Oly távolról érkezett, mint a dobogó kő ritmusa, ami mozgatja a testem.
Rátapadok leveledre, mint kiégett szemű hajótörött, nem lep meg, amit

kitapogatok, a szutykos üvegből kikapart papíron.
"Üzenj bátran, és én azonnal megyek"
Ne neheztelj hát rám, hogy úgy vágom hanyatt röhögve magam, hogy csak
úgy nyekkenek, körülöttem, mint az árokparti tűzbe dobált szemét között
a műanyag, olvadnak a  kövek,üres dezodoros flakon durrog repedve, de te majd
beragyogsz azon a hajnalon, amikor már nem kérek segítséget remegve.
Ölel, barátod,
Hangyáspitekusz!
(Ui. Küldhetnél még kigyúrt vádlis amazonokat szigetemre, mert az összes apokrif elfogyott. Hiába, no, nem vagyok oly nonkomfortos, hogy ne kölljön pergament, ha dolgomat végzem.Rólad írtak? Nofene!
Fényem, csak félig szemtelen, hunyorogva szemezhetek magasabb rezgésszámú elemeiddel.)