1.
Ott a fal időmben,
rajta túl nem haladhatok.
Itt és most halok meg
helyet már nem foglalok.

Szerelem, ami más
lelkéből csókol lélegzetet.
Csak tudattalan rianás,
a tavasz másnak érkezett

2.
Oly váratlan az ima
kényelmetlen igazsága,
ha önmagad csak a kába
szavakat fonod a homályba,
de nem ismered fel: annyi hiába
elsuttogott síró sor annak  sugalma
volt,
akinek fényt magába záró árnyéka
vagy.

3.
Tőle kaptad szabadságod,
tűrhetetlen égi béklyód.
Kaptad? Loptad. Akaratod
repülni soha nem is volt.
Szárnya nélkül az angyalnak
nem csudáltad volna
a szürke toronyházak
koszorúján imbolyogva,
a Duna sötét útján
hány csillag ragyog
az égbe vágyva vissza.