1.
Valóban, egy igényes műalkotás, amelynek célja, hogy a lélek mélységében utat találjon magának az az igazság, amely eredetével kapcsolódni kíván, nem feltétlenül olyan csábító, mint Milla Jojovich és az ő főszerepe, jóllehet a hölgy feladata nem több, mint az, hogy néz azokkal a gyönyörű szemeivel, fel s alá mászkál , valamint időnként tökön rúg egy zombit, igaz, azok a hosszúságos combok megérik a jegy árát.Főleg, ha pisztoly lapul a csaj övében , így enyhén perverz és nagyon finom dominancia illúzióját kölcsönzi, nem beszélve arról, hogy mindenkinél jobb, még puszta kézzel is. Szeretném is, hogy kézbe vegye a dolgokat, már ami azt illeti!
Nos ami a filmet illeti, mármint a Kaptár címzetűt, az ember, ha eléggé mélyre süllyedt, mint én, és nem vár különösebb magyarázatot már, megdöbbentően egyirányú, amihez hasonlítani lehet, az a világirodalom egyik legfontosabb könyve, az 1984, amely meghaladja a Bibliát és más egyéb szent iratokat.
Ugyanis a film, de hát ezt oly sokan tudják egyezik az összeesküvés elméletek oly megkapó lényegével, miszerint az életünk nem más, de legalábbis azon a szinten, ami az anyagi valóságunk fenntartását szolgáló anyagcserét illeti, irányított. Persze időnként az elmélet túl megy azon, hogy csakis a napi kaja beszerzésének a lehetőségét szükitik le az idegen befolyás látható jelenségeként....egészen a vallásig, művészetig, az emberi ténykedés bármely megnyilvánulása is: egy központtól eredő impulzus hatása.
A Kaptár egyébként ennek értelmében remekmű...a kitalált fertőzés, az emberiség elzombósítása, azaz akarat és lélek nélküli hullaentitássá való lefokozása tény, hogy a módszer leírása különbözik, illetve az alkalmazott technika variációs lehetőse igen gazdag, látható, tapasztalható nap mint nap az internáci bankrendszer, média, politika, satöbbi igen durva beleszólása az egyén életébe abnormálisnak lenne mondható....csak hogy nem az! Ugyanis az egyén nem más, mint ezek: együtt.
A lényeg végül is az, hogy a teremtett lény útja meghatározott...Milla küzdelme a zombikkal, azaz a harc a fogyasztói imperializmussal szemben voltaképpen nem más, mint egy új faj teremtésének, alkímiájának üdvtörténete, amelynek eszköze az imperializmus.
Azaz, hogy a harcos csajszi- a tervek szerint-fölveszi a harcot az összeesküvőkkel, ezzel be is teljesíti azok akaratát.
Nos, nem vetem fel annak a lehetőségét, hogy valaki kenyérre keni azt a megoldást, hogy törvénytelenül nagy balgaság az, hogy kitalálok egy olyan elméletet, amely mintegy origojaként a megismerésnek betölti azt a szerepet, amit másképpen nem is nevezhetünk, mint: dugó.
A dugó végül is nem a fülzsír penetráns önvalója, hanem olyan létállapot, amely megakadályozza ettől kezdve a megismerést.
Roppant kevés azok száma, akik túllépnek a kezdetnek azon állapotán, hogy akármennyire magyarázat az, amit eddig kézhez kaptak, akár elhitték azt, hogy első kézből való, akár nem, mindig ott izzik a kételkedés lehetősége, amely nem engedi meg azt a komfortot, hogy kimerüljön az élet energiája a puszta hitben, nincsen megnyugvás, és már az undorral tölti el, hogyha valaki a végső megoldás boldogság könnyeivel csipádzik.
Férfiember feltehetően nem jut el idáig, éppen hogy gőgje az irányban, hogy magáévá tegyen mindent, nőt, kocsit, pénzt, gnózist, szolgálatot, megakadályozza azt az igen inspiratív kérdést, amit nekem egy hölgy tett fel: "Ok, ragyogó a szakrális geometria és minden szent törvény, és beléje szeretve nem vesszük tudomásul, hogy ez a zárt rendszer?"
Nos, ja.
Ott a dugó.
Amint módszert találunk, nevet, alakot, ott a biztos hit abban, hogy ez az, és az "ez az" tudatosítja bennünk, hogy bizony ám, ő az. Sőt, ezek után elhatározzuk, hogy megtalálva a tutit, csakis úgy szolgálhatjuk, ha erőszakosan, vagy intelligens ráhatással tudatosítsuk másokkal is azt, hogy mennyire tuti is az a tuti, amit megtaláltunk...ezzel olyan kapaszkodót találunk a dugón, amit soha nem engednénk el...pedig ha kirántanánk, valami olyan történne, talán, ami az örök kétely és örök láz birodalmába vezetne minket az áramlással.
Az örök alakulás világa, amelyben ugyan fel sem merül a saját öröklétünk, de miért is merülne fel?
Nos, ezennel kinyílváníttatik a végítélet.
Hiszen minden mítosz, hagyomány, bölcsesség eleje és lényege törik össze pár mondattal, amikor valódi jelentőségük olyan átvilágítást kap, hogy az a projekt, amely e mindenséget létrehozta, tervezett, irányított, nem szabad.
Feledjük e tényleg a mitológiát?
Az igazság: hierarchikus modell. Azaz egy fentről sugárzó Nap alatt, annak fényéhez csatlakozó elme azzá válik, amivé ez a fényesség átvilágítja. Így mást nem is tehetünk, mint ezt kimondva kapaszkodunk rá, ha nem tesszük, nem csak a gondolataink válnak kétségessé, hanem egyáltalán a létezésünk is kérdéses.
Gyakorlatilag nincsen a jelen pillanatban olyan nagyobb tömeget vonzó szellemi mozgalom, legyen az ateista, vagy vallásos, amely megkérdőjelezné ezt a modellt. Azaz végső soron nem eredeztethető ugyanannak a valóságnak a képe csak ugyanabból az egyetlen okból, feltételezik, rendületlenül.
Három olyan film készült el a közelmúltban, amelyben tradició és utópia úgy csap össze, olyan förtelmesen zseniális attrakcióban, mintha mindaz, ami eddig történhetett volna, a lehetőség szintjén bizseregne továbbra is. Nem eltörli a múltat, hanem a variáció lehetőségeit oly mértékben hatványozza meg, amelyben a létezés minden csöppje más és más módon tükrözi egymásnak a reakciók sokaságát, ezzel együtt kapásból érvénytelenné teszi a Minden Egy üdvös kényelmét.
Amiről szó van, az a mikrokozmosz.
Ez az, amit az évmilliárdok sokaságában emberré forrt szellem-lélek-anyag most megismer a Legyen által megkergített Válságból ébredezve...olyan egységét a teremtés a létezőinek formájában , amelyet a kor gnosztikusai az örök embernek neveztek el...
Mi is ez?
Olyan elektromágneses tér, amely képes az őstörténetből megismert energiarendszert személyesé szervezni.
Amit evolúciónak hittünk, az nem más, mint ennek az energiarendszernek olyan tökélesedése, amely magában hordozza a függetlenséget is, azaz a leválás lehetőségét az isteniről, azaz a csoportegységről.
A kérdés csupán az, hogy milyen eredménnyel, vagy más szóval...mi a rendszer eredete, mi a célja, és merre vezet az út?...vissza kell e térnünk valóban, egy elhagyott Egységbe,ahogy évezredek legmesteribb manipulátorai vonták az emberi tudatot egy olyan bukás víziójával magukkal, így növekedve istenekké, szentekké, megváltókká, vagy pedig az úgynevezett Egységnek mi magunk vagyunk azok a képviselői, amelyek a megújhodás lehetőségét biztosítják?
És ha van Isten, valóban rajtunk múlik létezése, mert velünk és általunk születik ismét új alakra?
Nos, miért is hát az antiutópia, amely a mesterséges létre szavaz, amelynek manipulált kísérleti alanyaiként báván élünk meg egy olyan mindenséget, ami valójában nem több, mint az a műanyag játékgömb, amelyet ha megráznak, egy néma kis városkára csöndben hull a műanyag hó?
És ha mesterséges létünk, értsd itt a mesterséges alatt azt, hogy tudatunk-mi az?-nem más, mint a külső körülmények, vagyis erők által generált történet, amit mi nem másnak tapasztalunk, mint sorsnak, és megismerésének van tudománya is, amelynek az a neve, hogy asztrologia.
Nos felébredtünk...azaz, csipás szemecskéinket rebegtetjük, és egyáltalán nem olyan ragyogó a hajnal...mégis, a felismerés még mindig egyik csapatból a másikba taszít minket, és amint az igazság szaga megcsapja cimpáinkat, rögtön ugatunk a többi csapatra...és mit is?
Hogy bizony összeesküvés áldozatai vagyunk, de a kijelölt közösség tagjai nem, most éppen a nemzeti hagyomány szerint nem.
Nem ismerve más nemzetek történelmének alakjait, és ha visszapörgetem az itt leírtakat pár sorral, a múlt gyakorlatilag nem létezik, csak folyamatában pulzáló jelen, nos, ha csak a magyar múltprotézis egy ezred évére koncentrálunk, két olyan figura, akik kedvelt szentjei a Rendszer pantheonjának, jellemzően az egyik saját népének tömeges irtásával szerzett nevet, és egy szabadabb létállapotból terelte egy konkrét birodalom karjaiba , fennhatósága alá egy, Guénon szavaival magasabb rendű, azaz nomád nép gyermekeit, a másik, ugyanabból a házból való, nocsak, az anyagi javakkal szembeni társadalmi vétket élet elvételével való megtorlással büntetett, míg az élettel szembeni erőszakos cselekedetet a vagyon elkobzásával, azaz a létezés rendjében előbbre tartotta azokat az anyagi erőket, amelyek által uralva később, a huszadik században két emberiség pusztító háború áldozatai lettünk, majdhogy nem felőrölve és megakadályozva a függetlenedés útját.
Nem a két király az első, és nem is az utolsó azon entitások közül, akik a hierarchikus világrend fenegyerekeiként egy olyan kozmikus rend hierofánsaiként, szuperegókként karámba, szó szerint önnön fennségüket tápláló barom nevelésére való társadami rendbe terelnek minket.
Gondoljunk csak a náluk évezredekkel előbb uralkodó, az Egységbe való reaktivációt egyetlen zárt khilkorba zsugorító Mózesre, aki ugyan nem az első népirtást rendelte el, de az egyik olyan jellemző momentuma a történelemnek-amelynek törtségére egzaltált kalandorai a Valóság Izzó Tengerének, megannyi bús odüsszeusz gyakorta felhívták már a figyelmet, azaz jelenvalóságára, és nem időbeni megtört-én-ségére!-szóval a genocídium feltehetőleg jól bevált lehetősége annak, amikor egy közösség elérkezett a határra, és csak úgynevezett tisztító áldozattal kapcsolható vissza a Rendbe.(Ennek az áldozatnak az előkészítése akár évszázados is lehet, hiszen nem a szuverén személy szabadságáról szól, akár bűnös tettek árán is, hanem egy fajisten életben tartásáról. Legyen az bármilyen népcsoport Carabas Barabas-a. 
)
Szabadság, egyenlőség, testvériség.
Föl kell építenünk azt a Valóságot, amelyben mindannyiunk függetlensége alakul egységgé, és amely nélkülözi a múlt, a hagyomány minden kódolását.
Értelmetlen olyan összeesküvésről beszélnünk, amely az új renddel újraprogramozza a létezés összes változatát...a folyamat csupán egy olyan szakaszába érkezett, amikor a felhalmozott salak erők olyan mértékben tömítik el azokat a csatornákat, amelyen keresztül az alkotó erők.
A királyt nem szabad megölni.
A király mindazon erők összessége, amit ismerünk, és amit nem ismerünk, az alkotó és romboló erők egyaránt, a Genezis és az Apokalipszis szintén.
Amit mi a Válságnak ismerünk saját fölhalmozott ismereteink adóssága. Mindaz, amit megcselekedtünk lenyomattá vált az Üres Térben.
Az összeesküvő erő, és az, amely a misztériumokat felépítette, ugyanaz.
A most uralkodó hatalmak a régi birodalmak királyai, jelen vannak itt, hiszen azok az isteni hatalmak, amelyek korszakunk árja nagyságai, Atlantisz örökösei éppen úgy, mint a forma csakrájának papjai. Ők teremtették meg Babilont, Szkytiát, Indiát, Kínát, Egyiptomot, Perzsiát, Görögországot, Rómát, a modern kor birodalmait egészen az Amerikai Egyesült Államokig...és a történelemnek nincsen vége soha.
Örökségünk egyikben sem lelhetjük meg, nincsen tárgy, objektum, írásos emlék.
Hogy tudója mindannak, amely e Mindenségen kívül van, élt e közöttünk?
Jézus? Laoce? Buddha?
Talán.
De életüket és a tanításaikat abban a nem létező múltból belélegezni, amikor itt van az a Jelen amit csak mi magunk élhetünk meg olyan, mint kódorogni a szélmarta sziklák között, és elmélkedni a maradandóság látszatán.
Laoce telegyűrte fecnikkel a szemetest, amíg elkészült a taho, the king-el, és önmagunk dolga sem, más, mint amiután a magunk szemetese már teli: íme, nézzünk csak körül, azt az ecsetvonást megtalálni, amely mindezt összegzi, és egyben meg is haladja.
A spiritualitás tanításai és minden morális tanács: akadály.
Tévedj sokat, és indulj rossznak hitt utakon, amelyen ott várnak azok az árnyak, amely csak azért láthatóak már, mert a belőled áradó Fény szülte őket.
Isten van e?
2.
A három film, amit láttam, és mind a három feltűnő hasonló motívumokkal üzent, a Kaptár triologia,a Mátrix triológia, valamint a Fountain.
Nicolas Tesla méltán lett világhírű...feltételezte, sőt bizonyította is azt, hogy az az energia, amely mindenütt jelen van, képes önmaga generálásával létrehozni olyan objektumot, amely azután ennek az energiának a segítségével építkezik tovább az anyagi valóságból vonzva egy rendszer formai megjelenéséhet szüksége alkotókat-nem mellékes az sem, hogy ez anyagi valóság ennek az energiának is megjelenése, végül is a kódjele: 2. Lehetne nem-nek is hívni, de nem az.
Miért is nem, sikerült az eredményesség ellenére is használható szerkezetet létrehozni?
Végül is mi ez az energia, amely saját formai megnyilvánulását is megteremteni?
A Mindenségnek az a Tudatállapota, ami: Isten.
Bocs!
Isten a Tudat, és minden más az ő állapota.
Világos?
Ok.
Mégis akkor miért is nem valósult meg a gép?
Talán azért mert létezik, és van egy olyan rétege az emberiségnek, amely ismeri ezt a gépezetet, illetve használatának módját, de nem nagyon szeretné azt, hogy erről a sokaság is tudomást szerezzen, hiszen akkor nem lennének fölhasználhatóak önmaguk és egymás ellen.
Hiszen ez a szerkezet, az ember.
Az még csak hagyján, hogy természetünket felismerve megoldhatnánk egyre kétségbeejtőbben pusztítóbb szükségünket az elhasznált energia pótlására...ugyanis ez az energia mindenkor és mindenütt a rendelkezésünkre áll, önnön lényünk isteniségéből adódóan, de néhány aprócska kérdés is, úgymint betegség, halál, satöbbi, satöbbi felszívódnának egy olyan lángoló izzásban, mint az a valóság, amelyből kiugrottunk.
Miért van azonban szükség a halál és a betegség állapotának tudatára? Nézzünk körül, miről is szól voltaképpen a kultúránk, civilizációnk?
Civilizációnk kivonatát nagyon egyszerű képlettel vázolhatjuk fel, de a legmarkánsabb kifejeződése, amely egy olyan jelenséget emel a kultusz rangára, amely nem létezik.
A halált.
Isten a mindenség tulajdonsága.
Nem isteniről beszélek, hanem magáról az Isten valóságáról.
Alapállapota a tudat, amely a mi képteremtő elmét gyűrűbe foglaló egonk eszével nem képzelhető el, mert olyan csöndesen pulzáló zsongás, amely magában foglal minden lehetőséget, a hangoktól a fényig.
Minden alakot.
Minden formát.
Minden érzést és minden gondolatot.
Nem a jó gondolatokat és a jó érzéseket.
Istenben nincsen mértéke a helyes cselekvésnek és a helyes gondolkodásnak.
Istennek nincsen mértéke és minősége.
Két szóval fogalmazható meg: a szabadsággal és a szerelemmel. Ám így nehezen érthető olyan lények számára, akiknek a lénye mindig csak a határaival nyer értelmet, akár legyen az anyagi test, finomanyagot átszövő energia, vagy mikrokozmosz.
Mégis megérthető, ha egy tiszta, fehér papírlapra pillantok.
Amelyen minden megtörténhet.
A fehér lap bármely millimétere a végtelen centruma.
Isten mindenek tere és ideje.
Isten minden időben és minden térben képes centrumként viselkedni, amelyben abszolút szabadsága nyilatkozik meg.
Miért?
Mert nincsen üres tér....Minden Isten.
Isten léte a legtökéletesebb jóságban és az abszolút gonoszságban éppen úgy önmaga.
Éppen úgy teljes abban a képben, amit istenről megalkotunk, ahhoz, hogy a saját magunk által körbezárt valóság tovább éljen, az általunk megteremtett hierofánsok az emberiség közös istentudatát megszólaltató prófétikus üzenetekben közlik velünk azt az utat, amelyben visszatalálunk: Önmagunkhoz....mint ahogy tökéletesen jelen van a Kokütosz jegébe fagyott Gis város uraként.
Mivel Isten léte a tökéletes szabadság, így ő lehet egyedül az, aki a legmélyebben zárt rendszer legsötétebb figurájaként súlyánál fogva magába ránt mindent, ellenállhatatlan gravitáló őserőként.
Isten létét félteni abban a mindenségben, amely önmaga Isten, avagy ellenségei is éppen úgy az ő arcai, ahogyan nincsen tisztátalanság morál nélkül, mind a kettőben Isten nyilatkozva meg.
Mert Isten nem a Mindenség Ura.
A Mindenség Ura: Isten egyik arca.
Isten a Tudat, amely a Mindenség alapállapota.
Én magam létezésem minden helyzetében és állapotában, terében és idejében: Isten vagyok.
Isten nem akadályozható meg abban, hogy megnyilatkozzon, ezért káromolni nem lehet.
Megakadályozható azonban megnyilatkozása abban, hogy felismerje azt a szabadságot, amelynek oka: istenisége.
Ahogy az Isten létének bármely helyzetében képes szakrális centrumként megnyilatkozni és ezáltal formaként akár a Mindenséget, akár a patkány lyukat megteremteni, kívül, belül, lényének rezgésállapotában a Fiat erejét meglobbantva, úgy ennek a formának szabadságában áll ebben az állapotában kiteljesedni dicsőségről dicsőségre.
A Mindenség alapállapota Isten, annak tudatosságával amely a bőségben és az örök változásban nyilatkozik meg.
Az általa megteremtett, a Fiatban izzó forma szabad. Szabad bezárnia önmagába a szakrális centrumot és ezáltal Makrokozmosznak lennie , éppen úgy, mint mikrokozmosznak, amely körbezárja Istent saját formaiságával, és így olyan öröklétbe zárja, amely nem határt szab az isteni szabadságnak.
A halál értelme ez.
Fönntartani azt az öröklétre ítélt állapotot, amelyben Isten szabad akarata egy forma zárványaként világokat teremt önmaga igazolására mindaddig, amíg a kereszten meg nem hal, azaz föl nem oldódik abban az egységben, amelyben Istenként teljes.
Isten minőségét ez a maga természetében hogyan is érinthetné?
Érinti viszont mindazokat a formaként megnyilatkozott entitásokat, amelynek léte meghatározott erővonalak mentén egy, az ezt a rendszert igazoló és fenntartó hitelvek szerint irányított egzisztenciaként kering az időtlenség béklyójában az energiarendszer tengelyeként ragyogó, ám egyben annak részeként lüktető centrumként, amelynek centrum volta megtalálásával, felismerésével , és a Tudatba, azaz az Isten tudatosságába való visszaemeléséve szűnik meg.
Ezután akárhol és bármikor ő lehet az, aki volt, minden lehetőségét a teremtésnek megcsillogtatva abban az Óceánban, amely az Idő és a Tér minden dimenziójában újra és újra meghaladja önmagát , így világokat és kerteket nemzve és szülve meg.
Az a mérhetetlen pökhendiség, amely egy zárt energiarendszert arra késztet, hogy ezután ő maga legyen a teremtő Isten, natureleman Isten pökhendisége.
A zárt energiarendszer-makro-és mikrokozmosz-törekszik halál világának örökkévalóságára, ezért sokszorozza meg önmagát létrehozva azt a foma világot, amit ismerünk, és amelynek uralkodó eonjai, amelyek Isten zárt rendszerben lobogó tudatállapotai véglegessé kívánják tenni önmaguk uralmát, amelynek proológja az a Tízparancsolat, amelyet a zárt rendszerek prototípusa, Jehova hirdetett az ő kijelölt führere, Mózes fia által.
Mivel a Vízöntő korszak a feloldozás ideje, fényt kapott a zárt rendszerek állapota, ezért készülhettek el azok a művek, amelyek felébresztenek ebből az állapotból.
Az 1984, a Mátrix és a Kaptár olyan valóság leképeződései, amelyben az uralkodó hierarchiák azokhoz az eszközökhöz nyúlnak, amelyek akár végtelen időkre is fönntartják azt a zárt rendszert, amelyben az isteni szabad akarat biztosítja a hierarchia egzisztenciáját, önmaga isteniségének tudatában magához csak az úgynevezett beavatás útján engedve a kijelölteket, akik ettől kezdve a rendszer építőivé válnak, és a hierarchia csúcsán az utánuk következők energiájából tartják fent magukat, vagy felismerjük, hogy mindez Isten.
A zárt rendszerek feloldhatóak, akár a közösség, akár a személyes egzisztencia és akár a mind kettőt magába ölelő spiritualitás szintjén, amelynek voltaképpeni célja a Minden Isten pompájának felismerés mindenkor és mindenütt, Jelen Valójában.
A zárt rendszerek föloldása feladat a személyes lét megnyilatkozásban, ahogy a közösségek életében is, ezért támogatható és támogatandó minden ilyen törekvés, legyen akár egy Szellemi Iskola, akár egy a Vízöntő korszak föloldó erejében virágzó társadalmi mozgalom.
A kérdés nem az, hogy Isten akar e szabad lenni...Isten szabad Sátánként is.
A kérdés az, hogy az egzisztenciaként, ahogy betöltöm Isten megnyilatkozásának lehetőségét ragaszkodom e a létemhez, és így nem vagyok a megnyilatkozottként szabad, vagy hagyom feloldódni az áramlásban, még annak a tudatállapotnak az elvesztésének az árán is, amely voltaképpen én vagyok.
Meghalok, és nem támadok fel, de egy leszek Isten Tudatával, a Mindenséggel.
Mindenhol és minden időben.
Szabad.
.jpg)
.jpg)
