Kedvesem!
 Távol vagy, mert mi már olyan korba születtünk, amikor nem biztos, hogy  ugyanabban a térben nyer formát mindaz, ami egymással összetartozik. Jó ez így. Te ugyanaz lennél akkor is, ha más bolygón és más alakban lüktetne a szíved. Csak kilométerek százai választanak el tőled mindennap, de minden alkalommal, ha látlak újjá alakul bennem a Mindenség, és benne Te, magad. Hát akkor most te vagy a csajom, és ha puha nyakadba szagolok, tudom, több vagy, mint az uncsi isteni zsibbadásba süvöltő teremtő pillanat, amit a kétségbeesett univerzális birodalmi média azóta is bukásnak diktál, mint megannyi smith, kergetnek minket és hazudnak rólunk, el hát tőlük, el, szerelemben bújni el, csak  a közelebb és közelebb van, mert minden  ellenük való mozdulatban  távol vagy tőlem.Nem bújhatok eléggé beléd, sejtjeink úgy ágaskodnak egymásnak, mint az üzekedésben megvadult állatok, akik vagy az új életet nemzik, vagy a régit veszik el,az atomok szakadnak az univerzum kisebb és kisebb, a teljességet a maga tündöklésében megőrző részletére, úgy kerekedik a hetedhét világ mindég dicsőségről dicsőségre, ahogy forgolódunk a ránk tapadó lepedőn, reped szét matrac, sorserő, ágy, démonsereg ragacsos lánca, ármány, és a szétrúgott semmise. Te vagy a csajom. Az utolsó vagy e, nem tudom, ha tengelyemre fűzlek, mint a gyöngyöt, csak dicsekedni tudok, így  középen találom magam veled, benned érünk gyümölccsé és édesen omlunk részleteinkre, én vagyok az öröklét, és te szülöd meg a holnapom. A fehér körben a nyitott könyv bejáratod, amiben összegyűjtöd, amit teremtettem és amit te teremtesz, így ketten már úgy hempergünk mint pajkos és gyilkos csillagrendszerek, akikre rebegő szemmel les bolygónyi nép, generálva nékik születést, életet, szerelmet és halált, pillanatnyi sorsot, ugyanúgy, mint aki mindkettőnknél előbb lett, és aki minket azért teremtett, hogy meghaladjuk őt, és szerelmünkben felfedezzük, mi ő vagyunk, ha! ha megkeressük, megismerjük  és valljuk önmagunk.

Szeretlek.
Szeretlek, mert nem kutatod bennem az igazságodat.
Nem igazolod létezésemmel a megérthetetlent.
Nincsen magyarázatod, és nem beszélgetünk a megváltó természetéről.
De olyan jó veled szílvásgombócot falni a gyulai vár parkjában, és csókolózni, egymás nyelvéről

nyalni le cukros levet.
Szeretlek.
Mert nincsen semmid sem, csakis önmagad, és

így erősebb vagy minden istennél, tanításnál, démonnál és igazságnál.
Szeretlek, mert ugyanabból az egyetlenből vagyunk, mint a színek, és ha szabad lennék, minden nyűgétől mentes az oknak és okozatnak, téged választanálak. Nem azért, mert logikusan te következel, hanem

azért mert szeretlek,

amiben nincsen sem ok,

és nincsen magyarázat.