Lemúriában, hol égnak a ződ egek,
élt egy bazi, buta, birkabundás mehemed.
Lemúr vót az istenadta, soha nem volt
gatya rajta, de nem szenvedett emiatt.
Jobbára csak tengett, lengett, s vékony, szöszke
bigéről álmodott, aki ledobja majd bűrjakóját
legott, és együtt tömik meg
majd bodzavirággal a befőttes üveget.
Elszörpölgetnek kettecskén, ugrálnak
a bakkecskén, jöhet vagy hat kataklizma, semmi gond!
A mehmednek nagy az izma, ugyan már mit világ vége!
Tőle mind a hét akár el is égne, ugyan miért tojna be !
Majd csinálnak újakat!
A mehmednek ott a farka, a bigét jól megfarkalja, 
születnek új napocskák, meg holdacskák!
Ó, hát lesznek új egek !
A mehmed felhőnek pipafüstöt ereget.
A végtelen felosztat,
szerelemgyermek minden csillag.
Minek ide gügye mítosz?
Soha nem volt több az élet, mit amit álmodott
egy örök mókamarci lélek.
Na, ettől meg lepetéztek!