Te, izzón zsongó tangó,

forrón habzó , borongó

estébe szerelmet sikoltó!

Hideg aludttejet kanalazok.
mellém simul a délután, csókommal

combjára tapadok.
Levelet küldött az Országos Takarék Pénztár nekem.
Tökösebb sódert nem lök senki sem.
Hiába savazok, fölöslegesen, ugyanabból az anyagból vagyok,

mint a levél, a bélyeg, a tinta, a számok, az adatok.

A spirálban guggolsz, én középen maradok. Kiszakítod gyökereimet.
A spirálban guggolsz, édesem, én a szemedben vigyázok minoszi

öröködre.Ez a szélfútta gyötrelem, mosolyod kedvesebb nekem, mint lenni a halálon innen, maradok bolond.Ott fulladozok a nyárfák alatt, te oldasz én újra kötöm,az éretlen dió párosával feszül a fénybe, mint melleid a markomban és a számban, körbenyalom dagadó bimbóid, kettérepedt kárpitom, egy vagyok veled.
Te vagy anyagom.
Te, drága örző anyag!
Formám vagy, gyönyörű ékkő, agyag, hús, lélek.
Veled lennék, belőled élnék, nélküled fél vagyok, élem

a fél elem féreg életét, asztalomon felszólító levelek, kissé foltos János evangélium, néha

azon ebédelek, szent geometria, száradt lépteim a szőnyegemen, edzőcipőmre ragadt arcod, föld elem.
Ha én nem nevezem meg, senki meg nem nevezi.
Köldököm dudorodik, mint ökle

az ébredőnek.
Szeretlek.
Ez az én bevezető levelem. Nem szólítalak fel, csak megidézlek.