A LEBORULÁS "A leborulás igen komoly gyakorlat. Késznek kell lennetek leborulni még az utolsó pillanatotokban is. Még ha lehetetlen is megszabadulnunk önközéppontú vágyainktól, ezt kell tennünk. A valódi természetünk kívánja meg tőlünk ezt."

A zazen után kilencszer a földre borulunk. A leborulással lemondunk önmagunkról. Az önmagunkról való lemondás dualista szemléletünk feladását jelenti. Nincs tehát különbség a zazen gyakorlat és a leborulás között. A leborulás azt jelenti rendszerint, hogy tiszteletünket fejezzük ki általa olyasmivel szemben, ami méltóbb a tiszteletre, mint magunk. De amikor a Buddha előtt borulunk le, ne gondoljatok a Buddhára, hanem csak váljatok eggyé a Buddhával, hiszen már ti vagytok a Buddha maga. Ha eggyé váltok a Buddhával, eggyé mindennel, ami létezik, megtaláljátok a lét igazi értelmét. Ha teljesen elfelejtitek a dualista szemléletet, minden a ti mesteretekké válik, és minden hódolat tárgya lehet.
Ha minden a nagy szellemetekben létezik, minden dualizmus elenyészik. Nincs különbség ég és föld, férfi és nő, mester és tanítvány között. Néha a férfi borul le a nő előtt, néha a nő borul le a férfi előtt. Olykor a tanítvány borul le a mester előtt, olykor a mester borul le a tanítvány előtt. Az a mester, aki nem tud leborulni tanítványa előtt, nem tud leborulni a Buddha előtt sem. Olykor a mester és a tanítvány együtt borul le a Buddha előtt. Olykor leborulhatunk macskák és kutyák előtt.
A nagy szellemben mindennek ugyanolyan az értéke. Minden maga a Buddha. Láttok valamit, vagy hallotok egy hangot, és minden, ahogy van, a tiétek. A gyakorlásban úgy fogadjatok mindent, ahogyan van, ugyanazt a tiszteletet adjátok mindenkinek, mint a Buddhának. Ebben van a Buddhaság. A Buddha leborul a Buddha előtt, és ti leborultok önmagatok előtt. Ez az igazi leborulás.
Ha a nagy szellemben való ezen szilárd meggyőződés hiányzik a gyakorlásból, leborulásotok dualista jellegű. Ha ti csak önmagatok vagytok, akkor borultok le valódi értelemben önmagatok előtt, és így egyek vagytok mindennel. A leborulás igen komoly gyakorlat. Késznek kell lennetek leborulni még az utolsó pillanatotokban is; ha nem tudtok mást tenni, mint leborulni, tegyétek meg. Ez a meggyőződés nélkülözhetetlen. Ezzel e lelkülettel boruljatok le, és akkor minden előírás, minden tanítás a tiétek, a nagy szellemben minden tiétek lesz.
A japán teaszertartás megalapítója, Sen no Rikyu, 1591-ben ura, Hideyoshi, parancsára hara-kirivel ölte meg magát (hasfelmetszés általi rituális öngyilkosság). Rikyu, mielőtt kioltotta volna az életét, így szólt: "Ha van kardom, nincs Buddha, sem pátriárkák". Azt értette ez alatt, hogy ha a nagy szellemünk kardjával eggyé válunk, akkor nincs dualista világ. Ez a lelkület az egyetlen létező valami. Ez a rendíthetetlen lelkület mindig jelen volt Rikyu teaszertartásain. Ő sohasem tett semmit sem pusztán dualista felfogással; miden pillanatban kész volt a halálra. A szertartások során újra és újra meghalt és megújult. Ez a teaszertartás lelkülete. Ez az, ahogyan mi leborulunk.
Mesteremnek az arcra borulástól bőrkeményedés lett a homlokán. Tudta magáról, hogy makacs és önfejű szerzet, ezért aztán leborult, és leborult, és leborult. Ennek az volt az oka, hogy mindig hallotta belülről mesterének korholását. Harminc évesen lépett a Soto rendbe, ami japán papoknál viszonylag késői időpont. Míg fiatalok vagyunk, kevésbé vagyunk önfejűek, és így könnyebb önzésünktől megszabadulni. Mestere tehát így szólította mesteremet "te-későn-jött-szerzet", és korholta a késői belépés miatt. Tulajdonképpen azonban szerette őt önfejű természetéért. Mesterem, mikor hetven éves lett, azt mondta: "Fiatal koromban olyan voltam, mint egy tigris, most viszont olyan vagyok, mint egy macska!" Meg volt elégedve azzal, hogy olyan, mint egy macska.
A leborulás segít eloszlatni önközéppontú felfogásunkat. Ez bizony nem könnyű. Nehéz ettől a felfogástól megszabadulni, ezért is nagyon értékes gyakorlat a leborulás. Nem az eredmény az, ami számít; a magunkat javító erőfeszítés az, ami sokat ér. Ennek a leborulásnak soha sincs vége.
Minden leborulás kifejezésre juttat egyet a négy buddhista fogadalom közül. Ezek így szólnak: "Számtalanok bár az érző lények, fogadjuk, hogy megmentjük őket. Bár kártékony vágyaink határtalanok, fogadjuk, hogy megszabadulunk tőlük. Határtalan bár a tanítás, fogadjuk, hogy mind megtanuljuk. Elérhetetlen bár a buddhizmus, fogadjuk, hogy elérjük." Ha elérhetetlen, hogy érhetjük el? De kell! Ez a buddhizmus.
Az gondolni "megtesszük, mert lehetséges", nem a buddhizmus. Legyen bár lehetetlen, mégis így kell tennünk, mert valódi természetünk követeli meg tőlünk. Nem az a lényeg, hogy lehetséges-e vagy sem. Ha legbelső vágyunk megszabadulni ön-középpontú felfogásunktól, ezt kell tennünk. Ha megtesszük ezt az erőfeszítést, ezzel legbelső vágyunk csillapul, s ott a Nirvána. Mielőtt rászánjátok magatokat, nehéznek tűnik, de ha nekikezdtek, ez elmúlik. Erőfeszítésetek csillapítja legbelső vágyatokat. Nincs más út a nyugalom elérésére. A szellem nyugalma nem jelenti a tevékenység leállítását. A tevékenységben magában kell az igazi nyugalmat megtalálni. Azt mondjuk "könnyű nyugalmat lelni a tétlenségben, de nehéz nyugalmat lelni a tevékenységben, de a tevékenységben rejlő nyugalom az igazi nyugalom."
Ha már gyakoroltatok egy ideig, tapasztaljátok majd, hogy lehetetlen gyors, rendkívüli haladást elérni. Ha nagyon keményen próbálkoztok is, haladásotok mindig apránkénti. Nem olyan, mint kiállni a záporba, ahol tudjátok, hogy mikor lesztek vizesek. A ködben nem veszitek észre, hogy mikor lesztek vízesek, de ha tovább sétáltok, egyre jobban átáztok. Ha a haladás gondolata foglalkoztat, lehet, hogy azt gondoljátok "de szörnyű, milyen lassú ez!" Pedig éppenséggel nem így van. Ha átnedvesedtek a ködben, akkor nagyon nehéz megszárítózni. Ne aggódjatok tehát a haladás miatt. Ez olyan, mint a nyelvtanulás; nem tudjátok egy csapásra megtanulni, de újra és újra ismételve elsajátíthatjátok. Ez a gyakorlás Soto útja. Azt is mondhatjuk, hogy haladásunk apránkénti, de azt is, hogy még csak haladást sem várunk. Elég, ha komoly a szándékunk, és teljes erőfeszítést teszünk minden pillanatban. Nincs Nirvána a gyakorlásunkon kívül.

/Shunryu Suzuki
A ZEN SZELLEM, AZ ÖRÖK KEZDŐK SZELLEME/