Fáim már gyümölccsel terhesek.
És az érlelő csöndben láttam, hogy az Ég
fölemel téged, csillaggá lenni végtelen közepén.
Megmosakodtál a tiszta hajnali gondolatban,
és a márványlépcsőkön a kertbe siettél.
A kettészakadt kozmosz egysége ott lettél,
mozdulatlan kábulatból elevenné szerettél.
Itt vagyok most és nézlek a lüktető csendben,
melyben lett, virágzott és elmúlt ezer élet,
ami nekem maradt, vén fa odva köröttem.
Ó szép virágom , hagyd, legyek méhed,
had zümmögjek édes, illatos körödben.
/1993/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.