Lengetem a cekkert a Vasmű úttól a Római körútig.
Emlékkel teli, lommal és lehetőséggel,születésemtől a halálomig.
Árnyéka a velem felnőtt fáknak bújtat, itt helyet találok hetven esztendőnek,
de nem találok benne újat.----------------------------------
Míg a csermely zúg, s a Tejút hőhalálban buggyan,
ikonod, a kis hazug,   szíved oszlopai között surran.
Nem vagy éppen nemzeti, és lelked nem is vezeti
olyan ötlet, ami
demoralizálja  demokráciád. Nem nyújt gráciát
az sem ha tagadod rajtad túl növő  alternatívád.
Gyilkosod, saját jövőd, aminek a múlt ad parancsot, mint a
részeg tábornok, aki mindenkinek rendel egy narancsot.
Ezért ne feledd: a szent mindig középen mocorog. Rossz minta,
ha léted peremén, ahol a végtelen már nem paraván,  megremegsz
a lehűlő idő rettenetében, és belé marsz megrémülve,  maradni még egy körre,
nemzetbe, vagy nemzettelenségbe.
Szabadnak lenni szabad.
Ég az otthonod, bontsd szárnyadat!
És  szavad
ott érik igazán új emberré, ahol vákuuma minden ideának,
mint hang között a szünet,
biztosít neked
otthontalanságot és mindenütt
jelenlétet.