Pótjárat

Száraz billentyűimen táncol a por, nem

jelent sem érzelmet, se gondolatot,

elllökték egymástól magukat a szinopszisok,

szívemben dalol a düh és a sérelem.

Szerelemtől meglakoltan busongok, mint

csapdába lépett állat,ki oktalan és bamba,no meg randa, bocsánat, meredek

a képre, ami maradt rajtam kívül,mint a táj egy rendkívül becses röneszansz remeken, ebben egyesül a távlat a végtelenben önmaga valóságában rekedten, az igazságon

kívül, ami  belül

a magyarázat, az alázatba burkolt büszke legenda.

Körbezárja  a szabadság kemény marka, tartja

és csodálkozik módfelett.

"Folyik a nyála, és szégyenli magát.

Megint rosszul érkezett!"

A fátyol mögé bújt mezítelen múlt,

kotorja lábujja közül a koszt. Vagy

karját, ujjait szemlélgeti, körmeit vizsgálja,

hogy kopik a a lakk,mellecskéit méregeti, a

tükörbe bandzsít, sóhajt, fintorog, nyelvét kiölti, haját

szemébe kotorja, őrület, dögös, mint egy mennybéli rima, aki kábít isteni üzenettel,

vah, bár lenne arája a jövőnek, fonódnának össze, mint a varkocs, vagy bot körül a páros hüllők, a kígyónyelvű erőszimbólumok, folyna össze szájukban a nyál, nedveik, mint a legjobb leves, forrna ott, oly különleges zamat,tán kerti zöldségek nyers ereje, zeller, kakukkfű, turbolya, egyesülnének jelenné, a két pólusból olvadna alakká végre egy, jelen idő, örökkévaló, szent és igaz.

Mint vason a kardpenge,

kerék a síneken, szikrázik lélegzetem.

Te, tündérlánya álom,de távoli vagy!

Úgy hitegetsz, osztod magad mindenkinek, és

így leszel több, teljesebb, végül, benned érünk, mint

gyümölcsben a mag, őrzöl minket, belőled táplálkozunk,

és ha felemészt az üdvös iszonyat, még találkozunk, hiszen

bennünk újracsírázik tested, lelkedben mi mindig magok vagyunk.

Ha feltéphetném azokat a köveket,

miket rámdobált a sors, hogy síromban remegjek,

mint álca, Rózsekereszt Krisztián langyos teste, aki vár vagy százhúsz esztendeje,

ezekből építenék kettőnknek házat, és

maradnék veled

eredendőn botrányban és bolondságban

Egy kis bagoly

Egy kis bagoly gubbaszt a rozsdás
ablakkeretben.
A tengerzöld üvegcserepek megcsillannak
a feketében.
Minarik Ede homlokáról fénycsöppek
peregnek a krétavonalra.

Uhu.

Uhu.

Határfigyelőzők

Ambivalensen pörgölődünk.
Imádkozva morgolódunk.
Minden szennyünk színző hab lett,
s dícsőségünk börzőn kőröz,
Ki hős volt, most hitelben,
Lyukas fejjel, kebellel, pörkölt
vérrel heverhet, őröz-
ők közt,
akkor sem hittétek el:

Szívünkből mérték a csillagutat.

Szufi uzsonna

Mondhatnád te is!...hiába.
Ha szavad nincsen több, neked
jut a tálka.
Vigyázzva vedd!
Ne löccsintsd a sárba,ez a
puncs kincs! Ne vesszen kárba.
Cseppjeiben oldva fel életeid
elmúlt, szép szavai.

Kegyetlen adu(röpt/1)

Az éjszakából maradtam itt,
a fényben. Varjúként szállok
fenn az égen, testvérem úszik
vélem, angyalin.
Ő időtlen, én itt a percben,
és örökre nevelten halunk
együtt, egy libbenésben, ha
röptünk-bang!-...megmerevedik.