Megaláz az a durva szerelem, ami ilyen kurtára szabta lehetőségeim terét!-sziszegte Trunk Egon, bősz fogcsikorgatósan. Éppen fűrészelte  puskája csövét, suhogott a hajnal fehér köpenye, kürt rivallt, admin vadászatra gyülekeztek a banditák.
Rőt romokon csattogott a fagy, banyák sisteregték a pállott, penészes igét, ám a kitaszított sereg nem futott szanaszét. Pallósát emelte rájuk az őshagyomány, a titkok titka, az a rettenetes, pökhendi végső igazság, de nem zavarta őket ez a bemenet sem.Ők csak mentek, kaszaboltak, mentek és nyeszeteltek, mentek és szeleteltek! Szél hozott telet, tavaszt és nyarat, csak ment előre a hős csapat. Hiába  abajgott
a lezárt birodalom fura ura,   saját testéből gyűrve misztériumot. Most
abban kergeti önmagát önmaga puccos trónszéke körül,
és tudható, ha nem engedélyezett szavakat hall, bizony nem örül.
Hátha megakad kergesége, mint dán királyfi a zöld időben. Nos
ebbe  ugyebár belehal, és így
megszabadul...hatna
pöm,pöm, pöm...
No de ilyet! 
Tönk Bódog is egyszer majd megigazul,
most egyenlőre lazul, nem egy énekes vazul ugyan, de így is csak eggyel és önmagával osztható.
Tovább ez már nem ragozható.
Keresd a tövet, hová hull majd jelened,így születik újjá halálod !
Ó nem is kell messzi kotornod, itt van saját szemeted, galaxisod,
alatta megleled utad , kövesd az Urat,
a középpontban ott sóhajt föl  Fekete Lyukad!
Az egyetlen hely a mindenségben, ahol még nem foglalt a szerelem, 
ott, barátom, ott megtalálhatod az üres teret!
(Az éj jurtája elcsöndesedett, Csak a szűz, fehér szikra sziszegett.
Szik Benedikt megcirógatta a kiakasztott, száradó bőröket.)