Mint Hamurabi, imbolygok az állatkereskedés előtt. 
Előre dőlve, zöld nadrágban, dőlve, dalolva, dől belőlem a lőre.
Csurom egy zsolt lett a kirakat. A túrós pitébe beleragadt a hajad.
Rád azért emlékezem, most arra bámulok báván, törvényeim odalettek.
Most azok is olyanok, mint a répa, ami huppog a lével együtt  le felé a
csupa zsolt kirakaton. Ó, mennyi kitakart, meztelen atom, csupasz csula,
fehérje s egyéb mulekula küzd az üvegen!
Az a degu, az , az kell nekem! Ó, ez a pofi olyan édes!

Közben szoúl a soul,  dünög három hangot órákig tekerve,
rakásnyi witnijuston zsongja körül a Camponában szőrös térdem. 
Pihenek épp a mellékhelyiségben. Bogarászom a listát a klozeton.
Merengek, nem a zöld kapucnisat veszem meg mégsem.
Pedig kinéztem!

Sajtos soul és sós stangli morzsa, szívem szemete szikrázva szökell,
mint tündér a trambulinon.
Megváltott vagyok. Eleve tisztaságom nem ragoz igét a kínálat között. 
Uhh, inkább becsukom a könyved, ne lapozz tovább!!!!!!!!!!!!

Alattunk vonaglik a város.