Lelki naccsád

Szívem ugrál, mint a
simi labda.
Sok a blabla.
Mérik darabra.
Teli dumával a kamra.
A Tan-ba zárva, zárt bazárba,
görcsül léptem csonka táncba.
Imádkozok, ahelyett, hogy a lépcsőn
melléd ülnék.
Nem hülyülnék, szeretnélek.
De mi van?
Verem a blattot, laptalan, a sorsom alaktalan.
Hőgutában egy lapp, nevetséges.
Ó, de távoli csillag vagy te, édes!
Fényedet szerethetem, de nem téged
mire hibernáltan hozzád érek,
elmúlik nélkülem ezer élet.
Csak az utánam jövők láthatnak,
én alább szállok tapasztalatnak.
A tudatom egy halott király szorítja a markában.
Nincs hova bújnom, nem bújhatsz hozzám,
ez a képlet nincs benne a karmámban.
Tu sei cara, veramente!
Mandulaillatú Meny asszonya
füge húsod csókra érett!
Büdös rajtam a bőr mente.
Mit ütök fel? 
A brahi Pistis Szofit.
És nem sátram
Sophia szép városában.

U -ba görbülök. A hátam
sajog, még pár hónapig
büntis vagyok. 
Beszól
néhány gagyi angyal.
Este van.
Grálod tulipánkelyhe
kavargó kegyelme
rácsukja szirmait
időtlenségünkre.