Történetesen a lefektetett kábelek mellett
lékedett. Vacogott, de elképzelte azt a  két fehér puha mellet.
Közéjük fúrta még szöszös fejét a minap, mint a harcos osztályöntudat,
amely elpihent volna már, mint a görcsös fa odvában a kismadár.
Na, tehát haladt.
Imitt-amott szürreális iszonyok, és Abraxasz kvartekázott, ám ez
neki mit sem ártott, mert le voltak fektetve azok a kábelek,mint a
gyomorból kitekergő lottyadt belek.
És ő szépeket álmodott!
Távlatában ott terpeszkedett minden mértéke szerint,
mint a távvezeték oszlopok, amit az idő hegyesre szopott.
Ment, ment, és ment, előrehaladtával csak feküdtek a kábelek.
Fölöttük pacsirták fütyörésztek, a Nap meg csak ő rá nézett.
Lépteiből szítta föl pocsolyába oldott iszapot, amíg hőtágulatot
nem kapott, akkor nagyot durrant, és a háborgó bolygókra lávafröccs ragadt.
Amíg lent Egon, a Trunk bőszen ballagott, kisöpörték az Égből a Napot, és
helyette a világ új csillagot kapott, ennek ellenére
a kábelek nem értek véget, habár jöttek és mentek bábelek.
Nos, így történtek ezek.
Estig így haladt, akkor csíkos pizsamáját előszedte, bögréjébe
langyos tejecske csordult, ezt itta meg,  azután elaludt az eszetlenke.