Villongó
1.
Gondoltam
ütemre írok.
Ütöm a taktust,
item a spontán kontaktust
keresem ön lelkemmel.
Kiöntöm lyukából,
mint az ürgét.
Ne sajnálja senki
ázott bőrét, szélhámos
nomád, más mindenségéből
szakított testet,
és festett
hozzá életet.
2.
Reszkessetek!
Elejetek!
3.
Aztán leheveredem.
Ez mi lenne?
Érthetetlen és mindig
változik.
Minek lázadjak,
állva be a sorba?
4.
Csalogatom a csöndet,
mint a vadat áhítom.
Vasduronggal verem a
Napot, összecsördítem
a sok csöncsöri csillagot.
Ide-oda lendülő hangokon
kapaszkodom följebb
hol az égi pupilla
elnyeli fényem.
Befogad
a sötét puhaság
és fizikailag immár
értelmezhetetlenül
ülepedek ott.
Átszivárgok
mint esszencia
annyi mennyei
szinopszison.
De csak egy
fehér lapom van
5.
item, továbbállok
( akasztottan nem olyan könnyű ám az élet,
ha a nehézkedést,mint feneked súlyát érzed)
De csak egy
fehér lapom van
5.
item, továbbállok
( akasztottan nem olyan könnyű ám az élet,
ha a nehézkedést,mint feneked súlyát érzed)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.