1.

                                                          Jelentés

              Mondom, mindazok a körülmények, amelyek arra bírtak, hogy önként vállaljam a megbízást, elhanyagolhatóak a döntés árnyékéban.Mellékesei egy olyan fősodrásnak, amely, mint a nagy folyók, hasítják maguk előtt az utat. A part oka a folyó irányának, de eredménye is. A folyó létrehozta medrét, hogy szabályozza áramlását, ez a tér, ez öle és ez útja is, a forma, de nem a folyó.
Nos az életem egészen pontosan így sodródik önmaga forrásból eredve, a körülmények pedig...
 Jóllehet tudattalan voltam oly hosszú ideig, ám a tanulás folyamata éberebbé tett. Így látom, hogyan mar magának formát az időben.
Ezt a röppke filozófiai előzményt csak azért vezettem föl, hogy hűségemről tanúsítsam a Párt engem megbízó vezetőit.
 Én kerestem a kapcsolatot, én döntöttem úgy, hogy ezt a munkát vállalom, senki és semmi nem kényszerített arra, hogy esetlegesen a csoport munkájával szembeni ellenséges érzületeimet föladjam azért, mert morális gyengeségem ezzel igyekszem kiegészíteni.
 Tudom jól ugyanis, hogy az emberiség útja eldöntetett, megtervezett folyamat, és ennek a Tervnek nem is lehet magasabb szintű kifejeződése, mint maga a Párt, mely magába olvasztja mindazon fennkölt morális -vallási-politikai-és gazdasági hitelveket, amelyeket mindeddig egymással szemben ágaskodó csoportokra osztotta az emberi fajt.

Nincsen egyéb menedékünk, és nincsen nagyobb dicsőségünk ugyanakkor, mint az a szolgálat, amely a Párt építésén szorgalmaskodik, hiszen nem vagyunk más, mint az emberiség teste.
 Tehát köszönöm a lehetőséget. Köszönöm, de mindenekelőtt J. K. ezredesnek, aki mentorom és kapcsolattartóm is egyben. Neki külön is kell hogy fejezzem, azt a mély hálát, amiért támogatott törekvéseimben.
 Már az iskola alsóbb évfolyamaimat a rajongás itatta át, és ez a rajongás J. K. ezredesben öltött alakot. Imponált nekem. Kölyökként ő volt az az idea aki, úgy képzeltem, az emberiség jó akarata egy személyben.
Gyakorta megjelent azokon az ünnepélyeinken, amelyek az összetartozást voltak hívatottak tovább kovácsolni. Magas, szálfa alakja magabiztosságot és olyan érzésbeli valamint mentális egyenességet sugárzott, amely, mint az ősi kardok tisztasága hárította a  kétely bárminemű támadását.
 Életem egyik legbiztosabb, ha nem a legbiztosabb kifejeződése J.K és a személyéhez való bizalom, a tisztelet, mert őt megismerve olyan emberre néztem fel, akiben azt az egységet láttam, amely a Párttal és minden pártbéli társammal összekötött.Szeretet ez, ősbizalom egy olyan ember iránt, akiben megtestesül a párt tagjainak reménysége, és egyben a Párt mikéntjének oka is.
Természetesen nem emelem J.K-t senki fölé. Tudom, hogy a Párt vezetői olyan felülírhatatlan jellemek, amilyenné válni nem más, mint az a vágy, cél, ami egyedül értelmet adhat az emberi életnek. Viszont J.K. a legközvetlenebb kapcsolatom és rajta keresztül áramlik is a bizalom felém.
 Tudom...hiszem azt, hogy az első, talán még jelentéktelennek tűnő munkám után, ha megértem rá, komolyabb feladatot is kapok, ezért minden apró megbízásnak örülök.
 Nem hiába vállaltam mindezt. Iskoláim, drága szüleim, nevelőim mind azon nemes cél felé terelgették azt a már említett áramlást, amely nélkülük szétterült volna a földeken, elfolyt volna annak eresztékein, felszítta volna a Nap heve. De itt vagyok.
Itt ülök a kávéházban, és figyelek.Figyelek, mert ezt kell tennem. Látom a megfigyelt személyt, aki savanyú kávéját kortyolgatja, cigarettára gyújt, egy szívásra fölparázslik az ócska kis bűzrúd, szürcsöl a löttyből, szív, szürcsöl, szív, én pedig jegyzetelek....mindenki jegyzetel itt, maga a megfigyelt is, ez a hely afféle gyűjtőhelye az önfeledten jegyzetelők társaságának. Legtöbb meddő művész, szavakat keres és igazságot, ez nem azoknak a helye, akik az Igazságban hisznek.
 Az alany, akiről a beszámolóm kell, hogy szóljon, úgy ír, mint a durcás kezdő, aki önnön zsenialitásának bűvkörében él, és ez a tűz elemésztett minden kapcsolatot.
Igen, fölvetődik a kérdés bennem: miért is éppen ő az, akinek az életét meg kell, hogy ismerjem. Nem kételkedem abban, hogy veszélyes alak. Nem mosolyog-tud e nevetni, még azt sem hiszem-görcsös, vállait összehúzza, gürcöl. Nem is ír, hanem fát hasogat, gyomlál,földet túr. Talán éppen a jelentéktelensége az, amely veszélyt hordoz magában?
 Átnéztem az aktáit. Fűnek-fának tartozik, családját elhagyta, gyerekei hónapok óta hiába várják. Néha éhezik, ha pedig pénzhez jut, alkalmi munkát kap, vagy lop, a rosszullétig zabálja magát. Főleg édességet töm magába.Szerelmi élete förtelem. Vágyik a normális érzésekre, de vonzódik azokra a sötét erőkre is, amelyek a szexualitás egyes változataiban nyernek formát.
Igen, a zsarolhatósága lesz az, ami ténnyé kell, hogy váljon. Nincsen olyan sötét alakja az emberiségnek, aki ne lehetne kapható az együttműködésre, ha titkai a nap fényére kerülnek. Ha nem is értékes lehet, mint ember, legyen hát értéke az, hogy szolgája lesz közös ügyünknek, és ez majd fölemeli?
Micsoda idea!
 A gondolat lelkesedéssel tölt el, tényleg. Egy olyan eszme ragad bűvkörébe, amely a történelem és a Párt történetének néhány homályos aspektusát világítja meg.
 A célszemély közben fölállt az asztaltól, mennem kell hát. A következő jelentésben talán konkrétabb, hasznosabb irányban folytathatom.