1.

                 Fáradtság blues                

Akadozik a sóhaj.

 Mint a gyertya lángja, libeg a lélegzet, amíg van,

szisszen a fény, csöppen és  elég benne a verejtéked.
Forradalom sziszeg, messzi délelőttökön álmában

tégedet ölel szép szerelmed. Sirályok hasítják

az eget, ráhasalnak a zúduló áramlatokra, lent uszályok ölében vas, nedves fa,

a túlpartról  idediktált szent békét ígér, jólétet

és kedves, bölcs gondolatokat.
Maradok magam, nagyon,  összecsavarodott a lelkem, mint a

kalács, édes és felesleges, léha, de mazsolája mint az üdvösségcsepp.

2.

Zsebkendő lettem, kockás, anyám fehér cérnával megfoltozott.
Az Úr belémfújta lila orrát,azután undorodva eldobott,

most hitetlen és hiteltelen szuttyogok.
A könyvhétre megjelent az első kötetem, fent lapozza

kapcsolattartó tisztem, mint lent,nem tisztem az áldozat,

jelentem: semmim sincsen.

És elégedetten konstatálom, erre jó vagyok, bakker,

de leszek én még a hét egen túli legelső állomáson főfőfő

bakter!
Jöhet hozzám Dzsészusz, Buddha, mehet
mindkettő a sutba!
Ember vagyok!
Ember!

3.

Mennyi alany!
Mennyi ok és mennyi magyarázat!
És milyen szapora!Hogy fájdalma erősebb, nő vágya élni, sokszorozódik tehát.
Osztódik, foszlik még milliárd alakra.
A program ugyanúgy szaggat, és ugyanúgy uszít, ahogy csap oda, úgy lesz több eggyel, és bogozza

 a hálót tovább, minden reggel.

Hal van, sőt, ha kell minden

esztendőben újraértelmezheted az

emberáldozatot, amihez sem kedved, sem közöd

nincsen.

Amikor végeztek, tisztán ragyogó boldogságot éreztek.