Mint a kifli, olyan száraz a nap. Útja után matat bennem jézuska, a letapadt tudat.
Lassan kiegészülök életemmel, míg az orbán faktor mindent  generál,  megöklözi meddőn a löttyedt köztereket. Szobrainkra csorg az áldás, a jó szó, a nehéz aszú, és a galambtrotty.

      Mint a langyos sör, büdös a május este, a hidak

mögött az ég megint vacak kékre festve,a kedvesem teste sem kell, sem szabadság, sem isten, haza főleg nem. Ország nélkül lennék boldog, lovammal nyugtalan utakon, púpos, imposztor sorsom szünetében bújni meg, mint süket muzsikus a hangjegyek között ....valaki elköltözött.Nem kell,

nem kell a szar rendszered,

lennék vírus, aki felzabálja kezdeted és a véged!

Kilakoltatnak engem is.

Fölszámolják meg nem cselekedett üdvösségemet, gyerekeim, akik majd nem ismernek fel, szerelmeim, akiket nem csókoltam meg.

Biztosra megyek, de itt nincsen menhelyem, át kell adnom a helyet átvert lelkemnek, és neked, akivel együtt húztunk le egy torusban tizenhat évet, legyen majd fekhelyed, és legyen, aki félt, ha éjjel a görcsben húzódik össze minden izmod, meséid minden képe, mint az égbe görbült mindenség, bárcsak robbanna dallá végre.

Isten megismerhetetlen, nincsen tudás, amely hozzá vezet.

Minden bölcsesség körbezárja szöveteit és istenutánzatot nevel.

Na idefigyelj,amigo, te világszéli lélekbe épített,

te, aki kezdeményként forrsz ott, ahová sohasem léphetek...

nem kellesz.
Mi kell?
Azt én nem mondhatom el senkinek.
Kell valami, ami túl van rajtad, és él, nélküled,nélküled, nélküled.