Hé, hé, mondd mi lesz velem, ha
elfogy majd a lélegzetem?
Nem cuppogok már a sárba,
és nem pirulok nővel teli szoknyát látva.
Imádni se fogok szemet, szájat, arcot, 
és befejezem Istennel a harcot.
Nem fújok rá, ő fúj engem, buborékja
68-tól lettem, és amikor legszivárnyosabb hártya már a kerületem, 
pukkpukkpukk, ennyit mondok csak,  és annyi nekem.Itt,na, ez a negyvenhatodik telem!
A per, amiben sub vagyok, bár masszív, mint a világ, kezdődik velem.
Itt állok, mint a szög a hamuba fagyottan,
de most nem ráncigálom a revolverem,
mint a gyerek, ha magára hagyottan,
önmaga álmaira mered.
Állok veled szemben bíró,
sohasem voltam író,
amit számon kérsz tőlem, 
százezer élet okozata, szívem csomó a tönkben.
Nyöszörgök magomhoz kötötten.
Smith, neordibálj rám!
Ne add maszkod, az nem az én pofám!
Tudod ahány trend szív magába, ezo, tradi,
és szöszmölődik már az ősmagyar lárva,
ami emberi, mindent fölzabálna,
sárga zsírja cseperész, mint a spritiuális fenevész,
te több leszel.
Mennyiséged kitölti burkában a mindenséget.
Így leszel, ostoba birodalom önmagad foglya.
Nem zárhatod ki, amiből lettél.
minden  harapásod Fény, amit lenyeltél.

Faktum, amíg az ágon toporog  a bús madárka,s csillagok hada gyűlik a határba,
ott, hol morog és zsizseg a kozmikus rengeteg,
az óperenciás malac tovatipeg.
Dabadibá, debedeb.