" Az éntelenség nem az én attitüdje.
Nem önzetlen ego, nem egotlan ego.
A jóságos ego éppen úgy zárt rendszer, csak éppen az elme által termelt valóság képe kisimultabb.
Talán a legveszélyesebb is, hiszen olyan helyzetbe illeszti az ego-t, amely konvexnek érezheti magát a mindenség minden kis lukába...és furkászik is, gőzerővel.
Nincsen visszataszítóbb, mint az egységélmény ondolált habjain kalimpáló személyiség, aki azon érzések közepette, hogy a mindenségtudat, a teljesség, a JELENLÉT állapotában ragyogja át a fény, masnit köt magára imákból, alternatív filozófiákból, mindenből, amit hallott, olvasott, tapasztalt, de amint a tengerpart zátonyai között reszket, hogy egy kíméletlen szó áttöri és kipukkasztja a jól felépített megvilágosodást bekeményít, páncélt növeszt...lőn , a szeretet oda van, hiszen kritikus pontját érintette a világ...azt a pontot, vagy azokat a pontokat, ahol még-még talán felszakítható a jól megszőtt spirituális, hazug álca.
Most éppen abban az állapotban vagyok, hogy kipillanthattam e rostozat közül, és tudom, hazudok.
Köpködök magamtól, és vakarózok zavaromban.
Lelepleztek.
Ez már azért valami!
Na!
Talán a tökéletes nincstelenségben behatolhatok Isten pinájába , és a megmérhetetlen bőség ura leszek!"
Tatu Bakuvo Isszaka