A cím már meg van, -dörmögött töprengőn, és közben kávét kavarászott.
Túlléphetnék talán azon,-morfondírozott, míg az alkonyi pírtól csatakos tájon bíbelődött tekintete,-hogy fölös eseményhorizont hiján már nem magyarázok.
Hiszen  csupasz a szingularitásom, mintha,-és itt megvakarta taraját a töpszli kis kakasnak, amely az abroszon kotorászott, és pottyantott is olykor a könyvek és a koszos csészék közé-,-mintha na, a pupillám köré nem duzzadt  volna kocsonya, és eképpen kérem,  a tudat mezítelen lenne egymaga, mint a végtelen, mindent magába fojtó lyuk, konok semmise.
Isten záradéka a teremtéshez.
A Zárójel.
A misztérium, amit, mint hiszik sokan, nem a fölemelkedés, hanem az azt megelőző bukás tesz jelentőssé. Hogyan hibázhat, ami tök életes? Az abszolút Tudat, ami jelen való minden körömhegynyi porcikájában a borzasztóan nagy világnak, hogyan lehetne rosszabb önmagánál, miközben teljességgel jóságos?-nos ezen hümmögetett, dörzsölődtek a karcos gondolatok, szájában avas nyál folyta körül a csukott szájban lubickoló szavakat.
Ezután fölállt, hóna alá vágta a fehér kiskakast, térdén a piros bársonypompomot verte  türkiz zekéjének hosszú ujja, amibe törölte a ragacsos ujjait.Fölcsapta széles karimájú, smaragd fácán tollával ékesített kalapját, és tovább bandukolt a most barnuló mezők útján, hová indult, mint  kölök, egykoron.