Donovan P. Leitch

Egy katona álma

Ó, de gyászosan pattog
a dob, édesem,
míg a gondolat- had
feléd száll.
Mondd, hol a szem,
ami épp rám talál
önvalómban e letűnt órán?

Holt az avar
s a rideg csatatér,
a hús bűze kórt lehel rám.
Alszom nyirokban,
nyűvek tányéromban,
az ember tora tölti ki órám.

Ó, zöldbe borul
a jó, vén almafa,
szirmai tavasz fűszerét
fonják hajadba,
és szemed mosolyát,
lágy élt a fű gyűrűjén.

Ó, de gyászosan pattog
a dob, édesem,
míg a gondolat- had
feléd száll.
Mondd, hol a szem,
ami épp rám talál
önvalómban e letűnt órán?
Önvalómban e letűnt órán...

/ Bagó Emese fordítása /

Vége

a fölszakadt sár szaga
ragad hajamba, és díszeim
fakón jelzik még vagyok
voltam győztes harcok csillaga
és elmúlok  mint sötéttel
az árnyék

pupillám körül lobog
minden ér lángol ami volt
halálba zuhanva
egyedül vagyok és félek
ölelném még az élő lélek fehér fényét
magnak még maradni még
fönn ahova nézek az Ég
teret határolt lenn élni
neked és nekem.


a mindenségnél nehezebb
éjjel sötétje sorsom  közepén
ahol még küszködök én
Isten nélküli fénytelenség
ez tükröm ez a reménytelenség.