"A Buddha azt mondta, hogy minden fájdalom és szenvedés a ragaszkodásokra és a vágyra épül. Ha alaposabban megnézzük, a vágy a félelemből fakad, ami a hiányérzetnek és annak a hiedelemnek a következménye, hogy az ember elkülönült Istentől. A vágy maga egyre fokozódó frusztrációhoz és az igazságtól való elkülönültség érzéséhez vezet. Az állandó akarás és vágyódás a csapdába ejtettség és a leigázottság érzéseihez. Itt nincs tehát „helyes” vagy „helytelen”. E vég nélküli frusztráció következménye a harag. A szerzés és a vágy büszkeséghez és a veszteségtől való félelemhez visz. Az ambíciók kudarca apátiába és bűntudatba. Az egós álláspontok következményei tehát nem szolgálják az igazság felé történő haladást.

Érdemes megfigyelni, hogy a negatív energiamezők hajlamosak előtérbe hozni az ego valamennyi álláspontját, és így a vágy nem marad tiszta. Rendszerint haragot, büszkeséget, félelmet, bánatot és apátiát hoznak magukkal. A bánatot általában félelem teli, dühös vágy kíséri, és ezek mindegyike vonzza a többit is.

Minden spirituális munka kritikus pontja az a hajlandóságot biztosító belső kapacitás, hogy az igazat mondjuk. Ez az igazság nagyon gyakran az, hogy „nem tudom”, és e „nem tudom”-ból születik az Istennek történő önátadás hajlandósága. Az igazság az önátadás mozzanatán keresztül nyilvánul meg. Nem az igazság „okozza” a fájdalmat, és hiba lenne bálványozni a fájdalmat azt gondolván, hogy a szenvedés a Megvilágosodás fejedelmi útja. Az éppen abból a felismerésből születik, hogy a szenvedés nem az igazságnak köszönhető, hanem azon vonakodásunknak, hogy elengedjük a hamisságot. Az igazság az Istennek történő megadás révén fedi fel önmagát.

Amikor spirituális munkába kezdünk, emlékezvén belső ártatlanságunkra kérjük, hogy bukkanjon tudatosságunk felszínére az, ami nem igaz. A folyamat így a siker bizonyítéka. Következésképp a spirituális keresőnek címkézettek élete kissé kaotikusnak tűnhet. Ám a belső személy örül, mert „arra kértek, lássam meg, mi áll köztem és az igazság közé, és ez felbukkant a tudatomban, hogy elismerjem, magaménak tudjam, újraértelmezzem és meggyógyítsam.” Biztonságos helyet és kontextust biztosítunk a spirituális munka számára azáltal, hogy a Szívben találjuk meg a középpontunkat – nem a fizikai szívben, hanem az abszolút együttérzésben, abban, hogy ezen a szinten elismerjük önmagunkat a spirituális munka örömében, és abban, hogy hálából mindennek köszönetet mondunk, ami csak felbukkan bennünk. A spirituális gyógyulás lényegi velejárója a krízis. Mert ebből a krízisből születik a gyógyulás."

Dr. David R. Hawkins - Healing and Recovery 170-171.old