"Ha szakrális erőszak, -magyarázva se, magyarázat nélkül se, sehogyse- már nem szakrális, csak erőszak a szakralitás látszatában-erre volt példa az elmúlt pár ezer esztendőben. Példának állítani most őket mégis érthető, mert  a maya függönye , amely közöttünk és a valóban szabad valóság között feszül nem engedi meg a Szellemnek, Gnózisnak azt az áramlást, amely biztosíthatná a részvételt a Teremtésben. Magától értetődik,hogy eleve cenzúrázott minden információ. Tiszta ősforrás nem képzelhető el itt, most. Elindulni sem érdemes, mintegy nosztalgiázva kidisszidálni, ala retro, hiszen  a szögesdrótot átvágva megszűnik a létezésünk. A forrás ott van, ahol mi már nem vagyunk. Minden, ami annak látszik, emlékeztet rá, hagyomány, evangélium, mágikus objektum: kép. Ám különbséget kell tudni tennünk a megnyilvánító és a megnyilvánított formája, és nemkülönben   a megnyilvánított formák között.

Mivel ahhoz, hogy egyáltalán képes legyen a létezésnek elfogadható szintjén az ember, mint megnyilvánított forma, kehely, templom megjelenni szükségesek azok a normák, amelyek nem engedik a létezés alá süllyedését.Ez viszont eleve olyan feszültséget generál, amely nem oldható meg, csakis uralommal, erő alkalmazásával,ha úgy tetszik,  erőszakkal,-más szóval: a törvény alkalmazásával,- mindaddig, amíg az ember nem képes saját szabadságát úgy megélni, hogy az önmagát nemzze mind teljesebbé.

Vagy rabja lesz a vágynak, amely nem másból ered, mint a vezetettségéből, hogy szabadságnak a lezárt sors által megidézett erői által nyújtott lehetőségeket, ezzel együtt azoknak jó és rossz vetületeit tartsa a megélhető teljességnek, ahelyett, hogy ezektől eloldva magát kilépjen abból a függvényesített karmatömkelegből, amely önmagában oka a globális és a személyes válságnak is.

Itt, ebben a rendszerben már nincsen egymással szemben álló jó és rossz, hanem van a két ellentét egymást feltételezése.

Ezzel együtt az az élmény,- amit képes megfogalmazni a mai ember, aki nem lentebb van az égi lajtorján, mint elődei, hanem olyan képessége van születőben, amely majd meghaladja az előző korok emberének képességeit, visszavezetve őt ugyanakkor annak a szakralitásnak a megsejtéséhez, amit nem tudott , csak az Üdvtörténet Krisztus előtt, őstörténeti népekben megfogalmazott misztériumai. Jézus Krisztus nem eltörölte a misztériumokat , hanem elszakította az emberiséget, sőt az Univerzumot annak a függésétől, amikor a misztérium a hierarchikus rend által sugárzott szét az anyag legkisebb morzsájáig. Azaz a Megváltó egyben előkészítője annak a korszaknak, amelyben képes megkülönböztetéssel személyes megéléssel választani minden egyes ember azt, ami a Létezés megélésének legmagasabb foka: a Szabadságot-magasabb rendűnek látszik, mint az a rög, amit keserűnek érzünk ugyan, de magában foglalja esszenciálisan létezésünk minden rétegét, csak mi: anyagnak látjuk. Ehhez a röghöz álszent módon szívesen ragaszkodunk, de csakis úgy, ha ez elhatárolódásnak értékelhető.

Minden tiszta lélegzetvétel tisztítja a környezetet, viszont a fölülről parancsolt igék, üdvígéretek, tömeges megtérések a káoszt fokozzák. Ugyanazok tetszelegnek megváltóként, akik a nagytesónál fillérekért, szívességből roaderek.

Amíg önmagunk nem vagyunk képesek megírni azt az Evangéliumot, amelyben a saját élet- és keresztutunk, személyes találkozásunk a legszentebbel nincsen rögzítve a Valóságban, addig fölfedhetnek bármilyen rejtélyt, eben guba az arany mennyegzői ruha."

Tatu Bakuvo Isszaka: A Szent Múlandóság Ünnepe (részlet)