"Ha már nincs kiút, akkor még mindig létezik keresztülvezető út! Ne fordulj hát el a fájdalomtól! Nézz szembe vele! Érezd át teljesen! Érezd, ne pedig gondolkozz róla! Szükség esetén fejezd ki, de elmédben ne kanyaríts köré forgatókönyvet! Irányítsd teljes figyelmedet az érzésre, ne pedig a személyre, eseményre vagy helyzetre, aki, illetve ami azt látszólag okozta! Ne hagyd, hogy az elme arra használja a fájdalmat, hogy abból áldozatidentitást kreáljon számodra! Ha sajnálod magadat, és lépten-nyomon elmeséled a történetedet, csak beleragadsz a szenvedésbe. Mivel lehetetlen az érzésből elmenekülni, az egyetlen esélyed a változtatásra, hogy ha belemész abba. Máskülönben semmi sem fog változni. Szenteld hát teljes figyelmedet annak, hogy mit érzel, és ne aggass rá semmiféle mentális címkét! Az érzésbe merülve légy nagyon-nagyon éber! Eleinte úgy tűnhet, mintha egy sötét és rémisztő helyre érkeztél volna. Ha késztetést érzel az elfordulásra, figyeld meg ezt a késztetést, de ne engedelmeskedj neki! Továbbra is tartsd figyelmedet a fájdalmon, érezd a bánatot, a félelmet, a rettegést, a magányosságot, a szóban forgó bármilyen érzést! Maradj éber, maradj jelen egész Lényeddel, tested minden sejtjével! Ahogy ezt teszed, fényt gyújtasz a sötétben. Ez tudatosságod lángja.
Ezen a ponton már nem kell foglalkoznod a megadással. Az már megtörtént. Hogyan? A teljes figyelemmel, ami teljes elfogadást, más szóval megadást jelent. Azzal, hogy teljes figyelemmel fordulsz felé, a most erejét használod, ami a jelenléted ereje. Ez az ellenállás legkisebb, bárhol megbúvó darabkáját is széttiporja. A jelenlét eltörli az időt. Márpedig idő nélkül semmilyen szenvedés, semmilyen negativitás sem maradhat életben.
A szenvedés elfogadása utazás a halálba. Amikor szembenézel a heves fájdalommal, hagyod, hogy legyen, és ráirányítod a figyelmedet, tudatosan lépsz a halálba. Amikor meghaltad ezt a halált, rádöbbensz, hogy nincs halál, s hogy nincs mitől félni. Csak az ego hal meg. Képzelj el egy napsugarat, amely elfelejtette, hogy elválaszthatatlan része a Napnak! Abba a tévhitbe ringatja magát, hogy küzdenie kell a túlélésért, hogy teremtenie kell egy, a Napétól eltérő identitást, és görcsösen kapaszkodnia kell abba. Hát nem lesz eme téveszme halála hihetetlenül felszabadító?
Szeretnél könnyű halált? Szeretnél fájdalom nélkül, haláltusa nélkül meghalni? Akkor halj meg a múltnak minden pillanatban, és hagyd, hogy jelenléted fénye elűzze azt az idő által gúzsba kötött, súlyos valakit, akiről eddig azt gondoltad, hogy az „te” vagy!
                                                    A KERESZT ÚTJA
Sokan számolnak be arról, hogy mély szenvedésen keresztül találták meg Istent. „A kereszt útja” keresztény kifejezés is talán ugyanerre utal.
Egyfolytában ezzel foglalkozunk itt.
Pontosabban fogalmazva nem a szenvedésen keresztül találták meg Istent, mert a szenvedés ellenállást is jelent. A megadáson keresztül találták meg, helyzetük teljes elfogadásán át, amibe az intenzív szenvedés belekényszerítette őket. Egy szinten bizonyára ráébredtek, hogy a fájdalmukat maguk teremtették.
Miért teszel egyenlőségjelet a megadás és Isten megtalálása közé?
Minthogy az ellenállás elválaszthatatlan az elmétől, az ellenállás elengedése - a megadás - véget vet a mesteredként viselkedő elme, e hamis isten hatalmának, aki szélhámosként úgy tesz, mintha ő „te” volnál. Minden ítélkezés és negativitás füstté válik. A Lét birodalma, amelyet az elme eddig homályban tartott, megnyílik. Hirtelen hatalmas nyugalom támad benned és elmondhatatlan mélységű békeérzet. És abban a békében hatalmas öröm van. És abban az örömben szeretet van. És abban a legbelső magban van a Szent, a Mérhetetlen, a Megnevezhetetlen.
Azért sem nevezném a dolgot Isten megtalálásának, mert nem lehet megtalálni azt, ami, illetve aki soha nem veszett el, magát az életet, aki te vagy. Az Isten szó nemcsak azért korlátozó, mert évezredeken át tévesen értelmezték és használták, hanem azért is, mert az egy rajtad kívül álló entitásra utal. Isten maga a Lét, nem pedig egy lény. Nincs helye itt alany-tárgy viszonynak, dualitásnak. Nem arról van szó, hogy vagy te és van Isten. Isten felismerése a lehető legtermészetesebb dolog, ami csak létezik! Nem az a bámulatos és fölfoghatatlan, hogy képes vagy tudatára ébredni Istennek, hanem az, hogy ha nem vagy tudatában Istennek!
Az általad említett kereszt útja a megvilágosodáshoz vezető régi, ismert út, és az utóbbi időkig ez volt az egyetlen ösvény. Ám azért ne utasítsd el, és ne becsüld alá a hatékonyságát! Ma is járható út.

A kereszt útja: teljes irányváltás. Azt jelenti, hogy életed legnagyobb rossza, a kereszted, a legjobb dologgá válik, ami valaha történt veled, mert megadásra, „meghalásra” kényszerít. Arra, hogy olyan legyél, mint a semmi, olyan, mint Isten, mert Isten is „sem mi”.
Manapság az emberek tudattalan többsége számára még mindig a kereszt útja az egyetlen út. Ők csak további szenvedések árán fognak fölébredni, és a megvilágosodást - mint kollektív jelenséget - előreláthatólag hatalmas fölfordulás fogja megelőzni. Ez a folyamat a tudatosság növelését irányító, egyetemes törvények működését tükrözi, ami miatt egyes látnokok a várható történéseket képesek voltak már előre látni. Többek között a Jelenések könyve avagy az Apokalipszis is ír a jövőről, bár homályos és néha áthatolhatatlan szimbolikába burkoltan. Ezt a szenvedést nem Isten bocsátja az emberiségre, hanem azt részben az emberek teremtik meg maguk és egymás számára, részben pedig a Föld - amely egy élő és intelligens organizmus - ily módon szándékozik megvédeni magát az emberi őrület vad támadásaival szemben.
Ugyanakkor egyre nő azoknak a száma, akiknek a tudata már elég fejlett ahhoz, hogy a megvilágosodás eléréséhez ne kelljen többet szenvedniük. Lehet, hogy te is e csoportba tartozol.
A szenvedésen keresztül elért megvilágosodás - a kereszt útja - azt jelenti, hogy rúgkapálva és üvöltve kényszerülsz belépni a mennyek országába. Végül megadod magad, mert már nem bírod elviselni a fájdalmat, de ez bizony hosszú és szenvedésteli út. A tudatosan választott megvilágosodás azt jelenti, hogy nem kapaszkodsz már a múltba és a jövőbe, és életed középpontjába a mostot állítod. Azt jelenti, hogy az idő helyett inkább a jelenlét állapotát választod „lakóhelyedül”. Azt jelenti, hogy igent mondasz arra, ami van. Ekkortól már nincs szükséged fájdalomra. Mit gondolsz, mennyi idő kell még neked ahhoz, hogy képes legyél kijelenteni: „Nem hozok létre több fájdalmat és szenvedést!”? Mennyi fájdalomra van még szükséged, mire meg tudod hozni ezt a döntést?
Ha úgy gondolod, hogy ehhez még idő kell, akkor megkapod. Hozzá fájdalmat is... Az idő és a fájdalom elválaszthatatlanok egymástól!
                                             A VÁLASZTÁS HATALMA
Mi a helyzet azokkal, akik a jelek szerint akarnak szenvedni? Van egy barátnőm, akit a partnere fizikailag bántalmaz. A lány előző kapcsolatában is ugyanez volt a helyzet. Vajon miért pécéz ki a barátnőm mindig ilyen férfiakat magának, és most miért nem lép ki ebből a kapcsolatból? Mi a magyarázata, hogy oly sok ember ténylegesen választja magának a fájdalmat?
Tudom, hogy a „választás” szó a New Age egyik kedvenc szava, de ebben az összefüggésben nem teljesen pontos kifejezés. Félrevezető azt mondani, hogy valaki rosszul működő, diszfunkciós kapcsolatot - vagy egyéb negatív helyzetet - „választott” magának. A választáshoz - a döntéshez - tudatosság, méghozzá magas szintű tudatosság szükségeltetik. Anélkül nincs választás. Attól a pillanattól kezdve választhatsz csak, amikor elhatárolod magad az elmédtől és annak kondicionált működési mintázataitól; amikor jelenlevővé válsz. Amíg nem éred el ezt a pontot, addig spirituális érte-lemben tudattalan vagy. Ez azt jelenti, hogy kénytelen vagy elméd feltételes reflexeinek megfelelően gondolkozni, érezni és cselekedni. Ezért mondta Jézus: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek!” Mindennek nincs köze a megszokott értelemben vett intelligenciához. Sok rendkívül intelligens és tanult embert ismerek, akik szintén teljesen tudattalanok, más szóval: tökéletesen azonosulnak az elméjükkel. Valójában ha a mentális fejlődést és a megnövekedett tudásmennyiséget nem ellensúlyozza egy annak megfelelő mértékű tudatosságnövekedés, akkor igen nagy az illető esélye a boldogtalanságra és a szerencsétlenségre.
A barátnőd beleragadt egy olyan kapcsolatba, amiben a társa veri őt, és ez már nem az első ilyen párválasztása. Miért? Mert nincs választása. Az elme, amit jelenlegi állapotába a múlt kondicionáló hatása hozott, mindig azt keresi, hogy miként tudná újra megteremteni azt, amit ő már ismer és megszokott. Még ha fájdalmas is, de legalább ismerős. Az elme mindig a már ismerthez tapad! Ami ismeretlen, az számára veszélyes, mert azt nem tudja uralni. Ezért viszolyog az elme a jelen pillanattól, és ezért kerüli azt. A jelen-pillanati tudatosság nemcsak az elme gondolatáramában, hanem a múlt-jövő kontinuumban - folytonosságban - is rést üt. Egyetlen igazán új és kreatív dolog sem léphet be ebbe a világba másutt, csak ezen a hézagon, a végtelen lehetőségek eme tiszta terén keresztül!
Az elméjével azonosult barátnőd a jelek szerint tehát újra és újra megteremti a múltban megtanult mintáját, amelyben az intimitás és a fizikai bántalmazás elválaszthatatlanul összekapcsolódik. A másik lehetőség, hogy olyan, kora gyermekkorában befogadott elmemintát realizál, mely szerint ő értéktelen, rossz, aki büntetést érdemel. Az is lehetséges, hogy életének nagy részét a fájdalomtestén keresztül éli, amely táplálékként mindig újabb és újabb fájdalmat keres. A partnerének is megvannak a tudattalan mintái, amelyek passzolnak az övéihez. A helyzetét természetesen a hölgy maga teremti meg, de vajon ki vagy mi az az „ő maga”, aki vagy ami ezt a teremtést végzi? Nem más, mint egy mentális-emocionális minta a múltból! De vajon miért csinál ő abból „ő magát”? Ha azt mondod a hölgynek, hogy ő maga választotta ezt a körülményét vagy helyzetét, akkor azzal csak megerősíted az ő elmével azonosult állapotát. De ő valóban ez az elmeminta lenne? Az az ő igazi énje? Vajon a múltból származik az ő valódi identitása? Mutasd meg a barátnődnek, hogyan válhat a gondolatok és érzelmek mögötti megfigyelő jelenlétté! Beszélj neki a fájdalomtestről, s hogy miként szabadulhat meg tőle! Tanítsd meg neki a belsőtest-tudatosság művészetét! Mutasd be neki, mit jelent a jelenlét! Amint képes lesz hozzájutni a most erejéhez, és azzal áttör a feltételes reflexekben rögzült múltján, már lesz választási lehetősége!
Senki nem választ magának működési zavart, konfliktust, fájdalmat! Senki nem választja az elmebajt! Ezek azért adódnak elő mégis, mert nincs benned elég jelenlét ahhoz, hogy föl tudd oldani a múltat, nincs benned elég fény, ami elűzhetné a sötétséget. Nem vagy teljesen itt. Még nem eléggé ébredtél fel. Addig pedig az elme beidegződött mintái irányítják az életedet.
Hasonlóképpen, ha azok közé tartozol, akiknek problémájuk van a szüleikkel, ha valamilyen tettük, illetve elmulasztott tettük miatt még mindig neheztelsz rájuk, akkor jelenleg is azt hiszed, hogy volt választásuk, hogy másképp is viselkedhettek volna. Mindig úgy néz ki, mintha az embereknek lenne választásuk, de ez tévhit! Amíg a kondicionált sémákkal megtömött elméd irányítja az életedet, amíg azonos vagy az elméddel, ugyan mondd, milyen választási lehetőséged van? Semmilyen! Ott se vagy! Az elmével azonosult állapot súlyosan zavart állapot. Ez az elmebetegség egyik válfaja! Ilyen-olyan mértékben, de szinte mindenki szenved ettől a kórtól. Abban a pillanatban, ahogy erre ráébredsz, nem tudsz már többé neheztelni. Hisz hogyan lehetnél mérges valakinek a betegségére? Az egyetlen megfelelő válasz ilyenkor az együttérzés.
Ezek szerint senki sem felelős a tetteiért?! No, ez a gondolat nekem nem tetszik...
Ha az elméd irányít, akkor, noha nincs választásod, mégis megszenveded a tudatta-lanságod következményeit, és további szenvedést teremtesz. Viseled a félelem, a konfliktusok, a problémák és a fájdalom terhét. Az így létrehozott szenvedés ereje végül ki fog taszítani tudattalan állapotodból.
Azt hiszem, hogy a választási lehetőségről elmondott gondolataid a megbocsátásra is vonatkoznak. Előbb teljes tudatosságra és megadásra van szükség ahhoz, hogy meg tudj bocsátani.
A „megbocsátás” szót 2000 éve használják, ám annak jelentéséről a legtöbb embernek nagyon korlátozottak az ismeretei. Amíg éntudatodat a múltból eredezteted, addig sem magadnak, sem másnak nem tudsz igazán megbocsátani. Csak akkor történik valódi megbocsátás, ha hozzájutsz a most erejéhez, ami a saját erőd. Ez erőtlenné teszi a múltat, és mélyen megérted, hogy semmilyen korábbi cselekedeted, és semmi, amit valaha is veled tettek, a legcsekélyebb mértékben sem érintheti meg valódi lényed ragyogó lényegét! A megbocsátás fogalma ekkor, úgy ahogy van, szükségtelenné válik.
És hogy jutok el ehhez a felismeréshez?
Úgy, hogy megadod magadat annak, ami van, és így teljesen jelenlevővé válsz. A múlt ereje ennek hatására semmivé foszlik! Többé már nincs szükséged rá. A jelenlét a kulcs. A most a kulcs.
És honnan fogom tudni, hogy már megadtam magam?
Onnan, hogy akkor már nem érzed szükségét annak, hogy föltedd ezt a kérdést."
/Tolle: A Most hatalma(idézet)/