Gyötrelmen innen és túl, hol
borzongva rágod frottír kabátod,
leng a long time, bing-bong, bing-bong, bing-bong.
Buta agyam kívül hordom. Kong
kinn, balga álhang lenn. Fenn ragyog boltozatom.
A kín éltet, bébi, míg a combodat
epillálom, látom, hogyan folynak össze szívünkből
a nyarak, és mi maradt, ó, mondd, mi maradt!
Na?
Azt én nem tudom.
Lápis lazuli tikk-takkok pattognak ott, ahol tétován
matat a takaró alatt ugyanaz a kéz, téged keresve,
ami  egykor szárazon és barnán vert vagy áldott.
Most mosom.
Kutyám odább oson, a tükör mellett lefetyel.
......................................................................

Oly termékeny vagyok, mint a gazdag föld, amiben bőven forgott már szar, vér, hulla és áldozat.
Átmosott engem
már vihar, háború, és a nap sugára. Végül nem leszek már egyéb, ha összegyűrődött bennem minden,
mint a taho the king vázlatából gyúrt galacsin, csak anyag.
Várom, aki belőlem támad föl, addig óvom a halottakat.