Omar Khajjam versek

Szívem bor illatú imát küld ismét neked.
Jobb, mintha a mecsetben vagyok, de nélküled.
Oh, minden teremtésnek kezdete s vége, Te!
légy gyengéd, vagy égess meg, csak hadd legyek veled.



Szídnak: "Túlságosan szereted a bort!" Igaz.
Beárultak: "Megint részeg, mint a csap!" Igaz.
Mondd, mit szégyelljek, ó sejk! Vagyok, aki vagyok.
A bor segít megnyílnom annak, ami igaz.


Jobb lett volna, ha elkerülöm ezt a helyet.
Bekötöttek ide, mint egy rozzant tehenet.
Ebben a foszlott, koszlott, büdös szerájban
mi vagyok? Semmit nem tudok! Mit tehetek?


Négyen vagyunk: én, a bor, a dalnok és a kocsma.
Szív és lélek, a kupa is, hopp, zálogba dobva.
Mit érdekelne már kegyelem vagy kárhozat!
A négy elem enyém. Kezem már nincs béklyóban.


Aki így megalkotta e fényes serleget,
nos, részegen sem ejti le e fényes serleget!
Ugyan azt mondják, szeret, és épít az ember.
De gyűlöl is! És eltöri e fényes serleget.


A vágy hajtott, a mecsetbe mentem.
Hitemre mondom nem imádkozni mentem!
Egyszer egy imaszőnyeget loptam onnan,
elkopott már! Hát újért a mecsetbe mentem.


Születésemtől a csillagokat lestem.
Mennynek és pokolnak titkait kerestem!
A mindenség mestere szólt hozzám:
magadban kutass! Így tudtam meg, rossz helyen kerestem.


Ó, csak a halál órája jönne már!
Földi szenvedések vége volna már!
Vagy százezer éves vándorlás után
a Föld szívéből nőtt fűszál lennék már!


Hogy megszülettél a halál már előtted áll.
Szíved fölsóhajt, lelked nyugalmat nem talál.
Boldog, ki hogy megszületett, már távozik!
Ki nem látta még e világot, szabadon száll.


Íme, a jó cimborák már elbúcsúztak
Sorra a halál üszkös lábaihoz buktak.
Pedig dús italunk egy forrásból fakadt,
erejétől részegen mégis sírba rogytak.



Most itt vagyok veled. Mi lesz holnap? Nem tudom.
Szívüneket szerelemmel vidítsuk, angyalom!
Töltsünk hát egymásnak bort! Nézd, hogy bámul a Hold!
Mondd, vándor! Minket őrzöl holnap is fenn? Nem tudom.


Rubintként sugárzik a bor a serlegben.
A lélek kelyhe élő forrás a testedben.
Csordultig van már borral a bíbor serleg.
A szív furcsa vére világ egy könnycsepben.



Bámulsz mi, Hajjám! Megint részeg vagy! Hát örülj!
Na, csókold ezt a tulipánarcút! És örülj!
Mi a világon van, mi a vége? Elmúlás.
Egyszer élsz Hajjám, igen,de most vagy! Hát örülj!