Míg, hiszem, tőled messze, viharban dühöngve szállok,
csak szirmaid redői között bujkálok. Míg szá-
rad törném, hogy éljek, csak te adhatsz erőt, gyűlölni téged.Míg emlékezem minden korra,
amelyben születtem, öltem, szerettem és gyűlöltem,
harmatod cseppjeiben gördül velem minden
átélt , élő és még megélhető emberi
lélek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.