Mivé fogalmazhatnám azt az ősszótalanságot,
ami zeng
mint csuklóm bőre alatt az ütőerem,
a nagyanyák és ősapák küldte
üzenetben,
a dalban pengve,
minden névvel egy áramlásban,
névtelen?
Ősanyag, lélekké hullva,
sűrűbb, mint a kozmosz legvadabb
bora,
ott csordul, mint a fában a nedv,
az élet fájában a nyirok,
a tetejetlen, Égbe suhanó
növekedésben
az élet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.