A világmegváltó rántotta

Az Atya és én egyek vagyunk!-bökte ki végül az Omlett,

ám hamm lett mégis a jázminsárgán bomló atmoszféra alatt. Így amíg a

szeme fönnakadt, és a kizökkent idő visszatalált kezdetéhez,

hullaként pöffedt teste a  pudvás kereszten fáradtan elernyedett.

Így megszűnte

utat engedett mindennek, ami megtörténhetett volna, és ami megtörtént, tovatűnhetett.
Míg útját állta az áramlásnak, ez a frissensült ragacs, aki középre gyűrte magát szemtelen és szellemtelen, minden erő visszacsapódott önmagába, meddőn sercegett,senki

szabadon nem létezhetett.
Végre nem volt hát,

elhibázott istenisége szétmorzsolódott a hajnali szélben, és

minden, és mindenki más lehetett.