A gyöngy dala

Amikor én még csak kicsiny gyermek voltam,

Király-Atyám nagy-nagy országában laktam.

Gazdagságban, engem, jólétben dajkáltak,

finomsággal, sok-sok jóval is elláttak.

Így nőttem fel itten, mindent meg is kaptam,

földemről, keletről útnak indulhattam.

Kincstárukból, útra, kincseket is kaptam,

mindent, amit úton magam is elbírhattam.

Alán földnek sok-sok aranyát vihettem,

továbbá ezüsttel Gazakból mehettem.

Szép kalcedonkövet Indiából hoztam,

rengeteg szép gyöngyöt kusánoktól kaptam.

A nagy gyémántot is átnyújtották nékem,

vasat is hasító kőként jött az vélem.

Ékköves ruhámat tőlem visszakérték,

hogy amíg oda vagyok, nékem megőrizzék.

Arany palástomat szintén félretették,

mellyel király fiát, rangomat, tisztelték.

Szövetséget írtak, s megkötötötték vélem,

szívembe bevésték, hgy soha el ne vétsem:

"Mikor leérsz végül Egyiptom földjére,

keresd meg a sárkányt,

mely a gyöngyöt védve,

testét köré fonta, elrejtve sötétbe.

Hogyha ezta  gyöngyöt elveszed őtőle,

visszahozod hozzánk, hazaérsz végtére,

fényruhádat tőlünk ismét visszakapod,

és újra felöltheted királyi palástod.

Örökösünk leszel, te ezt meg is látod,

éppúgy, mint a legjobb szívbéli barátod."

Elidultam ekkor, napkeletről mentem,

haladtam két társsal kíséretemben.

Nehéz út volt, folyton veszélyekkel teli;

nem tdutam egyedül nagy utat megtenni.

Így mentem át Maishán zajos városain,

kereskedők lakta végtelen utcáin.

Babilon földjén is lábam megvetettem,

Sarburg falainál szintén megpihentem.

Amikor is így hát Egyiptomba értem,

kísérőim ott lent el is hagytak engem.

Nem is tétováztam, nem is tétlenkedtem,

azon nyomban a sárkány barlangjához mentem.

Az ő barlangjához ereszkedtem,

arra vártam csendben, hogy álomba essen,

és a gyöngyöt tőle hamar elvehessem.

És amikor én így magamra maradtam,

idegenek földjén egyszál egymagamban,

megláttam egy szép szál, ifjú férfiembert,

napkeletről jött ő, törzsemből eredett,

mágus szülők sarja, szabadnak született.

Egymással így ketten szövetségre léptünk,

mindjárt barátokká és társakká lettünk.

Óvott ő is engem az egyiptomiaktól,

tisztátalanokkal találkozásoktól.

Hogy aztán a sárkányt ellenem ne küldjék,

egyiptomi ruhát, ide való kelmét

öltöttem fel én hát, az itt lakók miatt,

ne lássák meg bennem, idegenek fiát,

és hogy sanda gyanút egyik se foghasson,

mivel sárkány gyöngyét elvenni kívánom.

Ám aztán valahogy mégis rájöttek,

hogy idegen vagyok, és messziről jöttem.

Csalárd módon engem kelepcébe csaltak,

minden földi jóva el is csábítottak.

Földi jókat mindet meg is ízlelgettem,

hogy királyfi vagyok, azt én elfeledtem.

E sötét órától másképpen is éltem,

az ő királyuknak szolgájává lette.

Sőt, a pompás gyöngyöt fejemből kivertem,

amiért elküldtek, földemről lejöttem.

A jó ételektől nehéz lett a fejem,

szégyenszemre mélyen álomba merültem.

Hamar megtudták ám, mi történt énvelem,

szüleim miattam szenvedtek éberen.

A nagy országukban széjjel kürtöltették,

hogy aki csak számít, kapuikhoz gyűljék.

Eljött Pártiának minden fejedelme,

minden királya, és napkeletnek bölcse.

Szabadító tervet együtt kovácsoltak,

szívemhez címezett levelet is írtak:

Egyiptomban nékem ne kelljen szenvednem,

szeretett hazámba visszahoznak engem.

"Atyádtól, a minden királyok urától,

kelet Úrnőjétől, jó édesanyádtól.

Másik fiúnktól, a te jó testvéredtől,

ki nincs sosem távol szerető szívedtől:

Üdvözlet, üdvösség messze a távolban,

teneked jó fiúnk, messzi Egyiptomban.

Álmodból kelj fel már, szemeid kinyissad,

leírt szavainkat jó szívvel fogadjad.

Ébredj te rá, fiam, királynak születtél,

most meg Egyiptomban szolgaságba estél.

Emlékezzél tehát, hogy miért is küldtünk,

a gyönyörű gyöngyöt hozzad vissza nekünk.

Ragyogó ruhádra gondolj immár vissza,

arany palástodra, saját nagyságodra.

Hazatérted után magadra öltheted,

az élet nagykönyvében benne van a neved.

Testvéreddel majdan örökösünk leszel,

országunkat, s mindent így magadhoz veszel."

Mivel pedig Bábel országa veszélyes,

az itt székelő démon igencsak szeszélyes,

Királyi atyám a levelét lezárta,

minden fontos helyén pecséttel ellátta.

Repült ám a levél, szinte szárnyon szállva,

mint a sas az égen, a madarak királya.

Hozzám érve rögvest szemem elé állott,

beszélni is kezdett, engem megszólított.

Tiszta, csengő hangja felébresztett engem,

ajkaim  csókjával pecsétjét feltörtem.

Ahogyan olvastam, zokogtam és sírtam

hiszen minden sorát szívembe is írtam.

Mindjárt világosság gyulladt a fejemben,

király fia vagyok, újra felébredtem.

Szabadságra vágyott fejedelmi lelkem,

és a gyöngy emléke fel is csillant bennem,

melyért Egyiptomba le is küldtek engem.

A sziszegő sárkányhoz szólani kezdtem,

bűbájos szavakkal őt meg is igéztem.

Majd Atyám nevével álomba ringattam, 

úrnőm-anyám nevével szépen elaltattam,

és a pompás gyöngyöt magamhoz ragadtam.

Egy percet sem vártam, tüstént megfordultam,

vele szüleimhez, hazámba indultam,

a szennyes, rossz ruhákat magamról ledobtam,

mind mögöttem hagytam, sötét Egyiptomban.

Nem is tétováztam, útnak is eredtem,

világosság felé, napkeletre mentem.

Az engem felébresztő levél is velem jött,

egész utamon is mindig előttem ment.

Ahogyan egykoron hangjával felkeltett,

fénylő ragyogása engem úgy vezetett,

biztatott, nógatott,hogy sietve menjek.

Szeretete tartott, biztatott, vezetett,

épségben elhagytam nagy útvesztőket.

Babilon országát balra kikerültem,

kalmárok rakpartján Maishanba érkeztem.

Alig értem oda, Maishanban mit látok?

Atyámtól odajött a hűséges kincstárnok.

Elhozta ruhámat, arany palástomat,

ékkövektől drága fényruházatomat.

Alig emlékeztem tündöklő ruhámra.

Hazámban viseltem, régen kiskoromban,

Ékköves ruhámat, ahogy észrevettem,

feltűnt nekem az, hogy az én tükörképem.

Bennem volt a palást, noha szemben álltam.

Ketten egy test voltunk, mégis különváltan.

Ki a ruhát hozta, a kincstárnok is dupla,

két alaknak láttam:két test egybefonva.

Királyi pecsét volt az összes ruhámon.

Kezdett alábbhagyni béna kábultságom.

Kincseim a küldött két kezében voltak,

pompásan, aranyban, fényesen lobogtak.

Erős varratokkal mesterien szőtték,

szálait gyémánttal megerősítették.

És a legszebb az volt, minden fények fénye:

királyok urának halhatatlan képe

zafír csillogással volt ruhámba szőve.

Láttam rajta Gnózist ékesen ragyogni

fülem hallatára így kezdett szólani:

"Ím én vagyok itten a tetteknek tette,

ahogyan jó Atyám általam megtette."

A kincstárnok kezéből palástom kiröppent,

fényes ruhám ölelt, rám borult, körülvett.

Erőben és testben azonnal megnövelt.

Amidőn hozzámért, mindjárt felöltöttem,

színei pompáját magamra is vettem.

Arany palástomat vállamra takartam,

tünde fényében be is burkolóztam.

Amint felöltöztem, magasba emeltek,

Atyám országának kapujához vittek.

Dícsértek, hódoltak, mindez nekem szólott,

én azonban kissé megszégyelltem magamat.

Tisztelettel ottan fejemet hajtottam,

jó Atyám nagyságát, hírét magasztaltam,

hisz a fényruhámat ő küldte el nékem,

kinek megbízását immár véghez vittem.

Számomra így ekkor beteljesült minden,

amit réges-régen megígértek nékem.

Vára kapujában, nemes szolgálókkal

atyámat dícsértem minden egyes szóval.

Örült is ő szívből, igazán énnekem,

hogy a messzi földről, épen hazaértem.

Dicsérte őt ott máűr minden szolgálója,

mind az élő szellem hangján szóltak róla.

Atyám aztán engem így üdvözőlt szóval:

fényes fényruhádban beléphetsz te joggal

minden királyoknak királyi kapuján,

velem jöhetsz fiam, az fogad minket,

aki legfőbb urunk, nagy magasztos trónján.

/A "Gyöngy dala" szerzője Tamás Apostol. Máni hittértő útján az ő nyomdokait követte. A Jegyzet a L.N.L. Kiadó által kiadott brossúra alapján készült/