Hogy a mindenség halálát végignéztem,
te éppen ott ültél a padon.
A kölykünket szoptattad ártatlan szégyentelenségben,
a nyugati civilizáció savanyú csikk csak a betonlábazaton.
Bevonultam, és amíg rád gondoltam, a tömör vas kapu
rácsapódott egy reményteljes szentségesülésre. Kettévágta
a lélegzetem, nincs kapaszkodóm, a külső sötétség ismeretlen, 
így ereszkedem liften a mélybe.
Még vársz egy kicsit, aztán a gyerekeket elhelyezed a fikciónáriusok
képző intézetébe. 
Aktivisták lesznek, gnózist, a tao-ról hat kötet bizonylatot, konyhai szeletelő készletet, 
biztosítást és Máni gyöngyhimnuszait árulják majd, ülnek a tűznél esténként, ők, meg az idő.
Nagyra nőtt lelkek, bilétával a fülükben, rakendroll -és transzfigurált istenek, neutroncsajok, vízöntőspionok, csillagugró rekorderek.
Mint szögön, úgy lógsz lelkeden, amit a galaktikus rendészet ütött két egymást
keresztező egyenes által alkotott koordináta rendszer metszetébe, hogy rögzítsd fizikai törvényeit.
Vad vagy és keserűn rángatod bogár szárnyaid a rád vetülő lila fényben.
Megérkeztél, amikor a tested eladtad, hogy egy bukott isten hazatérjen.
Jézus karmája vagy.A lehetetlen küldetés boldog vége. 
Életeden túl nem oszt lapot neked már, aki kifoszt, asszony prometheusz.
Szabad csak úgy leszel, ha megszünteted ezt a kapcsolatot!
A pillanatnál is rövidebb álom az örökléted.
Repülnék veled tovább, ha húsodból adnál, csak, még egy falatot!