A hollótól a főnixig

Pentagram > 2004-es évfolyam

Ha a szívet kétség megszállja,

kezdődik a lélek aszálya.

Becsületvallást gyalázat kerget,

hol egy szívben kettő ül nyerget:

vállalkozó kedv és csüggedtség,

hit mellett sivár hitetlenség.

Ily kétszínű szív tarka-barka,

fehér-fekete, mint szarka-farka.

Az ilyen ember maga se tudja,

égbe, pokolba visz-e útja.

Az ingatag társ talpig feketébe öltözik,

és hamarosan a sötétséghez lesz hasonlatos;

míg a másik hűséges, szilárd elmével

a fehérhez húz.

Ez a szárnyaló példázat túlságosan is fénylő a szemnek,

az eltompult ember nem foghatja fel értelmét.

(Wolfram von Eschenbach: Parszifál, 1. 1-17.)



A lenyűgöző Parszifál eposz első versszakával Wolfram von Eschenbach már a kezdet kezdetén utal művének misztérium jellegére. Egy olyan állat, mint a fekete-fehér csíkos tollú szarka, kiválóan alkalmas volt a középkorban a lélek állapotának jelképes ábrázolására. E korszak költészetében és festészetében számtalan példát találhatunk erre. A misztériumállatok azonban később is a szellemi fejlődéshez kapcsolódó lelki történések jelképei voltak. A különféle állatok alakját különösen az alkímiában használták, az „izzítólombikban” lezajló folyamatok szemléltetésére, melyekkel belső lelki történéseket ábrázoltak. Például a formátlan Prima Materia fekete anyagát egy fehér sashoz láncolt fekete varanggyal jelképezték, ami azt jelenti, hogy a fény összekapcsolódik a sötétséggel, hogy megszabadítsa azt. Így utal a zöld és a vörös oroszlán, vagy a páva sokszínű farktolla az elemek és fémek kölcsönhatására, melyek a megszabadulás útján végbemenő lelki folyamatok szimbólumai.

Mivel az állatok az emberiség fejlődése során felszabaduló asztrális erők hatására keletkeztek, párhuzam vonható magatartásunk, valamint az állatok formája és viselkedése között - a természet így szinte lelki életünk tükrét tartja elénk. Az állatok az archetipikus erők jelképeként nagy hatással lehetnek tudatunkra, ezért már ősidők óta alkalmazták őket a misztériumokban.

A misztériumállatok között a madarak különösen fontos helyet foglalnak el. Ez az ismert madarakon kívül a különböző állatokból összetevődő mesebeli lényekre is vonatkozik, mint például a griffmadárra, amely a sas és az oroszlán részeiből áll. Mivel a madarak a levegőbe felemelkedve ismét visszatérhetnek a földre, szimbolikusan összekötik a mennyet és a Földet. Nem ilyen madár-e az emberi lélek is, amely a szellemi irányulás pillanataiban a durva anyagból a finomabb szférákba emelkedik?

A különféle madarak világos vagy sötét színe a fény vagy a sötétség birodalmához fűződő kapcsolatukra is utal. A természet sokszínűsége olykor zavaróan hat, ezért használta Wolfram von Eschenbach a szarka fekete-fehér tollait hasadt lélekállapotunk jelképeként.



Az öt misztériummadár



Az alkímiai művekben újra és újra a misztériummadarak bizonyos sorrendjével találkozhatunk. A régi rózsakeresztes-alkímiai tankönyv, a Musaeum Hermeticum Reformatum et Amplificatum (Hermann van Sande, Frankfurt 1677.) egyik képén egy kör felső felében a mennyei hierarchiát és az apostoli állatövet ábrázolták. Az alsó félkörben balról jobbra haladva egymás mellett öt misztériummadár látható, melyek a szellemi fejlődés fázisait jelentik: a holló, a hattyú, a baziliszkusz, a pelikán és a főnix. Ugyanezekkel a misztériummadarakkal találkozunk a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője című műben is, melyet Jan van Rijckenborgh látott el magyarázatokkal. (I. kötet, magyarul megjelent 1991-ben.) A második oldalon találjuk a festő Johfra A Rózsakereszt misztériumai című rajzát, melyen pontosan ugyanezeket a misztériummadarakat ábrázolja egy pentagram csúcsai mellett. A pentagram öt oldalán keresztül a madarak a fenti sorrendben követik egymást, így szimbolizálva az alkímiai változás ötszörös ösvényét az ólomtól az aranyig, az utat a hollótól a főnixig - a lélek megszabadulásának útját az anyagból.

Figyelembe kell vennünk ugyanakkor, hogy a lélek fejlődési szakaszai kereszteződnek és megegyeznek egymással. Például meg kell említenünk, hogy a holló még akkor is jelen van, amikor a főnix már feltámadt, mert a durva anyag mindaddig képes elsötétíteni a tudatot, amíg még szorosan függünk az anyagi ruhától.

Ezen ősi szimbólumok kifejező formája és igazsága az évszázadok folyamán semmit sem veszített erejéből, és a megszabadulás útját ma is a misztériummadarak útjaként ábrázolhatjuk. Alexander Nitzberg, a Düsseldorfban élő orosz költő ihletett merített az ősi szimbólumokból. A régi Musaeum Hermeticum képeinek hatására költeményciklust alkotott, amely a megfelelő bibliai idézetekkel együtt H.-A. Stamm Krisztus a mennyei főnix című zeneművének szövegkönyve lett. Cikkünk vezérfonalául ezeket a verseket választottuk.



A holló



A legeslegmélyebb éjszakán,

mikor nem gyúlt számomra fény,

a sötétségtől erőm fogytán

mintegy sírban feküdtem én.



Mint fekete holló szárnya

az üresség úgy ölelt át,

és kínzón érződött a fájdalom árnya

minden földi dolgon át.



És szőlőt hoztak nekem,

és hozták a kenyeret,

és új élet csírázott bennem

mely a halálból eredt.



Új élet, mely rejtőzködve

ragyog a sötétség fölött.

S az új hajnal felé törekedve

a távolból megláttam ŐT.



A hollón fekete színe a legfeltűnőbb. A fekete valami egészen különleges dolog. Vitatott, hogy egyáltalán színnek minősül-e, és a kutatások még nem mutatták ki, hogy a fekete színt optikailag hogyan ismerjük fel. A fekete valami rejtettre utal, gondoljunk csak a „Fekete Ozirisz”, a rejtett belső szellem képére. A fekete elnyeli a fényt. Ez belülről kifelé, és megfordítva is érvényes. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szellem fénye még fogságban van bennünk, másrészt pedig azt, hogy a kereső ember a természet megszokott fénybefolyásaitól távol tartja magát.

A fekete holló a szellemi ösvény kezdetét jelöli. Az alkímiában a nigredo-fázis az elfeketedés szakaszának jelképe, melyben az alkimista az izzító-lombikban szimbolikusan meghal: a személyiség ekkor alámerül az endúrában. Nem véletlen, hogy útja előkészítő szakasza után Rózsakereszt Krisztián is maga mögött hagyja a hollót. A hollóhoz tartozó bolygó a Szaturnusz, eleme az ólom. Az alkímiában a bolygókat és a nekik megfelelő fémeket azonos jellel ábrázolták, mivel a földi fémek bizonyos bolygói erők megnyilvánulásai, másrészt minden bolygó a naprendszer őstípusának alaperejét jeleníti meg. A napkozmosz szerveiként a bolygóknak meghatározott feladatuk van a naptestben. Itt azonban ne az égitest anyagi nézetére gondoljunk, hanem inkább arra a finomabb hatásra, melyet a régi asztrozófiában „asztrálnak” (astra = csillag) neveztek. E bölcsesség szerint a Nap (szellem, arany) és a Hold (lélek, ezüst) a hét bolygóhoz tartozik. A három külső misztériumbolygó, az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó pedig különleges helyet foglalnak el: irányítják és dinamizálják a szellemi átváltozási folyamatokat. A Földet, melynek fémje az antimon, nem sorolták amisztériumbolygók közé.

A Naprendszer bolygói nagy hatással vannak a Föld minden természeti birodalmára, és különösen az emberiségre. E befolyások hatása az azt megtapasztalók irányulásától függ, ezért gyakran földhöz kötő is lehet, aki azonban a szellemi fejlődés útján jár, az megszabadító erőnek tapasztalhatja őket.

A földi ólmot Szaturnusz bolygói befolyása és vezetése alakítja, ami azt jelenti, hogy a Szaturnusz „polarizálja” az ólom atomjait. A Szaturnusznak két nézete van. Egyrészt ő a magvető, amely megkristályosító hatásával felépíti a megjelenési formákat. Így alakul ki Szaturnusz hatására testünk, és különösen annak durvaanyagi része, a csontozat. Szaturnuszban másrészt a „kaszás” csontvázát is láthatjuk, amely - ha a kristályosodás túlságosan előrehaladt - újra lebontja azt, ami felépült. Tehát a haldoklás és a halál is az uralma alatt állnak. Ezért nem meglepő, hogy a görög mitológiában Kronosz - a Szaturnusz görög neve - „felfalja gyermekeit”.

Ezért a holló, mint a Szaturnusz madara, először is az elsötétült, elszigetelt éntudat, a mély anyagba süllyedtség és az Istentől való elhagyatottság jelképe. Ha azonban tudatosul bennünk ez az elszigetelt magány, és bűntudat - a fénytől való elkülönültség tudata - fejlődik ki bennünk, akkor máris a nagy változás kezdetén állunk. Ez a felismerés a fény érintéséből keletkezik, mert a sötétség nem tudja önmagát, mint sötétséget megtapasztalni. Ezért is mondjuk, hogy a „belátás egy feltárult kapu” - ez Szaturnusz kapuja. A kereső ember csak akkor tudja levonni a következtetéseket, és feláldozni földi én-tudatát az endúraösvényén, ha el tudja fogadni azt a fájdalmas felismerést, hogy szó szerint „elsötétült elmével él”. Ezért hangsúlyozza a mitológia sok helyen a holló pozitív oldalát, különleges intelligenciáját, és emiatt ábrázolják az alkímiai jelképrendszerben a hollót gyakran fehér fejjel.

Ebből a pozitív nézőpontból a holló már egy magasabb fejlődési fokon álló ember kifejeződése. Ezenkívül jelképezheti az önkéntes magányt, a külső érzéki világtól való elfordulást és a kezdetben még homályos befelé irányulást. Nem tapasztalja-e meg minden kereső, hogy Szaturnusz befolyása olykor pesszimizmust okoz, és érezteti a Föld lehúzó erejét, melynek bénulással fenyegető vonzását újra és újra tudatos irányulással kell leküzdenie? A megkristályosító Szaturnusz-hatást tehát mindig újra fel kell törni. Nem véletlen, hogy a Szaturnusz jelében a testet és a Földet jelképező kereszt, a félkör - a lélek jele - felett helyezkedik el. A Szaturnusz befolyása alatt álló lélek „magára veszi keresztjét”.

Így fejlődik ki lassanként az ösvény elején a János-ember, Pátmosz szigetének magányos embere, aki kész egyengetni urának útját és viselni a remeték fekete ruháját. A fekete lepel itt a növekvő lélek lassankénti elszigetelődésére utal a dialektikus világ fényével szemben, amire azonban a jelöltnek semmiképpen sem kell rákényszerítenie magát. A világosság utáni erőteljes vágyakozása miatt a Krisztus-erő vezeti el oda. Ez a hatalmas különbség az okkult tevékenységek és a valódi szellemi folyamat között.



A hattyú



Tollam ragyogó fehér.

Alattam tiszta áramlat úszik

ragyogó színem tükrözi felém,

mutatva, hogy minden bennem nyugszik.



Lelkemből emelkedik énekem,

torkomból a mennyekbe száll.

Szárnyaimat leteszem,

mert csak dalolni tudok már.



A hangokban feloldódom,

és testemet rezgés rázza.

Erőteljes hattyúdalom

a mindenség figyelve koronázza.



Az ébredező önismerettől megvilágosodik a jellem és megtisztul a lélegzőtér. Az alkímia nyelvén szólva: a folyamat második lépéseként felragyog a kristálytiszta fehér. A megtisztított lélegzőteret fehér rózsának, vagy János-rózsának is nevezik, amely tiszta vizű tóként egyre jobban tükrözheti vissza a Nap fényét, és ezen a tavon pihenhet a hattyú. A hattyú az új lélek jelképe, amely az isteni fénynek való odaadásból születik. Öltözete fehér vászon, melyet Jupiter-köntösnek neveznek. A bolygói hatás ettől a pillanattól kezdve a Jupiterből, az éjszakai égbolt legfényesebb csillagából árad. A hozzá tartozó fém az ón, amely lecsiszolva visszatükrözi a fényt. A Jupiter jele egy kereszt bal oldalán lévő félhold, befolyása pedig optimista látásmóddal jár, ezért az ilyen ember „joviális” (Jovi = Jupiter).

A hattyú nyaka hosszú, feje pedig magasan kiemelkedik a törzsből: a tudatállapot uralkodik az anyag felett. Ez az új, nagyon örömteli állapot azonban azzal a veszéllyel jár, hogy a törekvő ember önelégülten megreked annál a gondolatnál, hogy szellemileg előbbre jutott. A hattyú ezt is világosan szemlélteti: ritkán láthatjuk repülni, inkább elegánsan siklik a vízen. Az új állapot másik veszélye a büszkeség és a szép látszathoz való ragaszkodás, melyre énünk rendkívül hajlamos. Ha azonban a jelölt el akarja érni a következő fokot, el kell kezdenie hattyúdalának énekét: az endúra dalát.

Meg kell jegyeznünk, hogy az alkímiai folyamat e második szakaszát más állatok is szimbolizálják, mint például a fehér galamb vagy a sárkánnyal küzdő fehér sas.



A baziliszkusz



Ahol nagy a sötétség mélye

kígyófajzat előkúszik,

éles harapásainak mérge

már a véremben úszik,



hogy fogainak égető marása

belsőmet átjárja s eltölti.

És az undorító kígyók látványa

bennem a lelket dermeszti.



„Miért hoztatok fel minket Egyiptomból,

hogy meghaljunk e pusztában?

És monda az Úr: Csinálj magadnak érckígyót,

és tűzd fel azt póznára:

és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra,

életben maradjon.”



És elérve a vadak keresztútjára, 

reám tekintett az ÉLET.

És a vérem - pillantva arcára - 

ereimben száguldva éled.



És a hang fentről beszél:

„Ez az én szeretett fiam,

kit megmentéstekre küldtem én!”



És menekül az irtóztató kígyó.



A baziliszkusz mesebeli lényében azokat a negatív erőket foglalták össze, melyek az embert kitartóan a földhöz és a természethez kötözik. Ő a sárkánykígyó, amely egyetlen pillantásával halált okoz. A baziliszkusznak kakasfeje van, melyet gyakran koronával ábrázolnak. Úgy mondják, hogy kígyók és varangyok félresikerült tojásából, sőt a ganéjból kel életre. Ez a szemléletes jelképbeszéd a lényünkben lévő minden ésszerűtlen, ostoba és visszataszító dologra utal, melyeknek el kell tűnniük. A kakas itt nem egy új reggel hírnöke, hanem a civakodó állat, melynek tűzpiros taraja az alacsonyrendű állati ösztön uralmára utal a földi értelem felett.

A „baziliszkusz” görög szó, jelentése „kis király”, amely szemléletesen mutatja be az alacsonyrendű ént, amely hosszú ideig, kitartóan „uralkodik” a felfelé törekvő lélekerőkön, hátráltatva azokat.

Szárnyak nélkül a baziliszkuszt a kígyók közé sorolják, szárnyakkal pedig misztériummadár. Bolygója a Mars, amely a vasat polarizálja. Az emberben a vas biztosítja a vér melegét, és képessé teszi arra, hogy akaratát tetteivel fejezze ki. Mivel a tett és az agresszió szoros kapcsolatban áll egymással, nem véletlen, hogy a Mars az erőszakban és vérontásban örömét lelő háború istenévé vált.

A szellemileg törekvő ember számára az ősi, földre irányuló has-tudat szüntelenül zavart okoz, nemcsak a benne lévő szexuális erő értelmében, hanem mindenekelőtt azért, mert a napfonat, mint a medenceszentély „agya” az alacsonyrendű akarat székhelye. Innen fejti ki ellenállását - képtelen sugallataival, kétellyel és hitetlenséggel - a szellemi irányulással szemben. Amikor a zsidók Mózessel a pusztában vándoroltak, zúgolódni kezdtek „Miért vezettél ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában?” (Mózes 4. könyve, 21,5)

Aki a lélekmegújulás ösvényére lép, mindenkinek át kell élnie az összetörés e szakaszát. Ezt a tisztító égést szinte egy testileg megélt kígyómarásnak érezhetjük, amikor a régi szokások ismét felütik fejüket. Ezért válaszul Mózes könyörgésére az Úr megparancsolja, hogy jelképként egy érckígyót állítsanak fel. Akit a kígyók megmarnak, és erre a jelre feltekint, az életben marad - mondja a történet. Ezt a folyamatot ábrázolja az alkimisták keresztre tekeredő kígyója a „serpens mercurialis”. A felegyenesedett kígyó, ellentétben a csúszómászóval, a megtisztult tudatállapot, a megvilágosult lény szimbóluma. Az alantas akaratot önátadással kell legyőzni, azzal, hogy az alantas énből eredő ingerekre nem reagálunk.

Az alkimisták azt ajánlják, hogy a baziliszkusz elé tükröt kell tartani, hogy halált hozó, mérgező pillantása visszavetüljön rá. Ez a tükör az önismeret, a saját vagy mások énjéből fakadó erők semleges megfigyelésének jelképe. Ha az ember zaklatott állapotba kerül és felforr a vére, a lehető leggyorsabban le kell higgadnia, mielőtt cselekedne.

Néhány tanulmányban a baziliszkusz mellett a kígyóölő páva is megjelenik. Híres, minden színben pompázó farktollával, a „cauda pavonis” -al a kígyóméreg - a negatív karmikus erő - napszerű szubsztanciává alakítható. A pávafarok „szeme” emellett a valódi, önismeretből fakadó bölcsesség kifejeződése is, amely a negatív karmával, a baziliszkusszal való összeütközésből keletkezik. E madár jelentésének azonban más nézőpontja is lehet. A páva ugyanakkor hiúságunkat is bemutatja: a saját pompánkkal és nagyszerűségünkkel való kérkedést. A pávaszimbólum ilyen kétirányú magyarázatán alapul egyes alkímiai tanulmányok kijelentése, hogy az alkímiai folyamat kudarcba fullad, ha a pávafarok megmutatkozik. Ha a jelölt még nem tudja elutasítani ellenfelének sugallatait, és vélt előrehaladásának fényében sütkérezik, akkor összekeveri a transzfiguráció ösvényét az én-kultúra okkult útjával. Ezért a szándék mindig döntő fontosságú a folyamat szempontjából: a felfuvalkodott én pávaszemei mutatkoznak-e meg, vagy az „ígéret ívének” szétterülő színpompája, a gnosztikus élő test ragyogása?



A pelikán



Tollazatom ragyogó fehér.

Fölöttem az egek fénye

ragyogó színem tükrözi felém,

és szívem szétmarja sugarainak fénye.



És szívem sok vörös kis darabját

patakként vérezve

hét fiókámnak adom,

szárnyaimmal dómot képezve:



Kupolájuk alatt

lesz ÉLETTÉ és SZELLEMMÉ

minden hús, mint lenyelt falat

és minden elnyelt vér.



Ha a jelölt átélte és átszenvedte a baziliszkusz támadásait, beléphet egy valóban papi létállapotba. Az új lélek erői most már felszabadulnak, és az embertársakra irányuló tudatos, önfeláldozó szolgálatban hétszeresen megnyilvánulnak. Ezt jelképezi a hét fiókáját saját szíve vérével tápláló pelikán. Ez a papi munka az igazi rózsakeresztes feladata. Ezért létezik a magas szintű szabadkőművesség skót rendszerében egy rózsakeresztes fokozat. Az ehhez tartozó „Rózsakereszt lovagjait” a régi rendszerekben a „Pelikán lovagjainak” is nevezték.

E felebaráti szeretetből fakadó papi munka bolygója a Vénusz. A Vénusz jele egy kereszt és a felette lévő kör. Ezzel azt fejezik ki, hogy az isteni szeretet az anyag felett áll. E felebaráti szeretettel a jelölt életkeresztjének rózsáját vörösre színezi, mint ahogy a Vénusz-fém, a réz is vörösen ragyog. Egy középkorból származó „Bestiárium”-ban, mely valódi állatok és fantáziateremtmények tulajdonságait írja le, egy szövegre bukkanhatunk, mely így hangzik: „Pie Pelicane, Jesu domine” (Óh, pelikán tökéletes jóság, Úr Jézus). Ebben a pelikán tulajdonságára utalva azt javasolják, hogy csak annyi élelmet vegyünk magunkhoz, amennyi az élet fenntartásához valóban szükséges. Ez utalás az önuralomra és a harmonikus erőháztartásra, mely az ösvénynek ebben a szakaszában lehetséges és szükséges.

Átfogóbb értelemben a pelikán egy szellemi iskola élő testét szimbolizálja, amely egy beborító erőteret képez. A pelikán kiterjesztett szárnyai az alattuk összesereglő hét fiókával ezt nagyon szépen mutatják be. Némely mítosz arról beszél, hogy a pelikán megöli dacos fiait, majd három nap múlva saját szíve vérével újra feléleszti őket. Ez azt jelentheti: az erőtér megöli a múlandót, hogy az új, az örök felébredhessen. Valaminek alá kell hanyatlania, hogy az új fejlődése lehetővé váljon.



A főnix



Szárnyam csillogása most arany vigalom,

a sírból végre kiszállok én.

Minden bűnöm eltörölte az irgalom,

és bocsánatot nyertem én.



Jézus Krisztus, mennyei főnix,

felvisz birodalmába, haza.

Mit az örök égi király őriz,

mely a feltámadás maga!



Ha a papi feladatot hűségesen és folyamatosan kivitelezték, feltétlenül bekövetkezik az alacsonyrendű élet feletti győzelem. Ezért a pelikánt gyakran hozzák kapcsolatba a feltámadás mitikus madarával, a főnixszel. Pontosabban mondva, a főnix a transzfiguráció, az úgynevezett „második feltámadás” jelképe. A Merkúr bolygó és a higany jellemzi a folyamatnak ezt a szakaszát.

Az első feltámadást a jelölt a lélek újjászületésekor ünnepelheti, tehát a hattyú fázisában. Ezzel lefektették a transzfiguráció alapjait. A második feltámadás folyamán a megújult idegéterben az „isteni higany” olyan intenzitást ér el, hogy a jelölt feje felett egy lángjáték, egy pünkösdi tűz ragyog fel. Ebben a szakaszban a halál legyőzése befejezett ténnyé vált. Ezért mondhatta Pál apostol első korinthusbeliekhez írott levelében (15, 54-55): „Akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.” Az Ige, az isteni erő már régóta összekapcsolódott a jelölttel. A szívébe írták. Most azonban a Merkúr erő hatására átléphet egy kritikus ponton, és ez az Ige eltölti a jelölt testét és lelkét. Isten szelleme összekapcsolódott a felfelé törekvő emberrel, és a pünkösdi tűz lángkoronaként övezi a fejet. A főnix fejét hercegi tollkorona ékesíti. Olykor két fejjel is ábrázolják, annak jeleként, hogy az új ember kétnemű, tehát a női és a férfi elem újra egyesült benne.

A szellemlélek sugara üstökös-csóvaként fokozatosan megtölti, és aranyra színezi a jelölt egész lélegzőterét. Így enyészik el minden szentségtelen. Az arany a Nap eleme, a másik hét fém szintézise, melyekhez a Hold féme, az ezüst, a lélek fényének szimbóluma is hozzátartozik. Ez a hét fém a higany által áll össze egésszé. Ebben az összefüggésben a glutén, a szentségtelen fém - amely eddig vérünket a karmikus erők vezető közegévé tette - tökéletesen eltűnik.

Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjében leírják, hogy Rózsakereszt Krisztiánt mennyire lenyűgözte a főnix szépsége. A főnix nyaka aranysárga színben ragyog (pajzsmirigy-csakra), miközben teste és szárnyai vörösen izzanak. Ez a rózsakeresztesek jelképében a jelölt bensőjében lévő Grálra, és az ibolyakék papkirályi köntösre utal, amely a zarándokot útjának végén beborítja.

Egy régi rajzon az égő máglya ágai, melyről a főnix felemelkedik, ötszöget képeznek, az újjászületés hatalmas szimbólumát. Golgota keresztjének felirata: I. N. R. I., „Igne Natura Renovatur Integra”, szintén a főnixre utal. Jelentése: a tűz által tökéletesen megújul a természet.

Így fejezik ki az alkímiában a misztériumállatok jelképeivel az ösvényt, amelyen megszabadulhatunk ahaláltermészet kötöttségeitől. Ez az út a hollótól a főnixig vezet. Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának szavaival ez azt jelenti, hogy a belső tapasztalás és megvilágosodás ösvénye a földi élet sivatagán át olyan állapothoz vezet, melyben a szolgálat áll az élet középpontjában.





________________________________



Fivér, nővér, állj meg csendben, és próbálj emlékezni.

Felejtsd el az idő hajszáját, még ha csak naponta tíz percre is.

Figyeld önmagad és embertársaidat, és cselekedeteidet is.

Próbáld teljesen őszintén feltárni a dolgok mozgatórugóit,

és az eredményt a téged körülvevő valóságban vizsgáld.

Sohase felejtsd el, hogy a bölcs derűs, és az okokat keresi.

Pusztítsd el büszkeséged, mely nevetséges Isten előtt.

Irtsd ki a becsvágyat, amely arra kényszerít, hogy fivéredet vagy nővéredet kínozd.

Semmi se legyen túl könnyű a számodra, csak az áldozat.

Légy szorgalmas, de megfontoltan.

Kerüld el, hogy értelmetlen dolgokat cselekedj, mondj vagy keress,

és a nap minden percében számold fel ezeket.

Ne cselekedj vagy beszélj meggondolatlanul,

hogy ne teremts új gondokat.

Jegyezd meg, csak az az erős, ki saját magát legyőzi.

Ha erőt vesz rajtad a fájdalom, nyugtasd meg magad.

Ne menekülj kábulatba vagy hazugságba,

hanem szemléld azt számtalan jelentésének fényében.

Ismerd fel, hogy a fájdalom egy megvilágosító tűz,

mely a sebeket kiégeti és megtisztítja.

Buzgón vágyj egy ilyen tisztulásra,

mert nem válhatsz tudóvá, mielőtt e tűzben 

főnixként nem születtél újjá.

Élj az örök jelenben!

Ámen