Most


1.

A jelenlétben sétálgatva néha belelépek.
És akkor kúsznak és másznak szagos
televények, corpus callosumként dönögök két létállapot között,
egy burokban harcol és szerelmeskedik, szembesül
önmagával és beszélget okosan a halál és az élet.

Az élet.
Amiben gyöngyöződik a halál fénye.
Az önmagát metsző tér hasonló a maghoz,
amit kiköp Torma Zoltán a téren  éppen.
Csúszik az aszfalton szerényen, és úgy reccsen a falnak,
mint a blues a hohneren, ha
megakad az utolsó sóhajban a fisz.
A teremben gügyög a rakenroll, ősprolik
nyűglődnek, lázadnak, mossák fel a padozatot az
aktuális viktorral, hiszen mindegy, ami éppen puffan. Hisz

hitetlen más hitében kell megferedni, a fertelem
hitében, vagy csak nyújtógyakorlatként
lelógni a T-n, fejet föl, és búgni: lógok a szeren.
Ki szoktat le majd engemet?
Ki viszi majd át a túlsó partra agyarát
beléjük marva a kilőtt szerelmeket?

Úgy beléd bújni, hogy soha ne találjanak meg,
fölolvadni a sejtjeid között, beléd
rejtőzni, rejtelem hűn, ahol vagy, ott,
a szent helyen.
Azután kiszakadni testedből nyugodtan
és továbbmenni, téged otthagyni, szeretve
a testet, ami már halott.
Adtál alakot, bébi? 
Kösz, de a lélek én vagyok.


Mi alakítjuk köreink, és nem az istenek.Szentté
és igazzá nem jóslatok által leszünk.
Ott, ahol fölnyílik az atommá töpörödött kéregfény tere,
a pompában megsemmisülve kerekedik egésszé a hely az örökléttel.
Veled, vagy nélküled, ígérve vagy sem,te, 
kit teremt magának a boldogtalan és bókol néki
a balfasz, vagyok mindig megmérve és mindig elhívatva,
 nincsen  sírom se városom, nincsen utam,  terem,
se közösségem, életem se halálom.
Na, most akkor mi lesz?

2.

Veri a blattot, a földön száz csutka.
A deszka asztalra száradt a tea mocska. 
Macska ücsörög a lenyalt csontok fölött
morogva. Lucifer gatyában, szőrös a háta.
Izzad, szipog, a kártya
ki van osztva.