Levelek alatt a foszló anyagban

1

A toronyház sarkára tapadt sugárban

betoncsöppek között, a kavicsokon

üldögél egy világszéli üldözött.

Sodrott acélmerevítőkön át tetőfedők

ugrálnak, zsebükben nedves dohánymorzsa

dörzsölődik, nincs szemük a szentre nézni,

ki a széllel táncolt ide.

Csak egy csonka lábú nyeszlett gerle, ki

sárga szemébe gyűjtötte a Nap sugarait

látja, és fejét félrehajtva burukkol neki.

Ő a fölösleg.

Érte nem szalad össze a részvényesek serege, de

ha zúdul az ár, ő sodródik vele, sebzetten, gyűri

maga alá a baj, míg tűri.

Fönn a magosban a Lélek

vigyáz a testre, mely elveszne a

lázadásban.

Egy öreg házban, szűk utcában, sárga függönyök mögött

cigarettázik a törvényes értelem.

Ott pörög énekem az isteni négyzeten.

2

Hol az élet esszenciája forr, oda harapsz.

Szeretőd, Isten.  Lágy ágyékában, a puha fehér húsba
csókolod emlékeid .
Ledobálta magáról, amit tőled kapott, 
zörgő kincseid,
tapasztalataid.  Míg táncolt, farkad

forrón merevedett.  Rettegtél, úgy mész el, hogy

szennyes álmait a teremtésről meg sem érintheted.

De most alattad nyög, és sikoltva karmol.

Mindent levetett hát, ami takarta testét,

vele húsod, és a sorsod és a gondolataid és a hited.

3.

Légy velem, amikor arany magányban tükröződöm a csillagok között,

és akkor is, ha ragacsos asztalra bukott kábult fejem!

Szeress, ha zavart értelemmel és gyengén, nincstelen bolyongok,

és akkor is, ha királynőként a trónra ülhetsz velem!