Végjáték
 

1.
Bringával a vak feketében suhanva árnyak fák és morgó

vadak mellett születésből a halálba halálból a születésbe az

igenné foszló tagadásba, Isten városába, onnan a Táncsics utcába, Szandán végig Promontorig, onnast le a Pelikánba, a Fapadban rádőlni részegen a zongorára, a zirci toronyban húzódni kettős alakba ha-hahaha- szabad lennék sem lennék boldogabb orromra cuppant a hideg hajnal feléd

karikázok ó pontosan azóta, hogy

elértem utam végére

2.

Ha szabad lennék, a nem igenné szakadna.
Sem úr, sem király, aki előtt értelmem hajbókolna,

csak az Űr vagyok a
Csillagok között- az Urad, barátod,bennem érik  minden vágy és gondolat.
 A fehér rózsa árnyéka fekete, benne tündököl a halott világ,

illata  porladó virág, alkémiája örökké szent.

Paracelsus izzadt markába száradt szirmok morzsája ragadt.