1. Ó,ha kamasz lelkű angyalok közt
adomáznék, és kacagnák szavam,
míg  álmaim teríteném elébük,
finom lábuknak szőnyegül- utána
combjuk közé ékelném magam!
Agg vagyok. Akadályom nyúzó
vágyaim, nem csak makkomról
húzzák a bőrt.
Koponyám rongy ráncai
lefejtik a meztelen észről
látszatát.
Őrt állnék, grál lovagként,
de snapsz ízű kishitűséggel
markolom a tőrt.
És meg sem történt hősi kalandim kinek
regélném, ó, mondd, barátom, Szik Benedek !
A sárkányt is hiába tepertem le én, 
húsát dölyfös nemes úrfiak porciózták,
mint a tanítást, szaftosan,
a tömeg pedig ugrott. Lakoma
a dög húsából, és szép szavak.
Most azoknak csilingel
az angyali nevetés, akik szétkürtölték:
az igazság tálalva van...nekem kuss az
adagom.
Színigazam lassan elvész a feketeségben
ott,ahol Isten nullával osztott,
én pedig nem termékenyítem tovább fajunk,
a földre hintem magom.

2.Éppen időben érkezem,
éppen időben távozom.
Ne vegyétek zokon, de
hozom a lábvizem. Ezt
az életet nem hozomra
kaptam, elfőtt felőlem a
szaft, itt lenn csak zacc
maradtam, megsaccolom,
mértékét a csillagoknak,
nem magamnak szállok
egyre lejjebb.

3.Aditi, anyám és szerelmem!
Te, Boldog Asszony!
Helena ,
ős hetéra!
Céda Magdaléna!
A Mindenség alakja!
A legelső ok, akire
nem haragszom.
Anyám, asszonyom, anyagom!
Te vagy a szó, ami által megnyilatkozom.