Menj !

Ó, menj csak,  Tulipánherceg!

Kölyök!

Haladj át a hetvenhét szörnyeteg kertjein!

A hetvenhét isten őrizte pokol buja csodavilágain!

A hetvenhét parkőr kemény botjával odacsap,

sunyi sapkájuk alól villog a vörös lámpaszem.

Ne rettenj, mint a jó öregek, hátratett kézzel

sétálj át a döglött kígyó terein!

Mosolyogj csak, megvetőn és könyörtelen szeretettel!
Hány harcos démon szeretné megkaparintaná magának drága lelked, hogy örökké legyen!?
Körülötted röhög a látszat, ám ott benn a magyarázat, a tengely, ami körül a világmindenséget pörgeted.

Ne törődj te most a rosszal, benned a jó liheg!

Koszos zoknidat kiszakították a kavicsok, megfürödtél a békás szökőkútban is.
A mozi előtti téren a nagylányok szoknyája között szaglásztál egy picit, és
nyelvet öltöttél a toronyházból sápítozó teremtésre, aki reggel óta csak téged keresett.
Hagyd, hadd szenvedjen, soha vissza nem ölelhet múló húsába.
Szaladj a Duna fagyos fekete mézes  áradásába újjászületni!
Tárd ki karod a viharnak, hagyd, ragadjon föl, táncolj rajta röhögve!
Dobáld a tested, mint az üzekedő fejedelmek!
A leszakadt löszdombok fölött, a mezítelen barna gyökerekbe kapaszkodó emberiség
ámulatára most nyisd ki a könyvet, szaggasd szét lapjait, szórd a mindenségbe!
Kapkodjanak  dülledt szemmel és lila,  duzzadt nyelvvel a bölcsek a mondatok után,
amikkel te már kitörölted a feneked.

Szíved leheletével égesd el a Napot,
szerkessz új, minden eddiginél tündöklőbb csillagot az égre!
lLóbáld magad ágain fityegve, kunsztjaidon nevessen Jupiter és minden isten!
Neptun szigonyával szakassza fel a tengereket, és csobbanjon össze a két világ
ott, ahol ajtót nyitottál az Égre!
Hová fűzted magad az örök jelen való létezés csúzlijába guminak,
hogy beléd akasztva röppentsd a Föld golyóbisát egy merőben új pályára,
ahol azután testvérekként táncikálnak a szférák ritmusára az emberek,
idegen lények, angyalok és a sátán fattyai!
Ami azután tényleg fölülmúlja azokat a mennyei lakodalmakat is,
ahol a legfinomabb borokat és süteményeket mérték kontinensnyi alimínijumtálcákon a vastag bokájú asszonyok.

Micsoda húslevesek voltak azok, és benne a lényeg! A cérnametélt!
No meg a zserbó, a legnemesebb, legédesebbnél édesesebb főzött krémmel! mmmmmmmmmm

Felejtsd el!
Nincsen már velős csont, amiből kirázhatod a remegő csemegét, amit rákenhetnél a fehér kenyérre.

Van viszont, plazmaillatú nektár és ambrosia, amelyben oldva minden könny és lehellet,
szerelmes csók és álom, a séták mosolygó suttogása , a prücskölő,habzó forró tej,
amit a szépen sorban ücsörgő macskáknak, Attilának, a bummszli bernáthegyinek,
és Ványuskának, a tacskónak spricceltél minden reggel, a fenséges tehénszar és
széna illatú istállóban, és az állatkák minden egyes sprickolásra szépen, egyszerre tátották ki a pofácskájukat. Ó, be gyönyörű volt!!!
No és a kertek illata!Főleg cickafark! És főleg levendula! Narancs és dinnye. Rózsa meg tulipán. Cseresznyevirág is van benne, és a kútban lehűtött friss füge, meg bor, vagy málnaszörp.
Ám mindez egy italban, amelyből mindez: lett.

Menj csak!

Ó, menj csak, kis Tulipánherceg!

Hátratett kézzel sétálj tovább a világokon át!

Ne rettentsen se parkőr se isten!

Öltsd ki a nyelved démonaidra, akik
foglyukul szeretnének, hogy légy szívük egy öröklétre még, belőled szíva szeretetet,
így teremtve átkozott gyilkos testet neked.
Ne hagyd magod, legyél szabad!!!
Minden rossz álom csak lépcső, amelyen fölfelé
lépkedve,megérkezel arra a pontra, ahol leülhetsz és  föntről végre pompás
kerted egységében gyönyörködhetsz.