Oly korban élünk, melyben a hazugság nem csak lelkiismereti kérdés, nem csak megoldás, hanem szakramentum. Beteljesülés-, katarzis-, üdvkísérlet.
Évezredek múltak el úgy, hogy a morális kategóriák súlypontjai nem tolódtak el annyira az origótól,hiszen  egymást vonzó hatóerejük ezt nem engedte, hogy megsemmisítsenek egy olyan Rendet, amely nem csak megalkotta őket, hanem léte is ettől az egyensúlytól függött.
Komolyan venni azt eléggé k nem lehet hogy az apokalipszis korában élünk, újrarendezésében a világalkotó erőknek, amelyben leromboltatik a betokosodott régi város, és újat építettnek, természetesen velünk....van, aki ráhangolódva a kozmikus minőségek ilyetén változására nagy kedvvel lát munkához, van, aki leszarja, és keresi azt a lehetőséget, amely mind az ódivatú, mind a trendi jerusalem nyüzsgésén túlmutat.
Nos százezrek foglalkoznak a változással, amely milliárdokat érint, túl sokat hozzátenni mindahhoz, amely egyre szembetűnőbb, és úgy ragad magával embert, állatot, bármit, amely a létezés formájaként megtestesült,mint a  Krill nyomán felpörgő örvény,amit tehetek, például én, csak annyi, hogy kínomban röhögök, mint azok a bohócok, akiket kivégeztek a gazemberek helyett. És ahelyett, hogy a fejemet a falhoz csapkodnám, mivel szeretek, és ez jó dolog, lepöttyentem az akasha krónika sorai közé némely visszataszító, ám annál logikusabb jelenség rám tett hatását.
Itt, ahol élek, ahol születtem, Magyarországon, százezer esztendeje olyan hatalmak csapnak össze, mint a legaktívabb kohókban, ahol megszületik az érett ércből az esszencia: az arany.
Logikus, hogy idetörleszkedett, majd idevonult az a világbirodalom, amely az aranyban felismerte eredetét.
Idepetézett, és most törölgeti csápjait.
Gyermekei azok az entitások, akiknek életfeladata a hazugság, ezért sem megérteni, sem pedig megbocsájtani nekik nem lehet, likvidálásuk viszont éppen annyira elfogadhatatlan megoldás, mint ahogy jelensége ő is annak létezésnek, amely  eredeteként Szent.
Dolguk, hogy a nyilvánvalót letagadják, azt, ami az igazsághoz közel valósággá készül érni, mint a gyümölcs,  megmásítsák, megmérgezzék.
Fizetésük bőséges, és a bankrendszer mértékeivel ki nem fejezhető hatalom.
Egy Heller Ágnes, illetve az a cég, akit képvisel, tudja, hogy hazudik. Amikor azt állítja egy olyan népről, akinek lételeme a szabadság, hogy az alattvaló, munkatársaival együtt nem azon dolgozik, hogy ennek a nemzetnek ártson, hanem az, hogy fertőzzön. A téma csak eszköz.
Könnyű dolga van,  hiszen a kommunikáció kódolt, szimbólum és analógia értéke nincsen, csakis arra az energia cserére korlátozódik, amely a Rendszert képviselő hatalom és az azt fenntartó szolgasereg-civilizáció-között áramlik.
Elítélni nem lehet, csak, mint jelenség érdekes, és egyáltalán nem egyedüli esete az átpendülő hangok világának. Eljön az idő,felszívódik róluk a múlt, mint minden betegség, és  angyalokként köröznek majd velünk azon szikla körül, amelyre szemeteltük sorsaink.
De fönt az Ég ragyogó pompában szikrázik.