Hijába!
Nem ark, se trón, lábán gyűrött a zokni.
Ha izzad, savanyún párolog a hónaalja,
a városháza mellé jár a piacra almát lopni.
Tökéletlen, szárnycsonkja barnán dudorodik.
Vajon milyen ízű lehet  éhes csókja, ha
száraz ajka az én száraz ajkamba kapaszkodik?
Csoportegységben nyög az éji vad,
lélekké csordul köldökömbe nyálad,
és minden szavad.
Szó, szó, szó, csak szavat ad,
min az életed  mecsikordul.
Gyomromban a megemésztett anyag
helye  üdvre vágyást kordul,
szünet két hang között, csend, a zene váza,
ott, ahol fáj neked, kimondthatatlanul
én vagyok.