az is, aki

Bruttó forradalmad, ó, apokalipszis, ahogy elnyel minden

szót, mint a bakelit, nem ragyog önfeledten, csak ragad, akár a

fanta csöppek a sárga kukák alján.
Megértük hát, mint Spinoza a lencsébe zárt mindenség látványával eltelve, hogy

nincsen tömeg, ami szabadságba rohan, mint növekszik teste, árnya, úgy zár magába,

soha nem vált meg.
Csak önvalód, ki a édenbe surrant, mint a semmiben érett vírus, kísértőd, aki haragra ingerelte a busa Káint, jámbor szolgaságát kiiktatni a rendszerből, az, aki nyögött a középső kereszten, a lator, akit önmaga kábaságának üdve helyett halni küldött a tömeg, ő, aki ha elhallgatsz, akkor szólal meg, aki, ha megfeszülve, kínba bőgve életed görcse megreccsen, és gégédben kristálya az első igének fellobban, így sóhajt
"Tölts el a Mindenség Erejével, Atya!"
na, ő....vagy te.