Söralátét

A kamerába mosolyog az árva transzhumán izoláció, az óvóhelyen megszólal a takarodó, szigorú silentio, asztalunkon az étek nem kell  félnetek  jó lesz vigyétek , párnánkra  folyik a nyála, az ágy közös, az

ima nem.





 

Táncrend
 Obszidián oszlopok  között  árnyékom kvarcfehéren kavarog

izmos bokádon a  lakkcipő pántja vörösen  ragyog,

szép vagy és fenséges, mint a haldokló csillagok.
A hegedű bőg és  nevet,szerelmes húsból tépték ki  testét.
Válladra hull minden hang, mint a csók, ó, csak  ne feledd soha ezt a estét!
 Elengedlek, zuhanj Angyalaid úgyis

fölemelnek ...hát röpülj!