"Fölvetődött bennem, hogy az életnek mintegy pozitívra hangolt megélése kizárja azt a több ezer esztendős, nem Buddhával együtt született ősmondatot, miszerint a létezésünk szenvedés, gyötrődés, fájdalom, és ez nem titok.

Az a  flagelláns és mazochista életigenlés, amely kizár minden   magasabb dimenziót, amelynek mi a legalsó megnyilatkozásai lehetünk, mint az élet rétegeiben az ökoszféra tenger feneke, és ettől egyre feljebb haladva különlegesen gazdag és végtelenül változatosnak tűnő tengerében a létezésnek, törhetünk magasabbra és magasabbra, míg nem kidughatjuk a fejünket egy egészen más lélegzési technikát követelő közegbe, az óceán vízéből a szabad levegőre, mely csak a kezdete egy még teljesebb megnyilatkozásnak...nos ha úgy vesszük az ettől kezdve, és ez alatt megismert valóság mindenben egy: Isten.

Hiszen mi az, amit mi tudhatunk? Csak Isten tudatának más más rétegei.

A bolond éppen úgy tudja Istent a maga őrületében, mint a szent a maga hitének mámorában.

A legbetokosodottabb bűnöző ugyanúgy, mint a legfelszabadultabb bölcs.

A csiga és a fecske különbsége csak a  mi szemünkben számottevő, valójában alig hajszálnyi. Gyakorlatilag ugyanabból az anyagból készültek, génkészletükben oly minimális az eltérés, hogy megmagyarázhatatlan gyakorlatilag az egyik miért is tud repülni, a másik meszes házat kiválasztani...persze látható, hogyne, de a mi tudatunk tapasztalatai szerint nem csak változatok ugyanarra a hangra, hanem egy egészen más fajta minőséget is jelentenek.

Mind a két állat megélheti a maga teljességét a valóságának, sőt boldog lehet, rendeltetését betöltve megannyi bölcs puhatestű tapad a zöld levelekre, és cikkanva kapkodják az ugyanolyan gyors röpdöső rovarokat a fecskék, mint megannyi bajnoka a röpülés világának.

Mégis sebezhető a valóságuk és ekkor megnyílik a szenvedés kegyelme, mert érezhetik saját sorsuk zártságát, amelyből ki nem léphetnek, hiszen eleve rendeltetettek csigának, fecskének, vagy éppenséggel embernek...és a szenvedés az, hogy ebből az eleve elrendeltetésből nem léphet magasabb minőségbe. A csigából nem lehet fecske, és abból ember, pedig! Ugyanabból az anyagból vannak, és amint a létezésnek formái hajszálnyi közöttük a különbség, habár a mi tudatunkban ezek a különbségek nagyon is mérhetőek...csakhogy a létezés törvényei ugyanazok a csigára, a fecskére, és az emberre is....

Nem a fájdalom, a sebzettség, a betegség, az öregség, a szegénység, a halál a szenvedés forrásai.

Hanem az, hogy van a létezésnek olyan magasabb minősége, amelyben ezek egészen más értelmet nyernek, és nem léphető át a határ, amely a két minőséget elválasztja egymástól.

Ezért szenvedés a létezés maga.

Avagy mégis?
Hogyan érthetné meg különbözőségét az ember a valóságtól?
A hit ereje olyan mélységig túrhat bele abba a létezésbe, amiben könyöklünk ki az ablakon, lesve a fecskéket, akik repülnek, bezzeg mi nem, hogy fájón és kegyetlen következetességgel, de feltöri azokat a gátakat, amelyek a megértést kerítik körbe az áradó és termékenyítő , mindent magában hordozó és azt megszülő ősemlékezés  vizétől.
Minden megértés zsákutcája, ha önmagunkon kívülre helyezzük a lehetőségét. A legizgatóbb torinói lepel sem adhat többet abból a látványból, amely  legbenső szobánk varázslatos, ám de leplezett, gondosan betakargatott világa, egyetlen magba szippantva és hordozva a mindenség minden titkát, megőrizte nekünk a magyarázatot. A kellő óvatossággal kicsomagolt világ azonos a fecske és a csiga legbenső világával.
A hely, ahol azonos módon közelíthetünk a világ minden teremtményéhez, és oldhatjuk fel az elválasztottság szenvedését, a mi picinyke szentséges középpontunkban rejlik.
Ez a mi Atyánk és Fiúnk egy személyben. Nem azon kívül, hanem csakis abban, és nem önmagunkon kívül, hanem csakis velünk és általunk érthető meg Isten."

Tatu Batkuvo Isszaka: A Szent Múlandóság ünnepe