A LEBORULÁS "A leborulás igen komoly gyakorlat. Késznek kell lennetek leborulni még az utolsó pillanatotokban is. Még ha lehetetlen is megszabadulnunk önközéppontú vágyainktól, ezt kell tennünk. A valódi természetünk kívánja meg tőlünk ezt."

A zazen után kilencszer a földre borulunk. A leborulással lemondunk önmagunkról. Az önmagunkról való lemondás dualista szemléletünk feladását jelenti. Nincs tehát különbség a zazen gyakorlat és a leborulás között. A leborulás azt jelenti rendszerint, hogy tiszteletünket fejezzük ki általa olyasmivel szemben, ami méltóbb a tiszteletre, mint magunk. De amikor a Buddha előtt borulunk le, ne gondoljatok a Buddhára, hanem csak váljatok eggyé a Buddhával, hiszen már ti vagytok a Buddha maga. Ha eggyé váltok a Buddhával, eggyé mindennel, ami létezik, megtaláljátok a lét igazi értelmét. Ha teljesen elfelejtitek a dualista szemléletet, minden a ti mesteretekké válik, és minden hódolat tárgya lehet.
Ha minden a nagy szellemetekben létezik, minden dualizmus elenyészik. Nincs különbség ég és föld, férfi és nő, mester és tanítvány között. Néha a férfi borul le a nő előtt, néha a nő borul le a férfi előtt. Olykor a tanítvány borul le a mester előtt, olykor a mester borul le a tanítvány előtt. Az a mester, aki nem tud leborulni tanítványa előtt, nem tud leborulni a Buddha előtt sem. Olykor a mester és a tanítvány együtt borul le a Buddha előtt. Olykor leborulhatunk macskák és kutyák előtt.
A nagy szellemben mindennek ugyanolyan az értéke. Minden maga a Buddha. Láttok valamit, vagy hallotok egy hangot, és minden, ahogy van, a tiétek. A gyakorlásban úgy fogadjatok mindent, ahogyan van, ugyanazt a tiszteletet adjátok mindenkinek, mint a Buddhának. Ebben van a Buddhaság. A Buddha leborul a Buddha előtt, és ti leborultok önmagatok előtt. Ez az igazi leborulás.
Ha a nagy szellemben való ezen szilárd meggyőződés hiányzik a gyakorlásból, leborulásotok dualista jellegű. Ha ti csak önmagatok vagytok, akkor borultok le valódi értelemben önmagatok előtt, és így egyek vagytok mindennel. A leborulás igen komoly gyakorlat. Késznek kell lennetek leborulni még az utolsó pillanatotokban is; ha nem tudtok mást tenni, mint leborulni, tegyétek meg. Ez a meggyőződés nélkülözhetetlen. Ezzel e lelkülettel boruljatok le, és akkor minden előírás, minden tanítás a tiétek, a nagy szellemben minden tiétek lesz.
A japán teaszertartás megalapítója, Sen no Rikyu, 1591-ben ura, Hideyoshi, parancsára hara-kirivel ölte meg magát (hasfelmetszés általi rituális öngyilkosság). Rikyu, mielőtt kioltotta volna az életét, így szólt: "Ha van kardom, nincs Buddha, sem pátriárkák". Azt értette ez alatt, hogy ha a nagy szellemünk kardjával eggyé válunk, akkor nincs dualista világ. Ez a lelkület az egyetlen létező valami. Ez a rendíthetetlen lelkület mindig jelen volt Rikyu teaszertartásain. Ő sohasem tett semmit sem pusztán dualista felfogással; miden pillanatban kész volt a halálra. A szertartások során újra és újra meghalt és megújult. Ez a teaszertartás lelkülete. Ez az, ahogyan mi leborulunk.
Mesteremnek az arcra borulástól bőrkeményedés lett a homlokán. Tudta magáról, hogy makacs és önfejű szerzet, ezért aztán leborult, és leborult, és leborult. Ennek az volt az oka, hogy mindig hallotta belülről mesterének korholását. Harminc évesen lépett a Soto rendbe, ami japán papoknál viszonylag késői időpont. Míg fiatalok vagyunk, kevésbé vagyunk önfejűek, és így könnyebb önzésünktől megszabadulni. Mestere tehát így szólította mesteremet "te-későn-jött-szerzet", és korholta a késői belépés miatt. Tulajdonképpen azonban szerette őt önfejű természetéért. Mesterem, mikor hetven éves lett, azt mondta: "Fiatal koromban olyan voltam, mint egy tigris, most viszont olyan vagyok, mint egy macska!" Meg volt elégedve azzal, hogy olyan, mint egy macska.
A leborulás segít eloszlatni önközéppontú felfogásunkat. Ez bizony nem könnyű. Nehéz ettől a felfogástól megszabadulni, ezért is nagyon értékes gyakorlat a leborulás. Nem az eredmény az, ami számít; a magunkat javító erőfeszítés az, ami sokat ér. Ennek a leborulásnak soha sincs vége.
Minden leborulás kifejezésre juttat egyet a négy buddhista fogadalom közül. Ezek így szólnak: "Számtalanok bár az érző lények, fogadjuk, hogy megmentjük őket. Bár kártékony vágyaink határtalanok, fogadjuk, hogy megszabadulunk tőlük. Határtalan bár a tanítás, fogadjuk, hogy mind megtanuljuk. Elérhetetlen bár a buddhizmus, fogadjuk, hogy elérjük." Ha elérhetetlen, hogy érhetjük el? De kell! Ez a buddhizmus.
Az gondolni "megtesszük, mert lehetséges", nem a buddhizmus. Legyen bár lehetetlen, mégis így kell tennünk, mert valódi természetünk követeli meg tőlünk. Nem az a lényeg, hogy lehetséges-e vagy sem. Ha legbelső vágyunk megszabadulni ön-középpontú felfogásunktól, ezt kell tennünk. Ha megtesszük ezt az erőfeszítést, ezzel legbelső vágyunk csillapul, s ott a Nirvána. Mielőtt rászánjátok magatokat, nehéznek tűnik, de ha nekikezdtek, ez elmúlik. Erőfeszítésetek csillapítja legbelső vágyatokat. Nincs más út a nyugalom elérésére. A szellem nyugalma nem jelenti a tevékenység leállítását. A tevékenységben magában kell az igazi nyugalmat megtalálni. Azt mondjuk "könnyű nyugalmat lelni a tétlenségben, de nehéz nyugalmat lelni a tevékenységben, de a tevékenységben rejlő nyugalom az igazi nyugalom."
Ha már gyakoroltatok egy ideig, tapasztaljátok majd, hogy lehetetlen gyors, rendkívüli haladást elérni. Ha nagyon keményen próbálkoztok is, haladásotok mindig apránkénti. Nem olyan, mint kiállni a záporba, ahol tudjátok, hogy mikor lesztek vizesek. A ködben nem veszitek észre, hogy mikor lesztek vízesek, de ha tovább sétáltok, egyre jobban átáztok. Ha a haladás gondolata foglalkoztat, lehet, hogy azt gondoljátok "de szörnyű, milyen lassú ez!" Pedig éppenséggel nem így van. Ha átnedvesedtek a ködben, akkor nagyon nehéz megszárítózni. Ne aggódjatok tehát a haladás miatt. Ez olyan, mint a nyelvtanulás; nem tudjátok egy csapásra megtanulni, de újra és újra ismételve elsajátíthatjátok. Ez a gyakorlás Soto útja. Azt is mondhatjuk, hogy haladásunk apránkénti, de azt is, hogy még csak haladást sem várunk. Elég, ha komoly a szándékunk, és teljes erőfeszítést teszünk minden pillanatban. Nincs Nirvána a gyakorlásunkon kívül.

/Shunryu Suzuki
A ZEN SZELLEM, AZ ÖRÖK KEZDŐK SZELLEME/

• "A fekete Madonna
  

  Feltűnő, ahogy az ősi tudás, amely a történelmet rejtett szálaival
  többé-kevésbé át­ szövi, minden változás ellenére újra meg újra előtérbe
  kerül. Ez nem utolsó sorban a rejtetten munkálkodó csoportoknak
  köszönhető, akik megerősítik és életben tartják ezt a szívhez kapcsolódó
  ősrégi tudást. Az egyiptomi bölcsesség sok régi kelta történet ké­
  peiben felbukkan, és új jelentést kap. Korunkban pedig egyre többen
  veszik fel újra az ezüst fonalat, amely az ősi bölcsességen keresztül
  összeköt minket az eredeti élettel.Már háromezer évvel ezelőtt, az ak­kori Európában élő népek tiszteltek
  egy fekete Istenanyát. Ő jelenítette meg az élet női alapelvét, a
  folytonosan megújuló élet forrását; s az egyik legrégibb alak volt,
  akiben az emberiség az istenit tisztelte. Egyiptomban Izisz-Nephtys, az
  ikemővérek voltak ők. Amikor Kr. e. 2000ben az indogermán népek
  benépesítették Európát, ezt az istennőt száműzték, többek között Máltára
  és Krétára. Később Artemisz-Diánának nevezték, akinek fekete szobrait
  még megtalálhatjuk Rómában és Nápolyban. Demeter-Melaina-ként (a görög
  „melas", vagyis „fekete" szóból), fekete Aphroditéként és Kübelé
  holdistennőként is tisztelték. Elő-Azsiában Astarténak hívták, Izraelben
  ő volt Chokmah, a bölcsesség, Indiában pedig Káli, a fekete istennő. A
  népi elbeszélések, mítoszok és legendák szimbolikájában még felismerhető
  az antik tudás. A legrégibb Madonnák Izisz és Hórusz egyiptomi
  ábrázolásai, valamint Kübele és Attisz, a gall anya-istennő alakjai.
  Ezek a még sok helyen megtalálható fekete Madon­ nák egyáltalán nem
  mondhatók kereszté­ nyinek. Egy tisztább tudásból származnak, amely
  egészen modem korunkig érzésként él tovább a helyi népességben. Ezért
  kebe­ lezte be őket a római egyház, ugyanúgy, mint a kelták (és más
  népek) szent helyeit. Franciaországban sok „La Madeleine",
  Magdolnának ajánlott templomot emeltek a régi kelta gyülekezőhelyeken,
  ahol szent kutak is voltak. Ean Begg „ The cult of the Black Madonna "
  (A fekete Madonna kultusza) című művében abból indul ki, hogy még
  körülbelül 450 fe­kete Madonna ábrázolás létezik, ebből csak
  Franciaországban 227. Nagyobb számú, kb. 50 van
  Lyon/Vichy/Clermont-Ferrand területén a Madeleine hegynél, mégpedig a
  legtöbbször templomokban. Azonban ti­ tokzatosság lengi körül őket, és
  erről tanús­ kodik a sok történet, amely szerte a világon róluk tudósít.
  Ugyancsak meglepő, hogy az egyház elhelyezi épületeiben az istennő
  szobrát, aki tökéletes ellentéte az ő édes és gyöngéd Mária alakjának.
  Az efézusi zsinat 431-ben bevezette „Isten anyja", Mária tiszteletét. Ez
  a fekete Madonna kultusznak egy alternatí­ vája volt: ezzel ragadta
  magához az egyház Izisz, a Magna Mater örökségét. A római katolikus
  egyház mindig megkísérelte a fekete Madonnát a második helyre állítani,
  és a legszívesebben hallgat róla. „A Fekete Madonna kultuszában " Begg
  arról tudósít, hogy amikor 1952 december 28-án az Ame­ rikai Tudomány
  Haladásának Egyesülete ismereteket tett közzé a fekete Madonnáról, a
  hallgatók közül minden pap és apáca tün­ tetőleg elhagyta a termet. A
  fekete Madonna az örök isteni alkotás egy képe, amely szüntelen
  mozgásban van, és az
  isteni impulzus örök ösztönzésére szüntele­nül megújítja magát.
  Természetesen a fekete szín szimbolikus. Az embernek konkrét képekre van
  szüksége, nem a megértéshez vagy szavakba foglaláshoz, hanem a valóság
  érzékeléséhez, amely teljességében „a lét". A fekete Madonna a
  láthatatlan közvetítője, a létezőnek, melyet elnyerhetünk, valahány­szor a formát magunk mögött hagyjuk és a szellemmel tudatosan találkozunk. Sok hagyományban a fekete az éjszaka, a sötétség, a káosz
  és a halál szinonimája, de a „nemlétezőé" is. Tulajdonképpen nem szín,
  hanem a színek hiánya, ellentétben a fehérrel, melyet akkor kapunk, ha
  minden szín összevegyül. A fekete Madonna nem keresztény kép, hanem
  valójában egy ar­ chaikus elképzelés, melyet hozzáigazítottak a római
  kereszténységhez, és mint jelképet felismerhetjük több vallási és
  mitológiai hagyományban. Az indiai hagyományok szerint Brahma azután
  alkotta meg a világot, miután a nemlét fekete és kifürkészhetetlen
  mélyén függő arany tojásból előjött. Káli egy himnuszában így éneklik
  meg ugyanezt: „Minden dolgok kezdete előtt te a sötétség egy minden szót
  és gondolatot meghaladó formájában léteztél. Magasztos Brahma, általad,
  a te teremtő vágyad által keletkezett az egész világmindenség."
  Apuleius (Kr. utáni 2. század) értelme­zésében Izisz így szól: „Én
  vagyok minden, ami volt, és minden, ami lesz." Izisz jelképezi tehát
  az igazi, tiszta teremtőerőt, ezért a színek hiánya. Novalis írja: „A
  kozmikusFogalom, értelem és ismeret egy ősi múltból - az örök isteni teremtés
  képe.
  A szűz visszatükröződik minden földi haja­ donban, és tudatossá lesz
  bennünk, hogy a szeretet keresése az éjszakának történő odaadás, amely
  belső világunkba belép." A legenda szerint időszámításunk első
  évszázadában, a mai Franciaország területén Mária-Magdaléna lehelt új
  életet a fekete Madonna-Izisz kultuszába. A júdeai ese­ mények után
  elmenekült, és a hagyomány szerint egy apró kikötőben,
  Sainte-Maries-de-la-mer-nél szállt partra. Vele volt a fedélzeten
  Arimathiai József, Mária nővére, Márta, fivérük Lázár és Jézus összes
  tanítvá­ nya. Ezen a Franciaországban még mindig élő legendán alapul a
  következő elbeszélés: Provence egy barlangjában, nem messze a tengertől,
  élt egy sötét bőrű papnő. O volt Sára, az egyiptomi, a „Nap egy
  sugara". Azon a vidéken nagyon kedvelték, mint papnőt és gyógyítót (Sára
  hercegnőt is jelent). Közelről és távolról jöttek embe­ rek tanácsot
  kérni tőle. O testesítette meg íziszt, az egyiptomi misztériumok örök
  anya-nézetét. E szerint a legenda szerint - létezik még több másik -
  Mária Magdaléna ezt a pap­ nőt kereste. Mikor Provence-i barlangjában
  megtalálta őt, elfoglalta annak helyét, és éle­ tének hátralévő éveit -
  mintegy 26 évet, 44től 70 éves koráig - ott töltötte el. Mindket­ ten
  tudták, hogy az egyiptomi misztériumok elveszítik aktív erejüket, és az
  új vallásban
  
  oldódnak majd fel, mert az jelentheti majd a régi misztériumok
  megújulását, jelképe pedig Jézus Krisztus lesz. Ezért Sára már régóta
  várta jövetelét. A sötét bőrű papnő visszatért Egyiptomba, de az emberek
  fran­ cia földön soha nem felejtették el, és a sok fekete Madonnában
  továbbra is őt tisztelik. Jóllehet, soha nem lehet bebizonyítani, hogy
  ők ketten valaha Franciaországban lettek volna, de a népművészet tiszta
  jelképrend­ szere és a hagyomány mégis ebbe az irányba mutat. A
  legendáknak gyakran van valós magjuk, ami a valóság egy más szintjén
  nyugszik. így írja le A. Péter „Kabbala" című könyvében a Zóhárt idézve,
  hogy ő számunkra megismerhetetlen istenség: „Én vagyok, aki vagyok (és
  senki nem több) - Ehieh Asher Ehieh." Ez hatalmas misztéri­ um, a
  Kabbala alapja. Ez az „én vagyok", ez az egy hasad két élő nézetre. Az
  egy isteni erőből származik két hierarchia vagy ener­ giaáramlás. A
  Kabbalában „ábrázatként" vagy „orcaként" vannak megnevezve. Két
  rejtélyes áramlat jön elő az istenségből, mint lényegének legvégső
  pólusai. Peters írja: „Az egyiket mi „Ab"-nak nevezzük, ő a Világapa, a
  másik „Ama", a Világanya, aki fekete Madonnának van ábrázolva, mivel még
  nem fogadta be „Ab", az apa impul­ zusát, ezért még nem léphet elő
  belőle az univerzum. A világapa az istenség nézete is, akit mi
  „Chokmah"-nak, bölcsességnek
  
  Az anya-istennő, Izisz, évszázadokon át suttogja nekünk titkát: „Rajtam
  kívül nincsen semmi. A fény bennem van."
  nevezünk. A világanyát gyakran „Binah"nak nevezzük, ez egy ősi múltból
  szárma­ zó fogalom, értelem, tudás, hogy ebből a tapasztalatból egy
  univerzum formái épülje­ nek fel, amelybe az isteni kovácsműhelyből
  kipattant millió szikra lesz bezárva. Ez a részlet nagyon szépen
  kifejti, hogy a Madonna fekete, mert még nem hívták fel arra, hogy fényt
  szabadítson fel önmagából. Ha e két elbeszélést összeillesztjük, akkor
  felfedezzük, hogy mi a titka a fehér és a fe­ kete Madonnának. A
  Madonnát tekinthetjük az istenség anyai nézetének, teremtő erő­ térnek,
  vagy ősanyagnak, de akár Földünk­ nek is. Amikor a golgotai történés
  idején a Krisztus-energia fellobbantotta a fényt, attól a pillanattól
  kezdve a Földet átragyogta a fény. Ezzel a történéssel párhuzamosan lett
  a papnő fehér. Izisz istennőt ugyan­ is gyakran feketének ábrázolták. A
  még feltárulatlan Krisztus-fény most meg tudott nyilvánulni. Az ember
  ettől a pillanattól kezdve képes magát a fénnyel közvetlenül, közvetítő
  nélkül, összekötni, amely azelőtt nem volt lehetséges. A szent
  tizenkettő evangéliuma Mária Mag­ dalénát Jézus menyasszonyának nevezi.
  De ő egyszerre anya, menyasszony és lány is, ahogy az emberek számára,
  akik követői az úton, Jézus apa, férj és fiú is. Ezek olyan nézőpontok,
  melyeket mi csak magában az emberben ismerhetünk fel, különben fel­ foghatatlanok lennének. Ez a
  lélekember apa-anya nézete, úton a beteljesülés felé. A két papnő, aki a
  2000 éves legenda szerint helyet cserélt, ezt az eseményt jelképezi. A
  fekete Madonnának, Izisznek és Nephtysnek, a világos és a sötét
  nővéreknek még egy értelmezése lehetséges: Az égen Iziszt, mint a
  sugárzó Szíriusz A csillagot látjuk. De a Szíriusz B-t, Nephthyst, aki
  50 évente megkerüli Szíriuszt, nem látjuk. A Szíri­usz B sötétebb
  csillag, szokatlanul sűrű és nehéz. Ez a két csillag vagy nővér
  jelképezi a lélek világos és sötét részét, a tudatost és a tudat­
  talant. Az ember felsőbb pólusa, az isteni szikra a kovácsműhelyből,
  megváltás után vágyódik. Ezt láthatjuk például a légzésben, az új
  gondolatokban és a megszabadulásra való törekvésben. A tudatalatti fogva
  tart minket a múltban, húz a földi, az anyagi felé. Senki nem tudja ezt
  a fekete Madonnát megtagadni, mert ő állandóan új kérdése­ket sugall.
  Ez az, amiért az emberek úgy érezték, hogy egy bennünk szunnyadó titok
  kapcsolódik hozzá. Az anya-istennő, Izisz, évszázadokon át sut­togja
  nekünk titkát: „Rajtam kívül nincsen semmi. A fény bennem van." Az
  értőnek pedig azt mondja: „Magadban keress, ne önmagadon kívül!"
  
  /Pentagram 2011 december/
  
  
  

A megvilágosulás fája tested,
Tiszta tükör az értelmed.
Törölgesd és dörzsöld folyton,
Nehogy a por rárakódjon.
(Sen-hsziu)

A megvilágosulásnak nincsen fája,
A tükörnek is üres az állványa.
A buddhatermészet tiszta mindenkor,
Vajon hová rakódjon a por?
(Huj-neng)

Ékköved
négyszáz ezermilliárdszor
nehezebb, mint a Nap.
Ez már túlmutat az egyéni
érzékelésen.
A Nap hétszázötvenszer
súlyosabb,
mint gravitációs rendszerébe
összefogott minden élettelen
és azokba kapaszkodó minden
élet. 
A velük sodródó évekbe
fonódó szerelem.
Aranyló árnyékod ragyog arcomon,
a vaskorszak szenvedése
játékszerem.
Világfolyamatokat pöckölök széjjel,
és egyetlen jóságos, őszinte szavad
felnyitja testem,
nedveit visszavezetni az
Óceánba.

Soha nem ismertem magamat:
szerelmes vagyok-e, vagy engem szeretnek
Nincs se testem se lelkem,
nem vagyok ember, se állat

Akár csepp, akár óceán,
akár rejtett, akár világos
Akár szolga, akár szultán vagyok,
nem vagyok rab, sem szultán

Nem vagyok szerelmes szerető,
sem igazhitű, sem pogány
Sem lehetőség sem lehetetlen,
sem tökéletes, sem tökéletlen

Nem vagyok tűz, se víz
nem vagyok szél, sem agyag
Nem vagyok lélek, szív, sem értelem,
én a rejtett titok vagyok

Nem voltam Széth, Ádám fia,
sem Jónás fia, sem Húd
Sem igazgyöngy, sem ékkő,
sem rubint, sem korall

Nem vagyok vetélytárs, sem kedves,
nem vagyok Manszúr, sem bitófa
Sem bánya, sem ékkő,
nem vagyok vízcsepp, sem óceán

Nem lettem a holtak háza
sem e szerelemtől tüzes
Sem e szerelem áldozata,
nincs bánatom, nincs vigaszom
Nem lettem a rózsa értelme,
sem locsogó tudomány
Nem vagyok Izsák, sem Iszmáil,
sem a kánaáni József

Nem vagyok Alfa, sem Omega,
nem lettem Lokmán Hekím
Sem Ábrahám betűi,
sem az Újszövetség, sem a Korán

Nem vagyok sem a Jászin, sem a Táhá szúra,
sem a "Nap és a reggeli ragyogás"
Nem vagyok sem Jézus, sem a kígyó
sem az Imránból való Mózes

Nem lettem bölcs a tudomány által,
nem vagyok kán, s rabszolga sem
Nem vagyok Noé, sem a vízözön,
sem a hangya, sem Bölcs Salamon

Még csak Kajguszuz Abdál sem vagyok
nem vagyok arany, tiszta sem
Nem vagyok méh, sem méz,
nem vagyok bölcs, sem tudatlan
Nem lehet beszélni rólam,
nincs pecsétem, sem címerem
Senki sem a szerelmesem,
de mindenben én vagyok a lélek

/Kajguszúz Abdál/

Mindenben én vagyok a valóság tükre
A lényeg, az egyetlen létező, a hatalom óceánja

Én vagyok tehát, kétség nem fér hozzá
Nincs Manszúr, sem Bagdad, sem megvilágosodás.

Az egész világ a test, a lélek én lettem
A világnak lelke, a léleknek szeretője én lettem

Akik látnak engem azt mondják: ember
E formában az isteni lényeg én lettem

(Kajguszúz Abdál)

SEMMI SINCS RAJTAM KÍVÜL
MINDEN RAJTAM KÍVÜL VAN
/Tandori Dezső/

Kajguszuz Abdál: Bolondok könyve

"Az a bor maga az igazság, s aki ezt megissza, tökéletesen elégedett lesz. Nem örvend a Mennyországnak, nem féli a Poklot. Nincs ott elme és nincs gondolkodás, csak félelem nélküli mámor. Ez az ünnep, ez az íz, ez a bor és a boldogság is ez. Ehhez a szerelemhez nem kellenek húrik és mennyei ifjak.

Te is pillants bele ebbe a kupába, s igyál az egyesülés borából! Bármi történjék veled, ne legyen rá gondod, nehogy egy szőrszál holnap hegynek látszódjon. E titkot jól őrizzed szíved mélyén. Ne gondolkozz sokáig, legyél tudatában helyednek, állapotodnak. Értsd meg e tanítást! Ha kezedben a lehetőség, ne töltsd az életedet turbékolással, mint a galamb. S ne véld a tevetrágyát cipónak, mint a vak ember. Ha elveted magadat, Istennel vagy. Az Isten megmutatkozik neked, a kedvesévé tesz téged, s a kegyelem vizébe merít. A szolga ekkor szerelmesen Istenéhez könyörög, s minden szava igaznak fogadtatik el, mint egy gyereké. Ő az, akit igaz szolgának neveznek.

Mindenki maga tudja a legjobban, hogy hol jár az úton. Ha már elérted az egyesülést, akkor mindent értesz, tisztán látsz, nincsenek kétségeid. Ha azonban hitetlen lennél, önkezeddel ásd el magad! Az alakoskodás vágya hatalmába kerített téged, az egységről mit sem tudsz. A vágy és az akarat szele puffasztja orcádat: Bármi jöjjön is az üres bőrzsák szájára, te azonnal kimondod, mert a létezés vágya tetőtől talpig elborított. Ne beszélj feleslegesen, nehogy letérj az Igazság útjáról! Az egység nem a szavakban rejlik. A igaz szó nem maga az állapot. Bár mézről beszél, nem édes a száj. Nem a sál és a turbán teszi a dervist. A kemencefűtők nem érinthetik meg a sah koronáját. Nem minden gazella mirigye tartalmaz mosuszt. Nem minden kagyló rejt igazgyöngyöt. Nem minden nádban van méz. Nem minden kút vize maga a Zemzem. Sanyargatod magadat, porba hajtod a fejed, remeg a szád széle, de Isten jól látja a különbséget külsőd és belsőd között. Miért mutatkozol a megvilágosodottak köntösében? Azt mondod, rózsát és igazgyöngyöt árulsz, holott portékád csupán tüske és üveggolyó.

Varjak ezek valójában, akik a világ hullájából lakmároznak. Ők a legveszedelmesebbek az emberek között. Úgy tesznek, mintha minden cselekedetükkel Istent szolgálnák, holott önzésük parancsait követik, s csupán a vágyaikat elégítik ki. Isten és az Ő Prófétája ismeretlen előttük. Odaadásuk haszonlesés. Nem élők ezek, halottak! Nem bölcsek, bolondok! Szívük kétszínű, éjjel-nappal félelem és remény között hányódnak. Nem érettek, hanem éretlenek ők. Mert az Istenhez való könyörgés révén könnyen elért céljaik mögött számos elfojtott vágy lappang. Elrendelt sorsukat nem képesek elfogadni.
Az aszkéták nem tudják, milyen titkot rejt a szerelem csapszékének gyertyája és bora, nem értik a kocsma nyelvét. Ne is értsék! Mert a vallásos emberek körében csak zavart okoznak, a fiak fejére szégyent hoznak.

A csapszék népéhez azok tartoznak, akik haláluk előtt meghalnak. Az én-nélküliség borát isszák, s mielőtt meghalnának, rendezik számlájukat. Belül szeretettek, kívül szeretők. A félelemtől és a reménykedéstől megszabadultak, hasznon és káron túlléptek. Amikor isznak, nincs ajak és nincs kupa sem. Nincsen hírnév, sőt név sincsen. Ebben a kocsmában még az egek is meglepetten csodálkoznak. Az angyalok bolondul megmámorosodnak. Ebben a csapszékben vizsgáltatik meg az ég és a föld. A mennyei ifjak és a húrik boldogok itt. Ezen a helyen az ivás az egyik teremtményt türelmessé, a másikat bölccsé, a harmadikat szerelmessé teszi. Egyikük kitátja a száját, mint a hatalom tengere, az eget és a földet, a szárazulatokat és a tengereket, a kocsmát és vele együtt minden létezőt egyetlen falásra benyeli. De mintha semmi sem ment volna le a torkán. Ezzel a formák kapuját bezárja. A világot megvetvén kötődései nincsenek, nem mester és nem tanítvány, a csapdák felett elrepül. Elismeréstől és visszatetszéstől, hittől és pogányságtól mentes. A lét és a nemlét íze nem érdekli. Az elengedés világába lépett, szívében nincs öndicséret, nincs perlekedés. Nem vágyik a csodák dicsőségére sem. Nem gondol sem rózsafüzérre, sem kocsmára, sem kancsóra. Az életen túlhaladt, hírét-nevét porba vetette. Ebben van az ő ereje. Féken tartotta a nyelvét, mindig egyedül volt, egy pillanatra sem keveredett a nép közé. Nem volt különleges ruhája, mint az aszkétáknak. Önzését megzabolázta, az igaz hitre térítette. Az egeket a jobb, az angyalokat a bal kezében tartotta. Égen és földön övé az elsőség. Készen áll Isten teremtményeinek szolgálatára életben és halálban, miképp Hizir próféta. Isten parancsából hatalma alatt áll a gond és a vidámság. A mindenható Isten a teremtmények számára úttá tette őt minden irányban. A teremtmények tápláléka az ő kezéből származik. Ő a vezére a világ összes szentjeinek, fején a kegyelem és a hatalom koronája. Mellkasa az idők kezdetének és végének tudását őrző kincsesház. A két világ csak porszem előtte, a világ kincseit megveti. Neki semmire nincs szüksége, de minden teremtménynek szüksége van rá. Szolgaként mindenkinek a segítségére van. Ő maga magányosan és egyedül, szegényen és nyomorultan jár a nép között, egyszer jóllakottan, másszor éhesen. Isteni fény ragyogja be kívül és belül, egyébként alakjára és tulajdonságaira nézve az emberekre hasonlít: eszik, iszik, beszél és hallgat, jár-kel a többiekkel együtt. Senki sem képes saját erejéből felismerni őt. A vágy és az akarat által legyőzöttek nem találják meg, kivéve ha a Mindenható Isten egyik-másik szolgája előtt kegyesen felfedi kilétét.
És ha valakinek a keze nem éri el még a lába porát sem, szerezzen orvosságot a szemére. A idők végén megjelenik az Idő Ura, visszatér a Próféta törvényeihez, de akkor a forma rejtett, az igazság pedig nyilvánvaló lesz. Akkor az iszlám és a hit, a böjt és az ima, az Utolsó Ítélet hídja és a mérleg, a Pokol és a Mennyország értelme megvilágosodik. Akkor a Mindenható Isten pályája csúcsán álló Holdként, színről-színre mutatkozik meg. Tudd meg, beteljesült vágyú barátom! - szólt Kajguszuz, azután elhallgatott."

Elcsillagzott már a sihe-suha
seténkedő éjszaka, piszkosak az
összegyűrt sziklaálmok.
Medvék görgetik haza az ón
kukákot.

Középen állok.

Körülöttem virágzok, bomlanak szavaim.
Cseppen hegyükön a túlcsordult élet,
mint az ambrosia és mint a méreg..

Csuklómra gyűrődtek a koszos évek.
Az Amazonas erdői korhadnak ereimben,
szívemben lobognak a halálos komolyságban
mosolygó busman táncok.

Mint két szemöldököm között a ráncok
fonódnak mederré mások élő mondatai.
Bennük folyóvá válhatok.
Nincsen igaz szó, nincsen ige, gondolat ébredő lélek nélkül.

Isten a halott testben, mint a virágban a dagadt méhek,
éppen úgy boldog.

Fernando Pessoa


Túl- Istenen
Além-Deus

 A mélységből
Abismo

Nézem a Tejo-t, s eközben
Nézve nézni elfelejtek,
És ez megüt, visszadöbbent,
Tükröt tart tűnődésemnek -
Mi az, hogy folyó és folyik?
S ki nézi és gondolkodik?

Semmivé szakad hirtelen,
Üres lesz hely és pillanat.
Összezuhan e semmiben,
Lyuk lesz bennem a gondolat.
Minden - én s az egész világ -
Így lesz önmagából kizárt.

Így veszik el lét s jelenlét,
Ha a tudat egyberakja.
Nem lélegezhetem lelkét
Névnek, eszméknek magamba,
Sem a földbe és egekbe.

És rádöbbenek Istenre.

II. / Túl van
Passou

Túl van Mikoron, Miérten,
Eltűnt túl az Eltűnésen...

Hullámzik az Ismeretlen:
Mozdulatlan, meg se rezzen...

Csordultig telt Hiány - soha
El nem felejti, hogy nincsen...

A világ az ő lábnyoma...
Az ő árnyéka az Isten...

III. / Isten hangja
A Voz de Deus

Egy éjben csillogó hang,
A Kint mélyén hallgatom...
Mindenség: én magam...
Oh, öröm és borzalom,
Hogy a lámpás kilobban,
Mely vezetett utamon!

Belül név- és gondolat-
hamu, s a hang: Ó, világ,
Benned nézem arcomat...
Visszhang vagyok, önmagát
Szorzó - sötét fénykutak
Mélyén Isten maga vár.

IV. / A mélybehullás
A Queda

A világról szőtt ideákból
Kiestem...
A semmi fénylik odaátról,
Hol nincs Én, s nincsen Odaát sem...

Káosz - a puszta semmi héja,
Fogalmak között üres hely...
Fokok nélküli Tökéletes Létra...
Látomás, nem látszó színekkel...

Túl-Istenen! Túl-Istenen! Fekete csend...
Az Ismeretlen villanása...
Lélek, minden mást jelent,
S még az is csupán célzás másra...

V. / Testetlen kéz magasba emel egy kardot
Braço sem Corpo Brandindo um Gládio

A fa között, és hogy látom a fát,
Hol van hát az álom?
És a hídnak melyik oldalát
Őrzi Isten?... Rámhull szomorúságom,
Mert a híd íve, nem tudom,
Nem a láthatár-e vajon...

Az élő és az élet között
A folyó mely irányba folyik?
Itt egy fa, levelekbe öltözött,
A Fához mily gyökérrel kapaszkodik?
Galambok röpülnek a galambdúc körül,
Van-e, mit a csapat mindig jobbról kerül?

A nagy Térköz, Intervallum: Isten,
De mi és miközött tehát?
Szavam között, s miről nem szólok mit sem,
Ki vagyok? Ki az, ki életemre lát?
Tévelygek... S a dúc ott, a magasba lökve,
A galamb mellett van, vagy körülötte?

"A zene valószínűleg a legtitkosabb hatalom. Egy zeneóceánban élünk, ahogy Hamvas mondja, egy égő hangtengerben éljük az életünket. A hang voltaképp nem anyagi természetű. Azt mondja Hamvas, hogy a hang, az égő anyag, az anyag tüze. Eszembe jut a kodályi koncepció, hogy a zene mindenkié, és mindenkit be kell avatni a zenébe, mert a zene nélkülözhetetlen. Nincs fogalmunk arról, hogy ez a mai napra teljesen régmúlt-szerű, avítt, nevetséges álláspont a legkorszerűbb és a legörökebb gondolatok egyike: igenis, minden kisgyereket, minden óvodást, minden iskolást, minden ifjút, mindenkit állandóan be kell avatni a zenébe. Azért nincs ma semmilyen komolyan vehető zenének, méltó spontán zenei megnyilatkozásoknak befogadása, mert az emberek néznek ugyan, de a fülük beavatatlan, süket. És soha ekkora zaj nem volt a Glóbuszon a világtörténelemben. Soha, legfeljebb amikor valami irdatlan kozmikus esemény történt, akkor esetleg nagyobb zaj volt, de egyébként soha ilyen magas zajszint nem volt a földön, mint most, ez pedig együtt jár a hallásunk általános csökkenésével, az ingerküszöb emelkedésével és az intimitás iránti érzéketlenséggel. Nem véletlen tehát, hogy ez a förtelmes, száz meg kétszáz meg ezer kilowattos őrület, ami folyik ma a hangi világban, így elterjedt: ez ugyanis egy hatalmi játéknak, egy hatalmi akaratnak is a része. A rosszul kezelt egzisztenciális erők megosztása, megosztódása, lehetőleg minél nagyobb nyereséggel."

Szabados György: Hamvas Béla és a zene

Egyetlen pont sem fér el a térben. A tér csak az érzékek számára tűnik határtalannak. Tulajdonképpen szűkebb, mint a pont.
Ami határtalan: kiterjedéstelen. Ami kiterjedéstelen, abban a végtelen nagyság és a végtelen kicsinység ugyanaz.
Isten nem csak végtelen nagy, de végtelen kicsiny is: nincs az a parány, amelyben teljes-mivoltában benne ne rejlene.
Isten és a mindenség egyetlen ponton belül van.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)

"Ó, Isten!
Mennyire kicsiny vagyok önmagam egészéhez képest!
Mennyire nem vagyok méltó hozzád, ehhez a Mindenséghez!
És mégis,  részed vagyok,és veled azonos."
Tatubakuvo Isszaka

Az istenterv szabadsága

A teremtés könyvének vannak olyan változatai, amelyekben nem két fa szerepel, mint az Élet és a Tudás fái, hanem csak az Élet fája. Azaz:"Ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált vala. És nevele az Úr Isten a a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette. (Mózes I. 2,8-9)
És a kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és mondta az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? és monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, de annak a fának a gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt monda Isten, abból ne egyetek.
És mondá a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg, hanem amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten.
És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre. És szakaszta azért annak gyümölcséből és evék, és ada vele levő férjének is és evék. És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei. "(Mózes I. 3, 1-7)

A történet így alapvetően más értelmet nyer. Egy tudatosan szembeszegülő erőről, a földi életterület istenéről beszél, aki fogva akarja tartani az embert a saját hatalmi rendszerében.
A világ istene erőcentralizáció. Az összemberiség által megnyilatkoztatott természetes erők összessége, ebbe értve minden természeti démont, a nagy egyházak isteneit is-és ezek azonosak az ember személyes ráhangoltságával.
Az Út magával hozza azt a fázist, amikor szembesülünk ezekkel az erővel, illetve azok összpontosulásával, a Kísértővel. Óhatatlanul szembekerülünk a világrendszert alkotó erőkkel.Ezekből alakultunk, ezek által formálódtunk, ezek táplálnak minket.
És ezek az erők zárnak le az Egységtől.
Azonosságunk ugyanis az általunk megjelenített személyiség rendszerénél teljesebb...a Teljesség.
Az Úr Isten, aki lezárja rendszerünk-személyes szintünkön ez az aurikus, vagy felettes én-maga is ebből az Egységből való, azonban saját zárt rendszerének fenntartása, a hatalmi téboly rákényszeríti a manipulációra.
Ő maga a Nagy Testvér.
Mint fenn, úgy lenn.
Ahogy kozmikus egzisztencia, úgy személyes kapcsolódási lehetőség azokhoz a világalkotó erőkhöz, amelyek egy zárt rendszert viszonylag jól, élhetően  működtetnek.
Azonban lényünk nem ezzel azonos, hanem ez lényünknek csak része.
Túl Istenen találjuk meg önmagunkat.
Létünk egészéhez tartozik Éden, de nem az a bőség, amit saját magunk fölfedezése jelenthet számunkra.
(Tatubakuvo Isszaka-Pentagram)

A történelem vége ott kezdődik, amikor a személyes történet véget ér. Amikor olyan külső manipulációs lehetőségeket veszünk igénybe, amelyek hivatottak ugyan a bizonyításra, de arra nem képesek, hogy az igazság síkjaiban tájékozódási pontokat nyújtsanak.
Képességünk azon hiánya, hogy a Lét minden állapotában jelen legyünk, csak emlékekkel, hagyománnyal elégít ki minket, nem pedig a jelen abszolút intenzitásában dobban a gondolat, mint a szív.
Tatubakuvo Isszaka

Fehér triologia,  I.

"Én vagyok a változó, és én vagyok a változatlan." Aki nem tudja: a teremtést méltán kegyetlenségnek érezheti.

Fehér triologia, II.

A változó kínja a változatlan belélegzése A változó öröme a változatlan kilélegzése.

Fehér triologia, III.

A nyugalom szakadatlanul megvalósul a küzdelemben.A valóság szakadatlanul énekel a látszaton keresztül. Az ének szakadatlanul elpihen a változatlanban.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Japánban uborkát esznek
tavasszal, az óceán habja
minden gondolat.
Egy vagyok veled, kedves,
a Szellem útján emlék
minden göröngy a
lábunk alatt.
Míg szeretlek, nem múlik
el az ég, és Isten szeret
így most téged.
Egymásra hulló levelek
perceink.Úgy jelenik meg
az idő veled,
ahogy táncunk fordul velünk.
Kinn szemerkél, benn
az örökkévalóságra figyelünk.

    Ken Kesey

Olyas valakitől idézek, akinek nem sok köze van a témához. Azaz...az a megjelenés, amiben Evola egzisztált, nem nagyon érthette, hogy miről is lehet itt szó, bár a jelenséget ismerve láthatta azt, hogy a vaskor igérete, a komformán totaliárius demokrácia, amely mindenre rányalta bélyegét, kitermeli automatikusan önmaga válságát.
"De, hogy a legjellegzetesebb példát ragadjuk meg, Amerikát, illetve részben Angliát kell megvizsgálni. Amerikában az új generáció szellemi traumájának és lázadásnak jelenségei már átláthatókká váltak. Az úgynevezett beat generationre utalok itt: a beatekre vagy beatnikekre, vagy egy más változatukban a hipszterekre, akiket másutt már említettem. Ezek egyfajta anarchikus, társadalomellenes egzisztencializmus képviselői voltak, ez az egzisztencializmus azonban kezdettől fogva inkább gyakorlati, mint szellemi jellegű volt (noha néhány csekély jelentőségű irodalmi alkotás is született). E sorok írásakor a mozgalom divatja, virágkora már elmúlt: vagy teljesen letűnt a színről, vagy széttöredezett. Mindazonáltal mint a jelenkori „kultúra” kórtünete, jelentőségét megőrizte; joggal számíthatunk rá, hogy amíg ez a kultúra fennmarad, hasonló megnyilatkozások   ha más formában s más elnevezésekkel is   újra fel fognak bukkanni. Ugyanakkor mivel az egész jelenkori rendszer korlátoltságát, sőt teljes képtelenségét az amerikai társadalom képviseli leginkább, itt a beat-ek lázadási formái paradigmatikus jelleget öltöttek, amelyeket az imént, főként Itáliával kapcsolatban említett bamba nemzedék megnyilatkozásaival természetesen nem helyezhetünk egy szintre. Nézőpontunkból néhány probléma rövid vizsgálatának ebben az összefüggésben van létjogosultsága. Tudniillik   szemben a pszichiáterek, a pszichoanalisták, a „szociális gondozók” vélekedésével   osztjuk néhány beatnek azt a nézetét, miszerint, a jelenkori „társadalmakban” s „kultúrákban”, s kiváltképp az amerikaiban, kizárólag a lázadó, a nem alkalmazkodó, az aszociális ember számít egészségesnek. Egy abnormis világban az értékek megfordulnak: könnyen lehet, hogy éppen a környezete szemében „abnormálisnak” látszó a „normális”, akiben valami az egészséges életérzésből még pislákol. Szó sem lehet róla, hogy egyetértsünk azokkal, akik ezt a típust   neurotikusnak bélyegezve   „gyógyító nevelésnek” akarják alávetni, hogy „vissza-szerezzék” a „társadalomnak”. Mindezt a pszichoanalista Robert Linder is képes volt elismerni. Ezen túlmenően azonban e helyütt minket az az ember érdekel, akit „jobboldali anarchistának” lehetne nevezni. Látni fogjuk a távolságot, amely ezt a típust a beatek és hipszterek nonkonformizmusán átderengő deviatív irányulástól szinte minden esetben elválasztja.A beatek lázadásának kiindulási pontja, alaphelyzete nyilvánvaló. Vádolják a rendszert, amely jóllehet nem mutat „totalitárius” politikai formát,  az életet elnyomja, a személyiséget megnyomorítja. Ehhez társul a jövő létbizonytalansága, mert   mint mondják   egy esetleges atomháború kilátásai miatt az egész emberiség léte vált kérdésessé (hozzá kell tenni, hogy az ilyen jellegű felvetések, egyfajta végítéletszerű értelmezésben, túlzóak). Ám mindenekelőtt a szellemi halál veszélyét érzik, ami a fennálló, sokszorosan függővé tevő rendszerhez való alkalmazkodás elkerülhetetlen velejárója. Amerika „rohadó ország, burjánzó rák minden sejtjében”; „passzivitás (konformizmus), szorongás, unalom: az amerikai álom”   mondják. Ebben a légkörben teljes a gyökértelenség, az egyén elveszett atom a „magányos tömegben”: „a társadalom egy frázis, semmitmondó kifejezés”. A tradicionális értékek elvesztek, az új mítoszok lelepleződtek, s ez a „mítoszvesztés” szertefoszlat minden új reményt: „szabadság, szociális forradalom, béke   valamennyi álszent hazugság”. „Az elidegenedés megszokott állapot”   szól a fenyegető helyzetjelentés."

Mint akárhány a tradíció nagyágyúi közül, Evola is téved pár dologban.
Az egyik legjellegzetesebb manír, amit rákennek az őshagyományra az, hogy a hierarchia az Eredetből való, és ez, mint fent átizzítja a létezés minden szintjét.
Nincsen fent és nincsen lent: van az Örökkévalóság, annak a  Tudatnak az állapota, amely a Minden  Istenben éli át magát a legintenzívebb jelenlétben .
Nos, nincsen a létezésnek olyan helyzete, amelyben az ne lenne isteni.
Ezért sincsen a beavatásnak olyan elvi feltétele, amely bárminemű előképzettséget igényelne, és mert a beavatás nem kötelékeket csomóz meg, hanem old fel, a szabadság állapota nincsen éber állapotban semmilyen hierarchiában.
Az a bárhol való megnyilatkozási képesség, amely egyedül Isten sajátja, hiszen semmilyen minőségi feltétele nincsen, más nevén a kegyelem állapota átvilágít minden tudat állapotot.
A tradíció legnagyobb tévedése viszont az, hogy olyan minőségi romlásról beszél, amit az őshagyományban korszakok néven illettek, kezdve az aranykortól a most átélhető vaskorig, ám nincsenek ilyen korszakok, mert az ember isteni állapota semmiben sem változott, másrészt pedig a korszakok megélése olyan személyes élmény, amely nem az emberi társadalmak , hanem mikrokozmoszok ragyogó valósága.
Semmiben sem romlottabb korunk, mint az ezt megelőzőek, és semmiben sem teljesebb az emberi lélek állapotát, annak a szellemi impulzusukat befogadni és azokat feldolgozni képes aktivitását illetően.
És nincsen olyan helye a világnak, ahol ne nyilatkozhatna meg az az üdvtörténet, ami végül is nem is történet....hanem az, amiben már nem vet árnyékot a Nap.
Nem tudom, hogy találó e, de a művészet, amely a a pap és a király mellett a mágusi képesség a háromságban, amely által az ember, mint egység megnyilatkozik, soha nem tesz hozzá a valósághoz.
Éppenséggel a művészet lényege az illúzió szétoszlatása.
A festő nem ráfesti a valóságra egyéni látásmódját, hanem az Egység azonosságában ébredve fel, az alkotó folyamatban kitakar, elvon, akár a zen szerzetese a kalligráfiában, akár a keleti kereszténység révült festői az ikon imádságában.
Éppen így, az a feszültség, amely az ébredező lélek és a kábaság állapotának rendje között ívet von megrogyaszthatja azt az egzisztenciát, amely soha nem fog felkészülni erre az eseményre, összetöri, mert felébredése önmaga Istenben való ébersége, és ez már szükségtelenné teszi azt, amit a tradíció oly nagyra értékel: a hierarchikus rendet. A Rendet.
Nincsen szükség tanításra ettől fogva, csakis kinyilatkoztatásra, amelyben nem csak a dialaktikus rögeszmék nem érvényesek ezen túl, hanem az ebből való visszatérés lehetőségeiről való tanítás, a tradíció sem.
Egyedül marad ember Istennel, és ezt túl éli, avagy sem, egyetlen pillanat ebben az időtlenségben überel minden könyvét a bölcsességnek, viszont az embert, aki megmártózik ebben a lehetőségben alkotásra insipirálja, azaz gyakorlatilag hozzátesz ehhez a bölcsességhez.
Amennyiben az ember a bölcsességtanokon túl nem keres, így jutva el a legizgalmasabb műalkotás igényéhez, magához az evangéliumhoz.
A beatnikek becsempészték a lázadásnak azt a formáját az Univerzum ezen szegletébe, amely nem képes ugyan meghaladni a lét általunk megélhető szintjét, de kiforrottsága permanens együtthatója lett a valóságunknak, így beleszőtte a maga tanítását. Komfort érzetünk elengedthetetlen  része lett az az örök nyelvkiöltős válasz, amely megbontja a hagyomány és a világbirodalom rendjét egyaránt.
Ma minden kísérlete a konzervativizmusnak totális kudarcba fullad, mert a mocskosok, azaz a beatnikek kiszakítottak egy darabot abból a ködből,amely az emberi szívet eddig körbefonta, és megakadályozta azt a kölcsönös impulzuscserét, amely a mikrokozmosz istenisége és az Egyetemes Mindenség között magának  a szakralitásnak a falai által gátolva volt.
A  beatnikek életfeladata csakúgy jelentős, mint minden romboló erőé, amely a fennálló rendet morzsolná szét, azóta, hogy az ember templomokat emel Isten Szent Ege alá.
Így Ken Kesey is, aki ebbe a Közös Égbe hajította a maga Könyvét, hogy vegyük, megmérjük, és felismerjük magunkat általa.

Nyuszek, a róka és Tigris, a farkas, a büdös nagy kerek rengetegben kerengett. Remegett lelkük, mint a szamóca fagylaltot tartó kéz a ködben, és éppen arról társalogtak, Trunk Egon, aki írja őket,
-akit Tönk Bódog Ábrahám írt, akit Mayer Zsolt Simon írt, akit...-vajon rendesen megvacsorázott?
Elég volt a mustár? Az avokádó? A grapefruit? Izmai megfeszültek e csontjain az egy liter tejtől, amit behörpölt? Simogatja e még kicsi, finom kezecske a vállát estelente, amíg az esztelenke le-le hunyja pilláit, bűvöletében a szerelemnek? Szereti e őtet az még, akit szeret? Megvakarja e a hátát? És még más, igen szépséges pillanatok is pörzsölték a szívét meg az ágyékát.
Ám akkor arra jött egy dante, aki vergyáliusért szaladt csak le. Elképedt, amint így két alakban álmodott egy beatricét, meghúzta hát a bugyrot. Két marokra fogva az öblös palackot, míg aztán az utolsó cseppet, ami fönt megragadt a bugyor alján, nyelvével próbálta lenyalni a bősz templomos talján, de duzzadt szájcsöke bedagadt a merev nyaktagba.
Így dünnyögött hát gülledt szemmel, kissé bambán, a puffadt húsra ráragadt bugyorral:
"Mfinfenfúghyglenfh" és amíg szuttyogott,vergyáliusát okolva, mint árva gnosztikus mondoráma, lassan leülepedett.
Nyuszek, a róka és Tigris, a farkas pedig úgy ballagott tovább kéz a kézben, szent rózsa cukros árnyékában sóhajtozva, mint egyetlen egy fagott hang.

A cím már meg van, -dörmögött töprengőn, és közben kávét kavarászott.
Túlléphetnék talán azon,-morfondírozott, míg az alkonyi pírtól csatakos tájon bíbelődött tekintete,-hogy fölös eseményhorizont hiján már nem magyarázok.
Hiszen  csupasz a szingularitásom, mintha,-és itt megvakarta taraját a töpszli kis kakasnak, amely az abroszon kotorászott, és pottyantott is olykor a könyvek és a koszos csészék közé-,-mintha na, a pupillám köré nem duzzadt  volna kocsonya, és eképpen kérem,  a tudat mezítelen lenne egymaga, mint a végtelen, mindent magába fojtó lyuk, konok semmise.
Isten záradéka a teremtéshez.
A Zárójel.
A misztérium, amit, mint hiszik sokan, nem a fölemelkedés, hanem az azt megelőző bukás tesz jelentőssé. Hogyan hibázhat, ami tök életes? Az abszolút Tudat, ami jelen való minden körömhegynyi porcikájában a borzasztóan nagy világnak, hogyan lehetne rosszabb önmagánál, miközben teljességgel jóságos?-nos ezen hümmögetett, dörzsölődtek a karcos gondolatok, szájában avas nyál folyta körül a csukott szájban lubickoló szavakat.
Ezután fölállt, hóna alá vágta a fehér kiskakast, térdén a piros bársonypompomot verte  türkiz zekéjének hosszú ujja, amibe törölte a ragacsos ujjait.Fölcsapta széles karimájú, smaragd fácán tollával ékesített kalapját, és tovább bandukolt a most barnuló mezők útján, hová indult, mint  kölök, egykoron.

A VILÁG RENDJE

Az Alsó Világnak közepén áll a Világ Fája
Világfa tövében Föld Anyánk jurtája
Annak a jurtának bíbor az ajtaja, fehér a palástja
Világnak Fája vezet a Felső Világba
A Legelső Égben Hüvelykpiciny háza
Annak a jurtának zöld az ajtaja, fehér a palástja
A második égben Hadak Ura háza
Annak a jurtának veres az ajtaja, vasból a palástja
A harmadik égben Délibábnak háza
Annak a jurtának sárga az ajtaja, gyémánt a palástja
A negyedik égben áll Szél Kagán háza
Annak a jurtának égkék az ajtaja, ezüst a palástja
Az ötödik égben Hold Kagán háza
Annak a jurtának ezüst az ajtaja, ezüst a palástja
A hatodik égben Nap Kagánnak háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, ezüst a palástja
A hetedik égben Arany Atyánk háza
Annak a jurtának arany az ajtaja, arany a palástja

József Attila

Ős patkány terjeszt kórt

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.

S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.

Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg -
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.

S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költő hasztalan vonit...
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastőrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva -
(itt csak meghalni sikerül.)

S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!...
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.

Könnyű, fehér ruhában

Ignotus Pálnak

Mindent, mi nem ennivaló,
megrágtam és kiköptem.
Magamtól tudom, mi a jó
s hogy egyremegy, szappangolyó
vagy égbolt van fölöttem.

És tudom, mint a kisgyerek,
csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
hisz a valóság elpereg
és megmarad a látszat.

Nem szeretnek a gazdagok,
mig élek ily szegényen.
Szegényeket sem izgatok,
nem állok én vigasznak ott,
ahol szeretni szégyen.

Megalkotom szerelmemet...
Égitesten a lábam:
elindulok az istenek
ellen - a szívem nem remeg -
könnyű, fehér ruhában.

Az Isten itt állt a hátam mögött

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
..................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

A  Közösség Szerződése


1. A  Közösség olyan természetes szerveződés kíván lenni, amelyet nem jog és kötelmi rendszer határoz meg, hanem az a lehetőség, amely a  Közösség, mint egység, annak tagjai , az önkormányzatok, és a szerveződés személyes szintjei, az egyes emberek létének kibontakozását biztosítja.

2. A  Közösség minden tagja, és minden egyes ember egyenlő lehetőséggel bír a lét kibontására, közöttük ebben különbség nincsen. Ugyanakkor a Közösség minden tagja, minden egyes ember tudatában van annak, hogy a Közösség fennmaradásának lehetőségét az egyének és az önkormányzatok hozzájárulása biztosítja, így tartva fenn egy olyan nyílt rendszerű energiaáramlást, amely bármikor képes rendszerébe befogadni bárkit, ugyanakkor a bezáruló energiatranszformátoroktól, legyen az ember vagy önkormányzat, képes lekapcsolódni rendszerének megsérülése nélkül.

3. A  Közösség nem állam, nem határozható meg sem természetes, földrajzi, sem pedig közigazgatási határokkal. Határt csakis a létállapot minősége szab.

4.A  Közösségben egyetlen egy jogi kategória uralkodik: az élethez való jog. Az, hogy a Közösség  tagozódásaiban ez a jog miképpen kap formát nem a  Közösség egészétől, hanem a tagozódási szintek, tehát az önkormányzatok és az egyes személyek tudatállapotától függ. A  Közösség nem garantálhatja az élet minőségét, csakis a meglétét ezzel a joggal, amely jogot a Közösségen belül nincsen senkinek lehetősége felülbírálni. Az élet minőségét a személyes és közösségi szintű hozzájárulás mértéke és minősége biztosítja, azaz , hogy milyen intenzitással kapcsolódik valaki az energia áramlásába, avagy milyen mértékben igyekszik ezt az energiát magának megtartani, és elraktározni, azaz a szabadságával visszaélni.

5. A  Közösség nem határozza meg magát államformaként, tagjait nem választják el fikciós, a jelenleg globálisan domináns uralkodó rendszert jellemző gátak. A  Közösség ezeket a határokat az energiaáramlást gátló tényezőknek tekinti.

6. A Közösség társadalmi szerveződés. Célja  az emberhez igazán méltó közösség  megteremtése. Önmagát sohasem tekinti véglegesnek sem pedig tökéletesnek, tudván azt, hogy a lét mindig megújulásra képes, folyamatosan változik.Ugyanakkor,  zsákutcának tekinti azt történelmi folyamatot, amelyet egy fajta diktatúra megjelenése és globális dominanciája jellemzett.


7. A Közösség szabad. Önkormányzatai szabadok, és személyes szinten minden egyes ember szabad a lehetőségei szerint. A Közösség létállapotába más egyéb formájú emberek alkotta szövetség legyen az globális, államok fölötti diktatúra, vagy más függő, avagy szabad állam, nem szólhat bele, létezésébe nem avatkozhat, mivel szuverén emberi szerveződés. Minden diktátumot, amely önmaga, tagjai, illetve a személyes szinten élő emberek szabadságát és életét veszélyezteti, visszautasít, származzon az politikai, gazdasági vagy pénzügyi hatalomtól.

8. A  Közösség létének alapja ez a szabadság, amely így mindenkit a barátjának tart, ahhoz bizalommal közelít, és ugyanezt a bizalmat elfogadja, ugyanezzel a bizalommal közeledő más emberek alkotta szövetségeket és szerveződéseket elfogad, sőt, ha igénylik, azokat befogad, amennyiben amazok elfogadják a  Közösség, annak tagjai, vagyis az önkormányzatok, és a személyes szinten létező minden egyén szabadságának lehetőségét és élethez való jogát. Ebben az esetben a szabad energiaáramlás szerint részesülhetnek mindabban az anyagi, lelki és spirituális jóban, amit a  Közösség tagozódásainak minden szintjén nyújtani képes.
        a, amennyiben ezzel a lehetőséggel a befogadottak visszaélnek, a  Közösség lekapcsolódik róluk, létük fenntartását önmagukra bízva, a  Közösségen kívül.

9. Mivel a  Közösség a létezés mindhárom szintjén megkíván nyilatkozni, ezért minden ilyen személyes megnyilvánulást önmaga létének fenntartásához való hozzájárulásnak tekint.
              a, ezért nem kívánja egyik szint dominanciáját sem  preferálni
              b, tudja, hogy amint az egyik szint dominanciája megerősödik, az emberiség mind az egyén, mind a közösségek szintjén úgy válik manipulálhatóvá, hogy kizárólagossá teszi a lét adott szintjét, amint az emberiség, reményeink szerint lezárult fejlődési menetének azt a zsákutcáját, amely az anyagi javak megszerzésének és birtoklásának tényében jelölte meg  az emberi boldogság kulcsát, lelki és szellemi igényességét is ehhez az érdekhez igazította.
              c, Mindezért a Közösség nem ismer el semmilyen olyan szervezetet sem maga fölött, amely a létezés bármelyik szintjén hatalmat gyakorolva kizsákmányolja az emberiséget és annak közösségeit és az általa függő egyes embereket illetve azok közösségeit egymás ellen uszítva érdekeit érvényesíti.
       I. Éppen ezért a  Közösség nem kíván tagja lenni semmilyen a múltban létrejött és ma is fennálló politikai, katonai és gazdasági szerveződésnek és szövetségnek.
       II. Nem kívánja ezek működését lehetővé tenni a  Közösségen belül.
       III. Nem kíván sem létrehozni ilyen szövetségeket, és a jövőben is elveti az ezekhez való kapcsolódást, mint a létezést eleve gátló, az emberiség szabad kibontakozását gátló tényezőket.
       IV.Ugyanakkor támogat és szívesen lát a szabad kibontakozást, a megújhodást elősegítő alternatívákat, azokat befogadja, sőt önmaga szerveződésében föl is használja azokat.

10. A  Közösségben a közigazgatás és az élet minden területét szerveződésnek tekintjük. Minket az élet szeretete hat át, ezért nem tesszük lehetővé életidegen, nem szerves formák létét, elburjánzását, tudomásul véve ugyanakkor, hogy a lét egy igen zárt formájában vagyunk csak képesek megnyilvánulni a bioszféra szintjén, és erre szükségünk van létünk fenntartásához, mindenképpen a kölcsönösség és a természet minden megnyilvánulása iránti tisztelet alapján.
                 a, ezért életünket nem kívánjuk a Föld terhére, annak kizsákmányolásával folytatni. Lehetőségeink szerint igyekszünk a természetes élet minden szintjén óva ezt az életmegnyilvánulást, és elzárkózunk annak lehetőségétől, hogy az élet lehetőségét, azaz annak energiafolyamatait torzító illetve gátló folyamatokat támogassunk.
       I. Támogatjuk ugyanakkor a megújhodást és az energiaáramlást, amelynek az emberi életben két formája van: a gyermekáldás, amelyet nem kívánunk többet tehernek tekinteni, viszont kívánjuk áldásos állapotának biztosítását, illetve az emberi képességek szabad kibontakozását a létezés minden szintjén.
     a, Ezért Közösségünk alapja a lehetőség nyújtás, a kölcsönösség, a hozzájárulás, a megújhodás, így biztosítván a létezés energiáinak szabad áramlását.
     I. Miszerint létezésünk legtermészetesebb ajándéka a gyermekáldás, így  születés a létezés minden szintjén kívánatos és segítendő, elvetve azon lehetőségeket, amelyek gátolják ezt, méghozzá úgy , hogy biztosítjuk és támogatjuk a gyermekáldás lehetőségét.
        A  Közösség ezentúl nem kíván beleszólni az együttélés módjaiba, ha az nem gátja az élet áramlásának. Minden olyan emberi kapcsolat lehetőségét biztosítja, amelynek gyümölcse a gyermekáldás, valamint biztosítja azokat a körülményeket, amelyekben egy gyermek lehetőséget kap a felnövekedésre és képességeinek kibontakoztatására.
         Ugyanakkor a  Közösség lehetőséget nyújt minden olyan társas kapcsolatra, amely a lét más szintjein is termékeny. Amely ugyan nem helyettesítheti a gyermekáldást, de két, vagy több, különböző vagy azonos nemű ember egymás iránti szeretetére és bizalmára épül, amely a természetes élet szintjén is megnyilatkozó lét kreativítása bontakoztat ki.
        Azaz a  Közösség tiszteletben tartja  a szabad embernek azt a lehetőségét, hogy önmaga válassza meg a társát, illetve társait, amennyiben ezzel nem gátolja mások szabadságát, ami a személyes lét kibontakoztatását illeti, és az élethez való jogát.

11. A  Közösség, mint társadalmi szerveződés formája, nem határozható meg semmilyen doktrínával, amely a múltban és a jelenben létező államformákat illeti, nem tekint magára kötelező érvényűnek semmilyen élő politikai trendet.

12. Tagjai az Önkormányzatok, amelyek külön -külön, avagy egyesülve, részbeni vagy egész-beni szövetségben egy-egy, a  Közösség mindennapi életét érintő kérdésben saját jogon döntenek, anélkül, hogy az egyéni élet teljességének kibontakozását gátolnák.
                       a, Éppen ezért, nincsen a  Közösség egészét irányító és befolyásoló államapparátus, az egyes önkormányzatok szabadon döntenek az önmaguk fenntartását és fejlődését biztosító lehetőségek kérdésében, a szerint , hogy a személyes szinten élő emberek hogyan járulnak hozzá, eleve tudomásul véve azt, hogy az önkormányzatuk léte nem állami függvény, hanem a saját hozzájárulásuk alapján épül fel.
                b,A  Közösségnek nincsen államapparátusa, hadserege, adórendszere és kormánya, van viszont az  egyes önkormányzatok  együttes munkáját összehangoló vezetése, amelynek tagja lehet bárki olyan egyén, aki a  Közösség létének kibontakoztatásához hozzájárul, és nyílt, közvetlen népszavazással lehetőséget kap erre a munkára. Éppen így történik az egyes önkormányzatokban az élet egyes területeit összehangoló vezetés megválasztása is.
Politikai szinten egyébiránt bármilyen módon megnyilatkozhat mind önkormányzat, mind az egyén, ha erre igénye van, politikai szövetségeket, pártokat is alapíthat azzal a céllal, hogy befolyásolja az önkormányzatok és a  Közösség életét, amennyiben azok létének kibontakoztatását szolgálja.
A  Közösség egyik legjellemzőbb sajátja az,  amennyiben egy-egy politikai tömörülés abban dominanciát kívánna magának kiharcolni, pusztán a hatalom kizárólagos gyakorlása okán,vagy azért, hogy a  Közösség-től idegen, már meghaladott államok, szervezetek, szövetségek érdeke érvényesüljön,mint ahogy történik napjainkban, az a politikai tömörülés önmagát zárja ki a  Közösség-ből, de nem a politikai tömörülés tagja, amennyiben önkéntesen és  szabad elhatározásából a  Közösség létének lehetőségét kívánja biztosítani.
c, Sem a  Közösség egésze, sem maguk az önkormányzatok nem élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az egyén hitéletébe beleszóljanak.
d, nincsen lehetőségük arra, hogy meghatározzák, milyen jellegű tudás az, ami pozitív irányba tereli az egyén életét.
e, nincsen lehetőségük arra, hogy támogassanak vallási és kulturális közösségeket.
  I, Mindazonáltal a  Közösségen belül a legteljesebb a hit és a kételkedés szabadsága. Nincsen olyan hatalmi szerv, amely meghatározná azt, hogy az emberi lét melyik lehetősége igaz, avagy hamis. Minden kérdéses állapotot azonban, legyen az hitbéli, tudományos, avagy az élet megnyilatkozását-itt megjegyezendő, hogy akár a  Közösség létét érintendő kérdésekben is-csak a kutatás és a megvitatás teljes szabadsága fedezhet fel. Minden tiltása a  különböző véleménynek a legteljesebb diktatúra árnya, amely veszélyezteti nem csak a  Közösség egészét, hanem az egyes embert visszaveti a jelen globális rendszerébe, a rabszolgaság állapotába.
f, A  Közösség vezetése két esetben támogathatja mind az önkormányzatot, mind a szabad egyént, azon túl, hogy a harmonikus együttműködés lehetőségét biztosítja az egyes önkormányzatok között
     I,a gyermekáldás és a gyermeknevelés ügyében
     II, önfenntartó közösségek létrehozásában
g,  egyébként  pedig a létezés minden területén az önkormányzatokban élő és az azt alkotó szabad egyéneknek lehetősége van létrehozniuk és alkotva megújítaniuk saját önkormányzataikat. Azaz...


Kelt
Budapest  2012. 11. 30.

"A Grál -vár a kereső ember számára nem egy düledező középkori vár valahol a Pireneusokban. A múltnak ezek a tanújelei legfeljebb ösztökélhetik, mint ahogy minden hagyomány olyan ösztöke csupán, amelyben felismeri önmaga kozmikus valóját az ember, vagy pedig kozmoszt gyárt magának belőle, amely olyan világegyetem csupán, amely , mint annyi más, robbanással született és hidegen hal meg.
A Grál-vár a megújító energia tere.
Isten mindenütt jelen valósága. Az alkotó tudat Mindensége, amely nem centralizálódik sehol, semmilyen formában.
Van, ugyanakkor a szellemi fejlődésben irányuló lelkek közössége tartja fenn...a legutolsó szabad közösségek, amelyekről a történelem tud, mint a keltáké vagy a magyaroké, nem szorult állam határok közé, szervezetük szakrális impulzus ritmusában lüktetett, esélyt adva a fölébredésre ugyan, de nem maga volt az éberség, ha valaki ilyen közösségben élte le az életét, csupán: a sorsa.
Most ott tartunk, hogy ezt a sorsszerűséget teszik meg a misztériumok elejének.
A Szent Grál forma és nem forma.
A Szent Grált azok az emberek képezik és hordozzák, akik belső útjuk harcát éppen úgy megélik a mikrokozmosz, mint a kozmosz és  makrokozmosz szintjén, ugyanakkor valódi jelentőségük is éppen így teljesedik ki: minden ember útja egyben a Mindenség útja is.
Minden ember útja: Isten útja.
A harcos útja: a béke útja. "

/Pentagram/