én pedig nem....míg a parkettán mocorogsz, orromból vér
csorog.
Hatalmi tengelyként ágyam egyik peremétől a másikig forgatom
álmaim, vajon melyikben ér véget termelésem végleg?
Túl, hol a macskák kikaparták a cafatos matracot, hullnék halálba
ijedten, ha fölébrednék, ó, én lelkem, orrom szőrös harmatában vérpatakocskák fonala. 
Melegen csordul túl, amiből elég lett.
Itt még meleg van, odakinn a fagy.
Itt még a testem cserél anyagot, ott engem cserélnek le.
Ó én lelkem, a nirvánában senki úgy nem mulat,
ahogy te múlattál engem el, míg életem melege egyre fogyott minden csepp véremmel.
Mint a kamasz, mezítelen ébred a hajnal, párnáján piheg  babája, a Nap első sugára.
Mindent megvilágít azután, idelenn.
Nekem a szerelem ezer  élet kínjával kikavart boszorkánylötty,
melyben forr,  és egymásba habarodik tehetetlen 
szenvedélyben minden szerepem.