(Reszket a holt.
A tó: bíz én.
Gnosztikus költemény,
van benne rózsa.)
1.
Elegem van a hazugságból.
Torkomba zápult
az oroszlánnyüszi,
a davidicke-s ige.
Mentsen meg má' kérem,
drága hölgy, ó kedvesek
legkedvesebbike!
Istennő! Maga céda!
Ó, főbula!
Ki teremti az Egeket,
bele engem,
jöjjön ide az ölembe,
és tépje szét az ingem!
(népies elem...ezt a dogmát
nyelem)
Kúszik rám az akasából
a korszakváltó spirinyós boogie.
Drága Daimonám, ne késlekedjünk,
a fenekén még ott feszül a bugyi.
Ó, Nő, akibe csobbanok, mint agyag
a bánya tóba!
Nem is banya maga, de égi küldött, föntről
jött le mutatóba!
Miközben franciázunk kettesben,
révületben ébredünk,
szent hármas egymást teremtve,
egy új világba tévedünk.
Hölgyem, de baró körbenyalni azt a finom tóruszát!
A visszahanyatló időben hallani
meg nedves, elcsukló válaszát!
Olyan jó nő, drága madame,
szeretném a pasi aspektusát.
2.
A Bakony az én bakonyom.
Ideragadtam, én meg a makkom.
Míg bealkonyul, idehevülök,
ide esik a kő vissza, amit a mennybe dobtam-
nem menekülök.
Egyes emberként is az Ember
vagy te magad.
Nem minta önmagadon kívül
semmi sem.
Sem a kelet, sem a nyugat.
Nálunk pörög a világ csakarattya.
A nyugat és a kelet
szögek a világkereszten.
Nálunk jó.
Bár uralkodik az áruló alien.
Szittya butik mellett árul
kun jézus posztert a zsidó.
A hitelt ugyanaz a bank nyomja.
Magyar bűnözés hogy is volna,
aki lop vagy cigány vagy roma.
Szalonképes detto, két néven
fut már ugyanaz a duma.
Megvehető vele az uniós kény elem.
Ide ömlik hozzánk amit termelt
az óceánra gyűrt kultúr perem.
Kult őr tetem a múzeumban.
Országnyi entitással közös a
szubjektív emlékezetem.
Übergermán ural eurót és Maracanát.
Vacak kis dac pfújolja a hatalmát.
A fehér mén gyermeke pissz nélkül
feszül a szeren.
Körülmossa szigetét a mindenható
értelem.
Madonnám, maga ártatlan, objektív, mint a
napkitörés, édes!
Minél többet kóstolgatom, annál
inkább krémes.
Nincsen kecimeci, boldog asszony!
Ha kiömlik a gesta okozat,
felhördül a magasabb fokozat,
a fiesta hungarorum.
A Bakony az én bakonyom.
Ideragadtam, én meg a makkom.
Míg bealkonyul, idehevülök,
ide esik a kő vissza, amit a mennybe dobtam-
nem menekülök.
Egyes emberként is az Ember
vagy te magad.
Nem minta önmagadon kívül
semmi sem.
Sem a kelet, sem a nyugat.
Nálunk pörög a világ csakarattya.
A nyugat és a kelet
szögek a világkereszten.
Nálunk jó.
Bár uralkodik az áruló alien.
Szittya butik mellett árul
kun jézus posztert a zsidó.
A hitelt ugyanaz a bank nyomja.
Magyar bűnözés hogy is volna,
aki lop vagy cigány vagy roma.
Szalonképes detto, két néven
fut már ugyanaz a duma.
Megvehető vele az uniós kény elem.
Ide ömlik hozzánk amit termelt
az óceánra gyűrt kultúr perem.
Kult őr tetem a múzeumban.
Országnyi entitással közös a
szubjektív emlékezetem.
Übergermán ural eurót és Maracanát.
Vacak kis dac pfújolja a hatalmát.
A fehér mén gyermeke pissz nélkül
feszül a szeren.
Körülmossa szigetét a mindenható
értelem.
Madonnám, maga ártatlan, objektív, mint a
napkitörés, édes!
Minél többet kóstolgatom, annál
inkább krémes.
Nincsen kecimeci, boldog asszony!
Ha kiömlik a gesta okozat,
felhördül a magasabb fokozat,
a fiesta hungarorum.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.