Ha farkasod hozzáddörgöli vértől csatakos loncát, és rádlehell, szagában dög, hó, fagyott levelek, pisa és szerelem szaga forog egymást ölelve, ott a gnózis kicsi kulcsa, mely pendül, mint az aranybillikom. Sorvadó inyed húsán a pettyek, elhullajtott szerelmek, mint az állat jele a bokrok tövén, megölt kisbabád, akinek szemében nem csillogott a fény, amely mindenkiben ott lüktet, aki ráharap a szerre, amit úgy hívhatunk: élet...ott takarózik ki az üdvösséged, ahol mindez a látvány átéget.
A rothadó rendszerek bukolikája, megannyi gügye ábel terelgeti báránkáit egy akolba bégetni és szarni be. Mennyi okádék,szerető kebel! Bukó likán midle extáz, lant pönög, szerelmes szolgalány kövér combján csirkevér csepeg, a megváltó keresztje baloldalt, jobbján a Nap, hangja mint a rekedt öregek folytott nyekegése, ha közelg az ünnep, és kivakarják a beszáradt trágyát körmük alól...

Te következel! A napszítta pokrcon ha elheveredsz, és a leszopogatott meggymagokat lődözöd az Égnek, elnyugszik benned a nyüzsögők fáradalma. Mindenki , akivel találkoztál a te véred. Hétmilliárd féle misztérium, hétmilliárd féle varázslat.
Odakünn, a tüzbe  mohos ágról csöpp sercen.
Rég volt ennyire telt a csillagokkal körbeágyazott élet!!!!
Igaz, igaz....