Míg magamról mit
sem tudok, magomra
szárad a hús.
Pedig nagyon igyekszel,
látod, szádról számra
fagyott a rúzs.
Kint a varázslat,
a fák könnye oldja
fel sóhajod.
Fölénk hajol a
kíváncsi reggel.
Ha megszűnik léte
teremtő okunknak,
mindegy,
hogy kevesebben
leszünk eggyel.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.