Nyuszek, a róka és Tigris, a farkas, a büdös nagy kerek rengetegben kerengett. Remegett lelkük, mint a szamóca fagylaltot tartó kéz a ködben, és éppen arról társalogtak, Trunk Egon, aki írja őket,
-akit Tönk Bódog Ábrahám írt, akit Mayer Zsolt Simon írt, akit...-vajon rendesen megvacsorázott?
Elég volt a mustár? Az avokádó? A grapefruit? Izmai megfeszültek e csontjain az egy liter tejtől, amit behörpölt? Simogatja e még kicsi, finom kezecske a vállát estelente, amíg az esztelenke le-le hunyja pilláit, bűvöletében a szerelemnek? Szereti e őtet az még, akit szeret? Megvakarja e a hátát? És még más, igen szépséges pillanatok is pörzsölték a szívét meg az ágyékát.
Ám akkor arra jött egy dante, aki vergyáliusért szaladt csak le. Elképedt, amint így két alakban álmodott egy beatricét, meghúzta hát a bugyrot. Két marokra fogva az öblös palackot, míg aztán az utolsó cseppet, ami fönt megragadt a bugyor alján, nyelvével próbálta lenyalni a bősz templomos talján, de duzzadt szájcsöke bedagadt a merev nyaktagba.
Így dünnyögött hát gülledt szemmel, kissé bambán, a puffadt húsra ráragadt bugyorral:
"Mfinfenfúghyglenfh" és amíg szuttyogott,vergyáliusát okolva, mint árva gnosztikus mondoráma, lassan leülepedett.
Nyuszek, a róka és Tigris, a farkas pedig úgy ballagott tovább kéz a kézben, szent rózsa cukros árnyékában sóhajtozva, mint egyetlen egy fagott hang.