Most mindent rendbe tesz a világvége majoránnaillatos álma,

helyére kerülnek a szétszaladt darabok.

Egységbe forr az elveszett lélek,

csak az almacsutka, amit meghagyok 

Füstölt sajtra rászórom képzeletem

kaporporát, és a friss kenyérbe dugom az arcom.

Nincs szebb álom, mint a forró tésztában örjöngve bukni el,

 csorgó nyállal harapni belőle, vagy kedves hölgyek illanó jelenéseiből szemezni,

és elmúlni majd, ha nem is emlékeznek ránk.

A recsegő fedélzeten homokszemcsék dörzsölik a hátam.

Az orrvitorla rongyain kapaszkodik a történelem.

Ha százezer éves emlékeket is idéztek, nincsen lényegesebb bizonyítéka isteniségünknek,

mint az emberi értelem